Isten hozta egyesületünk honlapján!

A Magyar Patrióták Közössége egy 2014-ben létrejött kulturális egyesület, amely a nemzeti örökség megóvásával, a történelmi ismeretek terjesztésével, közös emlékezetünk és hagyományaink őrzésével, valamint a határtalan nemzet összetartozásának erősítésével foglalkozik.

Fennállásunk tizenkét esztendeje alatt számos ismeretterjesztő könyv, jótékonysági kezdeményezés, értékvédő felhívás, emlékezetes rendezvény, vándorkiállítás, kopjafa- és emlékműállítás valósult meg a Magyar Patrióták Közössége műhelyében. Legismertebbek ezek közül a Szerémség újrafelfedezése, a bánsági templomok megvédése, a budai Radetzky-laktanya részleges megóvása, az 1956-os hősök – köztük Wittner Mária – emlékének ápolása. Az egyesület legnagyobb eredménye a rákosmezei Királydomb újjáélesztése, nemzeti emlékhellyé nyilvánításának előmozdítása, a hajdani országgyűlések színhelyén hagyományőrző rendezvények – a Királyfeszt – és egy fatornyos emlékjel megvalósítása.

Tagjaink és támogatóink segítségével 2026-ban is azon dolgozunk, hogy a Királydombot és üzenetét a Kárpát-medence minélé több pontjára eljuttassuk, középkori hagyományőrző családi programok keretében. Emellett folytatódik könyvmissziós programunk is, amelynek lényege, hogy az egyesület műhelyében megjelent kiadványokat ismeretterjesztés céljából eljuttatjuk a Kárpát-medence magyar oktatási intézményei részére. Rejtőzködő értékeink feltárása, a nemzeti összetartozás erősítése idén is a kiemelt tervek között szerepel.

TÁMOGASSA SZERVEZETÜNK MUNKÁJÁT!

Kedvezményezett neve: Magyar Patrióták Közössége
Bankszámlaszám: 63200171-11070966-00000000
Közleménybe kérjük, írja be: Adomány
Számlavezető bank: MBH Bank Nyrt. / SWIFT-kód (BIC): MKKBHUHB

Híreink

Helyreállítjuk Kristóf László verőcei kopjafáját

Helyreállítjuk Kristóf László verőcei kopjafáját 2048 1365 Magyar Patrióták Közössége

A Magyar Patrióták Közössége saját erejéből állítja helyre Kristóf László mártír csendőr verőcei emlékjelét, amelyet 2017-ben állítottunk fel a református temetőben. A kopjafa nemrégiben egy viharkár következtében kidőlt, a rajta elhelyezett bronz vitézi címer pedig eltűnt.

Lezárult az „1956 × 1956” közösségi támogatói kezdeményezés

Lezárult az „1956 × 1956” közösségi támogatói kezdeményezés 2170 725 Magyar Patrióták Közössége

A Magyar Patrióták Közössége a körülmények megváltozása miatt közösségi finanszírozásra tér át. Ennek jegyében fordult támogatóihoz az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján meghirdetett „1956 × 1956” kezdeményezéssel. A november 4-én lezárult gyűjtés eredményeként összesen 3 336 568 forint mikroadomány érkezett, ami a kitűzött célösszeg 87,2 százaléka.

A hősöket nem felejtjük, a lángot őrizzük

A hősöket nem felejtjük, a lángot őrizzük 2048 1365 Magyar Patrióták Közössége

November 4-én, a nemzeti gyásznapon, a Halhatatlanok napján a Magyar Patrióták Közössége koszorút helyezett el Wittner Mária, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőse, az egykori halálraítélt szabadságharcos dunakeszi sírjánál.

A 70. évfordulón a temetőt választottuk

A 70. évfordulón a temetőt választottuk 1200 1315 Magyar Patrióták Közössége

Hetven esztendő telt el azóta, hogy 1956. október 23-án a magyar nemzet felemelte a fejét, és bátran szembeszállt az elnyomó kommunista diktatúrával. A Magyar Patrióták Közössége a szabadságharc 70. évfordulóján tudatosan a csendes főhajtást választotta az ünneplés helyett. Pomázon Varga János, a mindössze tizenhat évesen fegyvert fogó legendás pesti srác sírjánál róttuk le kegyeletünket.

Rákóczi-emlékfát ültettünk a Királydombon

Rákóczi-emlékfát ültettünk a Királydombon 2048 1366 Magyar Patrióták Közössége

Lovagi tornák, solymászbemutató, lovas hagyományőrzők, régizene és egy különleges könyvbemutató töltötte meg élettel szeptember utolsó vasárnapján a rákosmezei Királydombot. A Királydombi Családi Nap kiemelkedő eseménye II. Rákóczi Ferenc emlékfájának felavatása volt: a hét méter magas törökmogyoró mostantól a vezérlő fejedelem és a Rákos mezején évszázadokon át tartott országgyűlések emlékét is őrzi.

Részletes programmal vár a Királydombi Családi Nap – Rákóczi-emlékfát is avatunk

Részletes programmal vár a Királydombi Családi Nap – Rákóczi-emlékfát is avatunk 2007 1590 Magyar Patrióták Közössége

Szeptember utolsó vasárnapján ismét benépesül a rákosmezei Királydomb: lovagok, solymászok, zenészek és hagyományőrzők idézik meg a magyar történelem évszázadait az egykori országgyűlések helyszínén. A szeptember 27-i Királydombi Családi Napon Rákóczi-emlékfát avatunk, lovagi tornákkal, solymászbemutatóval, régizenével és számos családi programmal várjuk az érdeklődőket.

Megjelent a Patrióta história

Megjelent a Patrióta história 1536 1024 Magyar Patrióták Közössége

Tizenkét év, száz fénykép, megszámlálhatatlan utazás, találkozás, értékmentő kezdeményezés és közös ügy. Megjelent a Magyar Patrióták Közösségének új kötete, a Patrióta história – Tizenkét év örökségünk szolgálatában, amely képekben és történetekben idézi fel közösségünk 2014 és 2026 közötti útját. A könyv nem egyszerű jubileumi visszatekintés: annak a tizenkét esztendőnek kíván emléket állítani, amikor újra és újra útnak indultunk azért, amit megőrzésre méltónak találtunk.

Szellemi örökségünk nyomában: újra kiadjuk első történelmi regényünket

Szellemi örökségünk nyomában: újra kiadjuk első történelmi regényünket 2056 765 Magyar Patrióták Közössége

Jósika Miklós Abafija, az 1836-ban megjelent első magyar történelmi regény Erdélyből indult, és nemzeti hivatást teljesítve ma is fontos üzenetet hordoz. Az Abafi most hasonmás kiadásban, Domonkos László író kísérőtanulmányával jelenik meg egyesületünk műhelyében. A kötethez kizárólag a szeptember 27-i Királydombi Családi Napon lehet hozzájutni; a megmaradó példányokat egyesületünk könyvmissziós programja keretében erdélyi magyar fiatalok között osztjuk ki.

Családi nappal idézzük meg a magyar aranykort a Királydombon

Családi nappal idézzük meg a magyar aranykort a Királydombon 1312 883 Magyar Patrióták Közössége

Szeptember utolsó vasárnapján újra benépesül a rákosmezei Királydomb, a középkori magyar országgyűlések egykori színhelye. Szeptember 27-én hagyományőrzők, lovagok, íjászok és lovasok érkeznek a történelmi helyszínre, ahol ismét felállítjuk a rekonstruált királyi sátrat.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.