• 2017.09.16.

Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékünnepén

Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékünnepén

Koszorúzás a Magyar Hősök Emlékünnepén 150 150 Patrióták

Minden május utolsó vasárnapja azokról a magyarokról szól, akik a legdrágábbat, az életüket adták hazájukért. A Magyar Patrióták Közössége csoportja a hősök napja alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete meghívására a rákoskeresztúri Új köztemetőben, a Magyar Katonahősök Emlékművénél megtartott központi megemlékezésen vett részt.

A rendezvényen beszédet mondott Dr. Boros Péter, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke, aki megfogyatkozott korosztálya nevében a haza szolgálatának fontosságára hívta fel a figyelmet. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet a sok áldozatvállalásnak köszönhetően maradhatott fenn, szemben azokkal a népekkel, amelyeket a történelem viharai elsodortak a Kárpát-medencéből. „Tisztelni kell hőseinket és készen kell állni arra, hogy azt a szellemet, amit apáink ránk örökítettek, tovább származtassuk a következő nemzedékekre” – mondta a volt miniszterelnök.

Dr. Boros Péter ünnepi beszédét követően az állami szervek, intézmények és társadalmi szervezetek képviselői koszorút helyeztek el az emlékműnél. A Magyar Patrióták Közössége nevében Hetzmann Róbert elnök koszorúzott (képünkön). A megemlékezést a Szózat zárta.

Rákosfalva hősi emlékműve

Rákosfalva hősi emlékműve

Egyesületünk tagjai ezt megelőzően a méltatlanul elfeledett rákosfalvi hősi emlékműnél helyeztek el sírcsokrot. A ma Budapest XIV. kerületéhez tartozó Álmos vezér terén 1925-ben állított, mára igencsak felújításra szoruló – falfirkákkal is megrongált – katonaszobor helyreállításától a zuglói önkormányzat egyesületünk fellépése ellenére elzárkózott. Mostani lépésünkkel üzenni kívántunk a döntéshozók felé, hogy több tiszteletet várunk el a magyar hősök iránt.

Az első világháború idején a háborús kegyelet jegyében életre keltett Magyar Hősök Emlékünnepét az 1924. évi XIV. törvénycikk tette hivatalos nemzeti ünneppé, ami a szovjet megszállásig Magyarország egyik legjelentősebb állami-társadalmi eseményének számított. A bolsevizmus évtizedeiben a hősök emlékezete tiltott volt, így a rendszerváltásig ez az ünnep jelentős részben feledésbe merült. A Magyar Patrióták Közössége ezen szeretne változtatni. Fontos, hogy a fiatal generáció is felismerje, nemzetünk jelene hőseink példamutató helytállásán alapszik, és a történelem tanulsága az, hogy megmaradásunk érdekében minden nemzedéknek áldozatokat kell hoznia.

Magyar Patrióták Közössége © 2017. május 28.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.