Közlemények, Rólunk írták

Sajtószoba

Ha Ön újságíró, sajtómegkeresést az alábbi e-mail címre küldhet számunkra: info[kukac]patriotak[pont]hu

Közleményeink

Itt leszünk még ezerkétszáz évig

Itt leszünk még ezerkétszáz évig 2560 1707 Patrióták

Július első hétvégéjén a Magyar Patrióták Közössége szakmai kirándulást tett a Szerémség horvátországi részén és a Drávaszögben. Utazásunk elsődleges célja az Újlak határában nemrég előkerült szenzációs rovásírásos lelet, egy 9. századira keltezett bronztükör megtekintése volt, amelyet a vinkovcei városi múzeumban őriznek. A történelmi emlékek nyomában felkerestük Kórógyot, Vukovárt, Bellyét és Újlakot is – olyan helyszíneket, ahol a magyar múlt ma is kézzelfogható valóság. Kapisztrán Szent János egykori sírhelyénél pedig imát mondtunk Magyarországért.

Elhunyt tagtársunk, Czapáry-Martincsevics András

Elhunyt tagtársunk, Czapáry-Martincsevics András 1448 1086 Patrióták

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 77. évében, váratlanul elhunyt Czapáry-Martincsevics András, aki számos nemzeti és közösségi szervezet elkötelezett tagjaként szolgálta a magyar ügyet, többek között a Magyar Patrióták Közösségében is. Temetésére 2026. július 7-én, kedden 13.00 órakor kerül sor a győri Nádorvárosi Köztemető új ravatalozójából. Emlékét tisztelettel és kegyelettel megőrizzük.

Domonkos László és Mónus József vendégszereplésével érkezik Aszódra a Dicsőséges Királydomb

Domonkos László és Mónus József vendégszereplésével érkezik Aszódra a Dicsőséges Királydomb 1054 1492 Patrióták

A Magyar Patrióták Közössége szeretettel vár minden érdeklődőt a Dicsőséges Királydomb vándorkiállítás aszódi állomására, amelyhez kapcsolódóan 2026. július 10-én, pénteken 18 órától hagyományőrző estet rendezünk a Petőfi Múzeum Galériában (2170 Aszód, Szontágh lépcső 2.).

Közel ezer patrióta könyv érkezett Lemhénybe

Közel ezer patrióta könyv érkezett Lemhénybe 1600 1200 Patrióták

Újabb jelentős állomásához érkezett a Magyar Patrióták Közössége által 2023-ban útjára indított könyvmissziós program. A kezdeményezés történetének eddigi legnagyobb könyvadományozása valósult meg a közelmúltban: csaknem ezer kötet érkezett Székelyföldre, Háromszék vármegye egyik fontos magyar közösségébe, Lemhénybe.

A Királydomb üzenete Erdélybe érkezett és visszhangra lelt

A Királydomb üzenete Erdélybe érkezett és visszhangra lelt 2560 1707 Patrióták

Hajagos Csaba történész ismeretterjesztő előadásával, javarészt fiatalokból álló közönség előtt mutatkozott be a székelyföldi Lemhényben a Dicsőséges Királydomb vándorkiállítás. A tárlat első erdélyi útja azt üzeni, a rákosmezei Királydomb nem csupán Budapest vagy Magyarország egyik kiemelt történelmi emlékhelye, hanem minden magyar közös öröksége: a rákosmezei országgyűlések hagyománya évszázadokon át kötötte össze a történelmi Magyarország különböző vidékeinek lakóit, a nemzeti összetartozás és a közös történelmi gondolkodás jelképeként.

A Rákos öröksége Dunavarsányban is otthonra talált

A Rákos öröksége Dunavarsányban is otthonra talált 2048 1365 Patrióták

A június 6–7-i Dunavarsányi Napok vendége volt a Dicsőséges Királydomb vándorkiállítás. A szabad téren felállított pannók a magyar történelem egyik legfontosabb, mégis kevéssé ismert hagyományát, a rákosmezei országgyűlések és a Királydomb örökségét hozták közelebb az érdeklődőkhöz. A kiállítást Domonkos László író előadása és hagyományőrző íjászat is kísérte, amely valamennyi korosztály számára maradandó élményt jelentett.

