Csanád vármegye egykori székhelyén a vörös gróf utcájával együtt az Erdei Ferenc teret is átnevezték. A Patrióták által kifogásolt két közterület már nem Rákosi padlássöprésért felelős miniszterének és Károlyi Mihálynak állít emléket, helyettük hamarosan az Aradi tér és a Nagy György utca feliratokat olvashatjuk az útjelző táblákon. Eközben Gyulán is lecserélték egy Rákosi-miniszter, Darvas József utcáját, ott az ’56-os szabadságharc helyi mártírja váltotta az eddigi névadót.
A makói testület november végi ülésén a jobboldali városvezetés színeiben politizáló Mágori András önkormányzati képviselő kiemelte, hogy bár a városban nagy kultusza van Erdei Ferencnek, ám a kommunista diktatúrában való részvétele miatt teljes mértékben támogatja a tér átnevezését.
A közterület új neve Aradi tér lett, mivel innen indul az Arad felé vezető országút.
Az Erdei Ferenc tér nevének megváltoztatását élesen támadta a DK nevű szélsőséges párt helyi képviselője: Mucsi Tamás szerint addig nem indokolt átnevezni a kuláküldözés idején földművelésügyi miniszteri tisztséget betöltő Erdei Ferenc teret, ameddig Lázár János országgyűlési képviselő koszorút visz Horthy Miklós sírjára.
Az előterjesztés értelmében Erdei Ferenc szobrai, emléktáblái is eltűnnek a közterekről.
A kommunistákkal kollaboráló népi íróból lett miniszter egykori Erdei Ferenc, új nevén Aradi téri szobrát már el is szállíttatta az önkormányzat a helyi múzeumba.

A Patriótákat megelégedéssel tölti el, hogy legnagyobb nemzeti tragédiánk emlékévének kezdetén éppen egy Károlyi Mihály utca eltörléséről adhatunk hírt. A magyar haderőt ellenséges támadás idején szétzüllesztő, alkalmatlanságával oly sok kárt okozó politikus makói utcája mostantól a város felvirágoztatásában komoly érdemeket szerző Nagy Györgyöknek állít emléket. Ez a család nemcsak a török hódoltság utáni újjáépítésből vette ki a részét, hanem 1849-ben a szabadságharc egyik szabadcsapatának hadnagyát adta Nagy György József személyében.
Megdöbbentő, hogy a makói utcanévcsere után még mindig 16 magyarországi településen létezik az országvesztő Károlyi Mihályról elnevezett közterület, holott ez 2013 óta mulasztásos törvénysértésnek minősül.
A Patrióták kiemelt célja, hogy a trianoni békediktátum 100. évfordulójáig az összeset eltöröljük.
A vörös emigráció tagjaként hazánk vesztére törő Károlyi és a Rákosi-rendszer működtetésében kulcsszerepet játszó Erdei közterületeinek átnevezésével Makó is azon városok közé tartozik, ahol nincsenek már önkényuralmi utcanevek.
Gyulán ’56-os mártír váltja Rákosi miniszterét
A Patrióták közérdekű bejelentésének hatására átnevezték a Gyulavári városrészben található Darvas József utcát. Az 1947 és 1956 között különböző miniszteri tisztségeket betöltő kommunista funkcionárius helyett mostantól a szabadságharcban való részvétele miatt 1957-ben kivégzett Mány Erzsébet nevét viseli a közterület.
Dr. Csige Gábor, a város jegyzője a novemberi testületi ülésen hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a járási hivatallal együttműködve minden segítséget megad a lakóknak, így elintézik a lakcímkártya-igénylést, az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos teendőket, sőt a közmű-szolgáltatóknál is eljárnak.
A képviselő-testület döntése következtében Gyulán sincs több kommunista utca.
A Magyar Patrióták Közössége tavaly február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján indított országos akciót annak érdekében, hogy a XX. századi önkényuralmi rendszerekre utaló közterületneveket lecseréljék. Bár a kommunista utcaneveket jogszabály tiltja, egyesületünk közel nyolcszáz olyan elnevezéssel szemben kezdeményezte a kormányhivatalok eljárását, melyek a diktatúra megalapozóiról vagy kiszolgálóiról, így súlyos nemzetellenes bűnök elkövetőiről kapták nevüket.
Korábban írtuk: Pápán már átnevezték a Szabó Ervin utcát
H. R. / Magyar Patrióták Közössége © 2020. január 5.