Van egy „kis Székelyföldünk”, sokkal jobban oda kellene figyelnünk rá
Közelgő estünk alkalmából Domonkos László íróval beszélgettünk nemrégiben megjelent, Az Ér mellékén című könyvéről, melynek április 11-én – pénteken – lesz a bemutatója a budapesti Polgárok Házában. A szerző évek óta az elszakított területeket járja, és szociográfiai könyvekben írja meg elfeledett tájegységeink múltját és jelenét, írói benyomásait és nemzetpolitikai következtetéseit. Domonkos László állítja, hogy a külhoni ’56 szíve ezen a vidéken dobogott a legerősebben, életre szóló megtiszteltetésként élte meg, amikor az Érmihályfalvi Csoport szellemi vezetője, Sass Kálmán református lelkipásztor templomában mutathatta be könyvét. Az Érmellék ugyan kiesik a főként Székelyföldre irányuló anyaországi turistaforgalom útvonalából, a szerző szerint azonban mindenképpen megér egy kitérőt ez a csaknem színmagyar tájegység, ahol a Partium magyar szellemének bölcsője ringott. read more