Könyvet a szórványba: csatlakoztunk a nemzeti összetartozás napi felhíváshoz

Könyvet a szórványba: csatlakoztunk a nemzeti összetartozás napi felhíváshoz 1707 2560 Patrióták

A Nemzeti Összetartozás Napján, Trianon 106. évfordulóján a Magyar Patrióták Közössége is csatlakozott a „Könyvet a szórványba!” kezdeményezéshez. Könyvmissziós programunk keretében olyan köteteket ajánlottunk fel a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum számára, amelyek a kommunista diktatúrával szembeni helytállás, a nemzeti önazonosság és a történelmi emlékezet fontosságát közvetítik a szórványmagyarság fiataljai felé.

Dicsőséges Királydomb Városföldön: történelem és közösségi élmény a gyereknapon

Dicsőséges Királydomb Városföldön: történelem és közösségi élmény a gyereknapon 2560 1707 Patrióták

A városföldi gyereknap egyik különleges programjaként nyílt meg a Dicsőséges Királydomb vándorkiállítás a Városföldi Művelődési Ház és Könyvtárban, amely június 4-ig marad jelenlegi állomásán. Az önkormányzati rendezvényen a legkisebbeket íjászati bemutató és kipróbálási lehetőség várta, míg a történelem iránt érdeklődő családok egy rendhagyó előadás keretében mélyedhettek el nemzetünk sorsfordító évszázadainak eseményeiben.

Jurta őrizte a Királydomb dicsőségét Nyárlőrincen

Jurta őrizte a Királydomb dicsőségét Nyárlőrincen 2048 1536 Patrióták

Idén újra útnak indult a Dicsőséges Királydomb vándorkiállítás, amely első állomásaként a Bács-Kiskun vármegyei Nyárlőrinc településre látogatott el. A tárlat a hagyományos Nyárlőrinci Pünkösdölő vendégeként mutatkozott be, ahol egész napos hagyományőrző programok, közösségi események és családi rendezvények várták az érdeklődőket.

Emlékjel hirdeti a magyar aranykor üzenetét

Emlékjel hirdeti a magyar aranykor üzenetét 2560 1707 Patrióták

Adjon az Isten hűséget, hogy meg tudjuk becsülni múltunkat! – szólt az áldás és az üzenet a királydombi emlékjelavatáson, szombaton. A szépen faragott emlékjelet székely mesterek készítették, esővel, méltató szóval és gyermekkacagással megáldották, hogy mostantól azt hirdethesse: a Királydomb nemcsak egy pont a térképen, hanem a szuverén magyar nemzet iránytűje.

Emlékjelavatás a Királydombon: Agócs Gergely és a Hollóének is fellép a családi napon

Emlékjelavatás a Királydombon: Agócs Gergely és a Hollóének is fellép a családi napon 2560 1920 Patrióták

16 órai ünnepélyes emlékjelavatással és gazdag családi programokkal várjuk az érdeklődőket március 28-án, szombaton a rákosmezei Királydombon (Budapest X. kerület). A közadakozással megvalósult, székely ácsmesterek által készített emlékjel átadása mellett 14 és 18 óra között koncertek, solymászbemutató, íjászat, hagyományőrző és kézműves programok színesítik a családi nap programját, amely fáklyagyújtással zárul a rákosmezei országgyűlések nemzeti emlékhelyén, II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójára is emlékezve.

Formát öltött a Királydomb emlékjele: már az utolsó munkálatok zajlanak

Formát öltött a Királydomb emlékjele: már az utolsó munkálatok zajlanak 1204 1600 Patrióták

Tavaly közadakozást hirdettünk meg a Királydombon, hogy a rákosmezei országgyűlések évszázadok óta nagy becsben álló emlékhelyén a jövőben egy fatornyos emlékjel hirdesse a helyszín történelmi jelentőségét. Az elmúlt időszakban több mint egymillió forint adomány gyűlt össze, ugyanakkor még mindig várjuk az adományokat, hiszen a tereprendezés és egy zászló felállítása is szerepel a terveinkben. Eközben a székely mesterek már az utolsó simításokat végzik a fatornyos emlékjelen, amelyet ünnepélyes körülmények között, egy középkori hagyományőrző családi nap keretében március 28-án szombaton – II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójára is emlékezve – fogunk felavatni.

1956-os hőseink sírjánál koszorúztunk

1956-os hőseink sírjánál koszorúztunk 2560 1707 Patrióták

Február 25-én, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján két 1956-os hősünk sírjához zarándokoltunk el, akiket igen megtisztelő személyes barátság fűzte egyesületünkhöz.

