A május 1-4 közti hosszú hétvégét kihasználva a ma Szlovénia északi csücskét alkotó Muravidéken tettem egy kirándulást a Magyar Patrióták Közössége képviseletében. Az út Vas megyéből indult, a könnyebb bejárhatóság miatt gépkocsival.
Az első megálló még Magyarország: a jeli arborétum. Hazánk talán leghíresebb botanikus kertje, a Hét-forrás szurdok, a kontinensek növényvilágát bemutató tájrészletek, a bambuszok, mamutfenyők, cédrusok önmagukban is különlegessé teszik. Fő nevezetessége azonban a Himalájában őshonos Rhododendronok gyűjteménye. A több ezer bokor májusban virágzik, a legkülönfélébb színekbe öltöztetve ilyenkor a 107 hektáros parkot. Az alapító, gróf Ambrózy-Migazzi István a felvidéki Malonyán kezdte ezeket az egzotikus növényeket gyűjteni. A trianoni békediktátum során ottani birtokaitól megfosztott gróf itt talált olyan környezeti viszonyokat (megfelelő mikroklíma: csapadékviszonyok, savanyú talaj, stb.) ahol folytatni tudta munkáját. A jeli gyűjtemény alapjait 1922-ben vetette meg, mely azóta is a környék ékessége, ma már természetvédelmi oltalom alatt áll.
Egy rövid pihenő Körmenden, Vas megye legnagyobb, de sajnos erősen leromlott állapotú kastélyánál, majd Őriszentpéteren áthaladva máris a Szlovéniához tartozó Hodoson járunk. A szlovéniai magyar nyelvterület északi falvai, melyekhez Hodos is tartozik még, az Őrség szerves részét képezik. A népszámlálási adatok szerint, melyeket saját megfigyeléseim is alátámasztanak, itt még 50% feletti a magyarság részaránya.
A délelőtti napsütés időközben szakadó esőbe váltott, így ebben a régióban sajnos nem sikerült sok mindent megnézni. Hodostól néhány kilométer Domonkosfa, mely XIII. századi templomáról híres, de az eső miatt erről le kellett mondani. Nagyjából itt ér véget ez a kis magyar nyelvi sziget, továbbhaladva a határ mentén már szlovén falvak következnek. Berkeházán sem beszélnek már magyarul, de azért megér pár perc kitérőt a falu szélén lévő kis vízimalom.
A következő település Pártosfalva, ismét magyar, de célunk, Nagytótlak újra szlovén. Határában emelkedik Muravidék egyik legbecsesebb építészeti emléke az árpád-kori körtemplom, ahogy a helyiek hívják, a rotunda. Szerencsére az eső már alábbhagyott, így meg tudtuk nézni az egyedülálló építményt.
Dobronak után már a hetési régióban járunk, itt már ismét magyar többségű falvakon haladunk keresztül. Késő délutánra jár az idő, amire Lendvára érünk. Az éjszakát nem is bent a városkában, hanem lendvai barátom szüleinek a telkén, Hosszúfalu határában töltöttük. A szőlőskertek között, a dimbes-dombos tájon kellemes volt az éjszaka, másnap reggel pedig óra helyett a csivitelő madarak ébresztettek.
Elsőként a napi programot egyeztettük, mivel elég sok a látnivaló, korán kell indulni, és alaposan meg kell tervezni az utat. Nem sokkal 9 után már úton is voltunk, a Murához igyekszünk. Kapcáig magyar falvakon haladtunk keresztül, itt értük el a nyelvhatárt, a következő településen – Hotizán – már szlovének élnek.
A Mura folyó volt a történelmi Magyarország ezen részének a határvonala. A leírások szerint egykor mintegy 100 vízimalom őrölte a gabonát partján, ebből mára mindössze három maradt fenn. Ezek közül a könnyen megközelíthető Murahely (Dokležovje) közelit látogattuk meg. A malom úgynevezett úszómalom, azaz két hajótest katamarán-szerű összekötésével alakították ki, a két rész közt található a malomkerék. Mivel a szerkezet úszik a folyón nem jelent problémát a vízszint ingadozása. A hajóról szíjhajtással van a forgatóerő kivezetve a parton álló malomépülethez. Igazi különlegesség, hogy nem múzeum, vagy megközelíthetetlen műemlék, hanem működik. A gazda és családja búzát, kukoricát és más szemestakarmányt őröl vele különféle frakciókra, a végeredmény pedig, hogy bolti ár alatt lehet venni a különféle liszteket, darákat. Mivel épp szükségem volt rá, én is bevásároltam puliszkának való kukoricadarából. Az üzlet megy, aki betér ide az általában vesz valamit, a pénztárnál kisebb sor is kialakult.
