Helyreállítjuk Kristóf László verőcei kopjafáját
A Magyar Patrióták Közössége saját erejéből állítja helyre Kristóf László mártír csendőr verőcei emlékjelét, amelyet 2017-ben állítottunk fel a református temetőben. A kopjafa nemrégiben egy viharkár következtében kidőlt, a rajta elhelyezett bronz vitézi címer pedig eltűnt.
Idén október 30-án, a mindenszentek alkalmából tartott koszorúzás során megdöbbenve tapasztaltuk, hogy Kristóf László jelképes síremléke már nem áll eredeti helyén. A kopjafát a temetőkápolna mögött, a falnak támasztva, erősen leromlott állapotban találtuk meg. A földbe süllyesztett részén jelentős korhadás nyomai mutatkoztak, a Csák Attila szobrászművész által adományozott öntött bronz vitézi címernek pedig nyoma veszett.
Egyesületünk haladéktalanul felvette a kapcsolatot a temetőt fenntartó Verőcei Református Egyházközséggel. A lelkipásztor tájékoztatása szerint a kopjafa kidőlését feltehetően az emlékjel mellett álló idős diófa egyik vastag ágának leszakadása idézte elő a legutóbbi vihar során, ugyanakkor a kopjafa kidőlésében a talapzat elkorhadása is szerepet játszhatott.
Kristóf László (1911–1959) csendőrnyomozó törzsőrmestert a kommunista megtorlás során, a Ságvári Endre 1944-es elfogásához kapcsolódó koncepciós büntetőeljárásban halálra ítélték, majd 1959. november 28-án koholt vád alapján, ártatlanul kivégezték. A Legfelsőbb Bíróság 2006-ban az emberölési vád alól jogerősen felmentette. Mivel földi maradványainak azonosított nyughelye nem ismert, egyesületünk 2017. november 4-én jelképes sírjelet állított számára Verőcén.
A kopjafa felújításával egyesületünk már korábban számolt, és annak költségeit a 2027. évi költségvetésben tervezte biztosítani. A kialakult helyzet miatt azonban a helyreállítás előkészítését előrehoztuk, és szakmai véleményt kértünk az eredeti alkotótól. Amennyiben a kopjafa megmenthető, felújítjuk, ellenkező esetben méltó pótlásáról gondoskodunk.
A Magyar Patrióták Közössége az emlékjelet önerőből fogja helyreállítani. Meggyőződésünk, hogy a történelmi igazságtétel és a nemzeti emlékezet ápolása nem csupán az emlékművek felállítását, hanem azok megőrzését is megköveteli. Kristóf László emlékét továbbra is méltó módon kívánjuk ápolni, és mindent megteszünk azért, hogy verőcei kopjafája ismét eredeti rendeltetésének megfelelően állhasson.
Magyar Patrióták Közössége © 2026. november 6.