Kijelölték a királydombi fatornyos emlékjel helyét

Kijelölték a királydombi fatornyos emlékjel helyét 1017 675 Patrióták

Új mérföldkőhöz érkezett a rákosmezei Királydomb élő emlékhellyé formálása: Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő, D. Kovács Róbert Antal kőbányai polgármester és Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke közösen kijelölték azt a helyet, ahol hamarosan országzászló és fatornyos emlékjel hirdeti majd a magyar államiság több évszázados örökségét. A helyszínbejárásról Szatmáry Kristóf, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője videót tett közzé közösségi oldalán.

Csodálatos képek a hólepelbe öltözött Királydombról

Csodálatos képek a hólepelbe öltözött Királydombról 2560 1707 Patrióták

A behavazott rákosmezei Királydombon a hó csendje alatt évszázadok emlékezete pihen – itt döntöttek egykor a nemzet sorsáról. A tél fehér takarója most különösen szépen emeli ki e történelmi hely időtálló jelentőségét, amelynek időtlen szépségét és történelmi súlyát Hatlaczki Balázs felvételei idézik meg.

Mintegy nyolcszázezer forint gyűlt már össze a királydombi emlékjel javára

Mintegy nyolcszázezer forint gyűlt már össze a királydombi emlékjel javára 2560 1707 Patrióták

A közelmúltban Székelyföldön járt a Magyar Patrióták Közössége küldöttsége a rákosmezei Királydombra tervezett fatornyos emlékjel előkészítése ügyében. Az egyesület elnöke, Hetzmann Róbert Szentegyházán egyeztetett Lukács Botonddal, a kivitelezést felügyelő Hőseink Ösvényén túracsoport vezetőjével, ahol véglegesítették az emlékjel legfontosabb paramétereit, miközben az adománygyűjtés is eredményesen halad.

Megérkezett a Szerémség képes albuma

Megérkezett a Szerémség képes albuma 2560 1829 Patrióták

Valaha a Magyar Királyság egyik legmódosabb, gazdag kultúrájú színmagyar tájegysége volt, ahol Mátyás király korában a legjobb borok termettek és ahová a Délvidék egyik szellemi súlypontja helyeződött. A történelem viharai ezt az aranykort eltörölték a föld színéről, azonban a Szerémség öröksége mégsem veszett el, hanem máig él históriába ágyazott művelődésünkben. Ennek a nemzeti kincsnek a megőrzésére és átadására törekszik a Kincses Szerémség című képes kötet, amely a Nemzeti Összetartozás Alapítvány gondozásában jelent meg, és Hetzmann Róbert – a Patrióták elnöke – azonos című fotókiállításának tablóképeit tartalmazza a múlt emlékeit megidéző leírásokkal.

Könyvadományt vittünk a diósdi könyvtárnak

Könyvadományt vittünk a diósdi könyvtárnak 2560 1707 Patrióták

A Kék Géza Könyvtár részére Hetzmann Róbert elnök vitte el könyvadományunkat, amelyet csütörtökön Madarász Arnold intézményvezető vett át a könyvtár állományának gyarapítására. Az intézmény munkatársai rövid időn belül állományba veszik az egyesület 21 kiadványából álló csomagot, így a kötetek hamarosan a diósdi olvasóközönség rendelkezésére állnak majd.

Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról

Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról 2048 1365 Patrióták

Kétszeresen is mártír falu a Nagyszalonta melletti Mezőbikács, ahol 1944-ben bestiális bosszú áldozataivá váltak ártatlan polgárok Észak-Erdély visszacsatolása miatt. Öt évvel később, 1949-ben a község bátor lakosai fellázadtak a terménybeszolgáltatás ellen, amit romániai kommunista diktatúra kegyetlen leszámolása követett. Domonkos László író legújabb szociográfiai munkája a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával jelent meg, első alkalommal október 26-án mutatták be a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében, ahol az íróval Hajagos Csaba magyarországi történész beszélgetett.

Székelyföld szívében szerveznek tárlatvezetéseket Wittner Máriáról

Székelyföld szívében szerveznek tárlatvezetéseket Wittner Máriáról 2048 1366 Patrióták

Nemzeti ünnepünk alkalmából a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termének előcsarnokában nyílt meg a Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, egykori halálraítélt, volt országgyűlési képviselő előtt tisztelgő vándorkiállítás. A tárlat október 26-i megnyitóján Németh Szilárd kormánybiztos és Szakács-Paál István, a város polgármestere mondott beszédet. A tárlat november végéig marad Székelyudvarhelyen, a művelődési központ rendhagyó tárlatvezetéssel várja a csoportok jelentkezését.

Rólunk írták

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.