Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról

Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról 2048 1365 Patrióták
Falu az örvényben

Megjelent Domonkos László könyve a „mártír falu” kettős tragédiájáról

Kétszeresen is mártír falu a Nagyszalonta melletti Mezőbikács, ahol 1944-ben bestiális bosszú áldozataivá váltak ártatlan polgárok Észak-Erdély visszacsatolása miatt. Öt évvel később, 1949-ben a község bátor lakosai fellázadtak a terménybeszolgáltatás ellen, amit romániai kommunista diktatúra kegyetlen leszámolása követett. Domonkos László író legújabb szociográfiai munkája a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával jelent meg, első alkalommal október 26-án mutatták be a székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében, ahol az íróval Hajagos Csaba magyarországi történész beszélgetett. A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, támogatóink a Patrióták honlapjáról tudják megrendelni.

„Nekünk kétszeresen is hallgass volt a nevünk” – ezzel az idős mezőbikácsi asszonytól hallott szólással kezdődik Domonkos László legújabb kötetének kiajánlója, ami megrázó helytörténeti események feltárásával teszi gazdagabbá az erdélyi (partiumi) magyar történelemről meglévő tudásunkat. Ez a kicsiny bihari település, Nagyvárad és Nagyszalonta között félúton, közel a trianoni államhatárhoz, mégis – mára – román falvak gyűrűjében különösen megszenvedte a XX. századot. A Magyar Patrióták Közössége csapata Domonkos László íróval közösen idén áprilisban töltött el három napot Mezőbikácson a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásának köszönhetően, mialatt a szerzőt valósággal magával ragadták a történelem örvényei, melyek a XX. század folyamán a partiumi mártír falut a mélybe rántották. Nemrégiben – szintén a Népfőiskola támogatásával – az út alapján készült szociográfiai munka is napvilágot láthatott színes képmelléklettel, amelynek felvételei megörökítik az 1944-es és 1949-es mártíromság helyszíneit is.

A könyvben megszólalnak a még élő legeslegutolsó szemtanúk, akik az 1940-es évek helyi történéseit fel tudják idézni. 1944-ben a bevonuló román hadsereg nyomában halállistával érkező „önkéntesek” etnikai tisztogatás címén Mezőbikács öt magyar lakosát bestiálisan legyilkolták. A mártír falu második tragédiájára még ugyanebben az évtizedben került sor: 1949. augusztus 2-án az éhező falu népe – magyar és román együtt – fellázadt a terménybeszolgáltatás ellen, és – ahogy a helyiek mesélik – kitört a „forradalom”. A bikácsiak bátor tettét a román kommunista hatalom kegyetlen megtorlása követte: négy embert kivégeztek, többeket megkínoztak és számos családot a Duna-deltába hurcoltak kényszermunkára. Az áldozatok egyike volt a plébános, a zendülést igazából csitítani próbáló Iványi György.

A kötetet elsőként október 26-án mutatták be 1956-os nemzeti ünnepünk alkalmából Székelyudvarhelyen, a városháza Szent István-termében. A szerzővel Hajagos Csaba magyarországi történész, a kommunista diktatúra kutatója beszélgetett a terepen szerzett élményeiről, a mű megszületésének körülményeiről és a legmegragadóbb pillanatokról. A történész a könyvbemutató során hangot adott meggyőződésének, hogy a most megjelent kiadványt román nyelvre is le kellene fordítani, hogy ne csak a magyar történettudomány szembesüljön megrendítő üzenetével.

Domonkos László rendkívül olvasmányosan megírt könyve a történelem feltárása mellett a jelenre összpontosít. A valóság ábrázolásához hozzátartozik, hogy Mezőbikács többé nem heverte ki a megrázkódtatásokat, megcsappant magyar közösségére máig ránehezül a XX. század lidércnyomása, noha 1949-ért már megtörtént a rehabilitáció, a települést „mártír faluvá” nyilvánította a bukaresti törvényhozás – 1944 esetében azonban fel sem merülhetett az áldozatok megkövetése…

A magyar lírai szociográfia nagybecsű hagyományainak folytatója, Domonkos László a mezőbikácsi (bal)sorsok megírására vállalkozott, könyve pedig fontos hozzájárulás lett a XX. századi magyar történelem feltárásához, nemzeti tragédiáink jobb megértéséhez és a máig megválaszolatlan kérdésekkel való őszinte szembenézéshez. A Falu az örvényben című 156 oldalas könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül, a Patrióták oldalán azok tudják megrendelni, akik adománnyal segítik közösségünket (ajánlott adomány 5.000 Ft könyvenként).

Patrióták.hu Sajtó © 2025. november 12.

Képek: Hetzmann Róbert

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.