Talán valahol itt lehet elrejtve a műemlékek megőrzésének a kulcsa. A kis malom őröl, a családnak van munkája, a környékbeliek szemmel láthatóan járnak ide, és az egész rendszer kitermeli saját fenntartási, állagmegóvási költségeit. Nálunk is követendő példa lehetne ha olyan funkciót találnánk műemlékeinknek, amivel ki lehetne termelni a ráköltött pénzeknek legalább egy részét. Mert lássuk be, szép dolog vitrinekben őrizgetni a múltat, de nem lehet minden kis kastélyból múzeumot csinálni, ehelyett valamiféle hosszútávon is fenntartható szerepet kell találni nekik.
mai alakját a 18. században nyerte
A Mura folyóhoz tett kitérő után haladunk tovább Muraszombat irányába. Ma már a város agglomerációjához tartozik Battyánfalva (Rakičan), mely – mint nevéből is sejthető – egykoron a Battyhány család birtoka volt. Közvetlenül az út mellett, egy parkban találjuk kastélyukat, sajnos eléggé leromlott állapotban. Tető legalább van az épületen, így a további pusztulástól úgy tűnik, megmenekült, sőt a belső udvaron már a felújítás is megkezdődött.
A 12 000 lakosú Muraszombat a Muravidék központja. Magyar szót már alig-alig hallani, a néhány száz fősre becsült helyi magyarság jobbára a környező falvakból a jobb munka reményében költözött a járási székhelyre.
Nevezetessége a gyönyörű parkban álló Szapáry kastély, mely ma tartományi múzeum. Középkori alapokon nyugszik, 1255-ből származik első említése. Eredetileg a Széchy család birtoka volt, a mai épület a XVI. században épült. 1687-ben az akkori tulajdonos, Széchy Júlia adta el Szapáry Péternek. A XVIII. században a Szapáryak átépítették, ekkor nyerte el mai, barokk formáját.
Jobbra: a muraszombati Szapáry-kastély
Muraszombattól pár kilométer északi irányban Mártonhely (Martjanci) Árpád-kori, gótikus elemeket mutató temploma a legszebbek közé tartozik. Freskóit Aquila János festette, aki a környéken sok helyütt otthagyta keze nyomát – így többek közt a veleméri templom kifestése is az ő érdeme. A mártonhelyi freskókat tartják legszebb alkotásának. Sajnos nem volt nyitva, így ezt nem láthattuk, meg kellett elégednünk a templom külső megcsodálásával.
Kis kitérő a Lendvára tartó főútról a Bakónaki-tó (Bukovniško jezero). Kis sétával érjük el a jeles búcsújáró helyet: a Szent Vid kápolnát. Szent Vid a szem, a látással összefüggő dolgok védőszentje, oltalmaz a szem-problémáktól. Maga a „vid” szó szláv eredetű, ahol látást jelent (lásd pl. oroszul видеть = látni). Ennek is köszönhető, hogy a neki szentelt kápolnákat dombra, vagy más, magaslati helyre építették, ahonnét jó a kilátás, ezzel is szimbolizálva Szent Vid szerepét, ahogyan a Kőszeg közelében Velem fölé magasodó Szent Vid kápolnánál is látható. És miért pont itt emeltek neki templomot? Pár lépcsőn lesétálva egy csodatévőnek tulajdonított forrást találunk. Vize a helyi hagyomány szerint szembántalmakra kiváló, így logikus volt, hogy a szemek oltalmazójának kezébe ajánlják a kápolnát.
Jobbra: a Szent Vid-kápolna
Kámaházán az őrségiekhez hasonló aprócska szoknyás fa harangláb érdemel egy röpke megállót, és nemsokára már Bántornyán (Turnišče) járunk, hogy egy újabb árpád-kori templomhoz zarándokoljunk el. Ezúttal be tudtunk menni, lenyűgöző freskói hosszabb időzésre csábítanak.
Lendvára visszatérve érdemes megismerkedni a kisváros nevezetességeivel. A néhány utcára korlátozódó belváros hamar bejárható, különlegessége a Makovecz által tervezett Kultúrház. A jellegzetes stílusú épület a magyar kultúra otthona, rendszeresek a magyar nyelvű programok. Az épület előtt Lendva híres szülöttének, a Hősök-terén álló hét vezér alakját megálmodó Zala György szobrásznak az emlékművét találjuk.
A katolikus templom és a mellette álló Szent István szobor után, egy meredek emelkedőn kapaszkodunk fel a várhoz. Ezen a helyen már a XII. században állt egy erődítés, de az később elpusztult. A XIII. században emeltek helyette újat, amit 1872-ben az akkori tulajdonosok, az Esterházyak barokk stílusban alakítottak át.
Akinek van ideje, továbbsétálhat a Szentháromság kápolnához. Az út szőlőültetvények közt vezet – a környéken nagy hagyományai vannak a borászatnak, jelentős a borturizmus is. A kápolnában Hadik Mihály nyugszik, aki a török elleni harcok során esett el, holtteste természetes úton mumifikálódott. Innen belátni az egész környéket, mind Magyarország, mind pedig Horvátország látszik. A szépen gondozott szőlőültetvények és pincék látványával búcsúzunk ettől a vendégmarasztaló kistérségünktől.