Nemzeti Összetartozás Program

Itt leszünk még ezerkétszáz évig 2560 1707 Patrióták

Itt leszünk még ezerkétszáz évig

Július első hétvégéjén a Magyar Patrióták Közössége szakmai kirándulást tett a Szerémség horvátországi részén és a Drávaszögben. Utazásunk elsődleges célja az Újlak határában nemrég előkerült szenzációs rovásírásos lelet, egy 9. századira keltezett bronztükör megtekintése volt, amelyet a vinkovcei városi múzeumban őriznek. A történelmi emlékek nyomában felkerestük Kórógyot, Vukovárt, Bellyét és Újlakot is – olyan helyszíneket, ahol a magyar múlt ma is kézzelfogható valóság. Kapisztrán Szent János egykori sírhelyénél pedig imát mondtunk Magyarországért. read more
Közel ezer patrióta könyv érkezett Lemhénybe 1600 1200 Patrióták

Közel ezer patrióta könyv érkezett Lemhénybe

Újabb jelentős állomásához érkezett a Magyar Patrióták Közössége által 2023-ban útjára indított könyvmissziós program. A kezdeményezés történetének eddigi legnagyobb könyvadományozása valósult meg a közelmúltban: csaknem ezer kötet érkezett Székelyföldre, Háromszék vármegye egyik fontos magyar közösségébe, Lemhénybe. read more
Könyvet a szórványba: csatlakoztunk a nemzeti összetartozás napi felhíváshoz 1707 2560 Patrióták

Könyvet a szórványba: csatlakoztunk a nemzeti összetartozás napi felhíváshoz

A Nemzeti Összetartozás Napján, Trianon 106. évfordulóján a Magyar Patrióták Közössége is csatlakozott a „Könyvet a szórványba!” kezdeményezéshez. Könyvmissziós programunk keretében olyan köteteket ajánlottunk fel a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum számára, amelyek a kommunista diktatúrával szembeni helytállás, a nemzeti önazonosság és a történelmi emlékezet fontosságát közvetítik a szórványmagyarság fiataljai felé. read more
Megérkezett a Szerémség képes albuma 2560 1829 Patrióták

Megérkezett a Szerémség képes albuma

Valaha a Magyar Királyság egyik legmódosabb, gazdag kultúrájú színmagyar tájegysége volt, ahol Mátyás király korában a legjobb borok termettek és ahová a Délvidék egyik szellemi súlypontja helyeződött. A történelem viharai ezt az aranykort eltörölték a föld színéről, azonban a Szerémség öröksége mégsem veszett el, hanem máig él históriába ágyazott művelődésünkben. Ennek a nemzeti kincsnek a megőrzésére és átadására törekszik a Kincses Szerémség című képes kötet, amely a Nemzeti Összetartozás Alapítvány gondozásában jelent meg, és Hetzmann Róbert – a Patrióták elnöke – azonos című fotókiállításának tablóképeit tartalmazza a múlt emlékeit megidéző leírásokkal. read more
Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról 2048 1365 Patrióták

Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról

Kétszeresen is mártír falu a Nagyszalonta melletti Mezőbikács, ahol 1944-ben bestiális bosszú áldozataivá váltak ártatlan polgárok Észak-Erdély visszacsatolása miatt. Öt évvel később, 1949-ben a község bátor lakosai fellázadtak a terménybeszolgáltatás ellen, amit romániai kommunista diktatúra kegyetlen leszámolása követett. Domonkos László író legújabb szociográfiai munkája a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával jelent meg, első alkalommal október 26-án mutatták be a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében, ahol az íróval Hajagos Csaba magyarországi történész beszélgetett. read more
Mezőbikács ellenállt és ezért kegyetlenül megbüntették 2560 1920 Patrióták

Mezőbikács ellenállt és ezért kegyetlenül megbüntették

Akadt egy kicsiny partiumi falu, amely elszenvedvén az 1944-es román bevonulást kísérő terrort, öt évvel később fellázadt a kommunista rezsim ellen és megtagadta a terménybeszolgáltatást. Mezőbikács hőstettét kíméletlen megtorlás követte, amelynek ürügyén a falu plébánosát is kivégezték. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával csapatunk nemrégiben a mártír településen járt Domonkos László íróval, aki a Patrióták felkérésére könyvet ír a hányatott sorsú faluról. A Nagyszalonta közelében található Mezőbikácson a történelem viharai következtében a magyarság kisebbségbe szorult. A még élő idős szemtanúk meséltek a XX. század átélt borzalmairól, melyekben az utókor számára is sok tanulság rejlik. read more
Lélekemelő orgonakoncert Prielle Kornélia örökségéért 1312 883 Patrióták

Lélekemelő orgonakoncert Prielle Kornélia örökségéért

Erdély után Budapesten is nagy érdeklődés kísérte a máramarosszigeti Prielle Kornélia-emlékszoba javára rendezett jubileumi jótékonysági rendezvényünket, melyen Teleki Miklós orgonaművész működött közre a rákoskerti Mennybemenetel templom orgonáján. A koncerten Dunai Mónika, Rákosmente országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. Az est bevétele a Prielle Kornélia-emlékszoba textil műtárgyainak restaurálását szolgálja majd. read more
Budapesten folytatódik jótékonysági orgonakoncertünk 1920 1080 Patrióták

Budapesten folytatódik jótékonysági orgonakoncertünk

Újra egy különleges jótékonysági rendezvényre várjuk támogatóinkat: március 29-én szombaton 16 órai kezdettel a XVII. kerületi, Makovecz Imre tervezte Mennybemenetel református templomban Teleki Miklós ad orgonakoncertet. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával megvalósuló est bevételeivel a máramarosszigeti Prielle Kornélia emlékszoba relikviáinak restaurálását támogatjuk. read more
Máramarosban ünnepeltük a magyar kultúra napját 2560 1920 Patrióták

Máramarosban ünnepeltük a magyar kultúra napját

Nagy érdeklődés kísérte máramarosszigeti jótékonysági rendezvényünket, melyen Teleki Miklós orgonaművész szólaltatta meg a hangszerek királynőjét. A lélekemelő koncerten befolyt több mint kétszázezer forint értékű adomány a történelmi Máramaros központjában található Prielle Kornélia-emlékszoba textil műtárgyainak restaurálását szolgálja majd. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával megvalósult rendezvény folytatása március 29-én lesz Budapesten. read more
Jubileumi jótékonysági esttel ünnepeljük tízéves fennállásunkat 1920 1080 Patrióták

Jubileumi jótékonysági esttel ünnepeljük tízéves fennállásunkat

A Magyar Patrióták Közössége tízéves fennállása alkalmából különleges jótékonysági rendezvényre várjuk támogatóinkat a magyar kultúra alkalmából: január 26-án vasárnap 17 órai kezdettel a máramarosszigeti református templomban Teleki Miklós ad orgonakoncertet klasszikus magyar szerzők műveiből. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával megvalósuló est bevételeivel a máramarosszigeti Prielle Kornélia emlékszoba relikviáinak restaurálását támogatjuk. read more

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.