A trianoni békediktátum aláírásának 98. évfordulója alkalmából a Magyar Írószövetség dísztermében megrendezett emlékesten adta át a Teleki Pál Érdemérmeket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Kép: Ficsor Márton, Magyar Hírlap
A Bethlen Gábor Alapítvány 2006 óta minden évben a magyarság érdekében végzett szolgálatért ítéli oda a névadó portréját ábrázoló bronzérmet, amely Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotása. Idén a díjátadás tiszteletére egybegyűlt népes közönséget a Magyar Írószövetség Bajza úti székházának dísztermében ifj. Arató György történész, az est műsorvezetője köszöntötte. A Himnusz eléneklését követően Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke szólt az egybegyűltekhez a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Köszöntőjében a nagy elődök nyomdokairól letért mai írótársadalom felelősségéről beszélt. Házi Balázs a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet levéltárosa – és egyben a Bethlen Gábor Alapítvány kurátora – Juhász Gyula Trianon című verséből ihletet merítve a folyamatos emlékezés fontosságáról szólt. Az estet a Nemzeti Fórum Népdalköre által előadott régi magyar népi és szakrális énekek tették még emelkedettebbé.
Az emlékbeszédeket követően Lezsák Sándor átadta a Teleki Pál Érdemérmeket a díjazottaknak, melyet elsőként egyesületünk vehetett át. Az Országgyűlés alelnöke laudációjában elmondta, hogy már régóta nagy örömmel követi a Magyar Patrióták Közössége tevékenységét. A 30 év alatti átlagéletkorú fiatalok és „régebb óta fiatalok” által négy évvel ezelőtt megalapított egyesületre Bakos István kurátor hívta fel figyelmét. A budai várban megtartott alakuló ülés óta eltelt néhány év alatt jelentős eredményeket értek el a Patrióták, többek között felhívták a figyelmet a délvidéki Maradékra, a kővárvidéki Magyarberkeszre és a kárpátaljai Huszton élő magyar szórványra. Lezsák Sándor kiemelte a bánsági templomokért indított kezdeményezésünket is, aminek köszönhetően a templomok megmenekülhettek a lebontástól.
A Rákosi-diktatúrában felrobbantott városligeti Regnum Marianum-templom ügye számára is fontos, Lezsák Sándor azonban lélekben az újjáépítést is támogatná. „Amit leromboltak, azt nekünk újjá kell építeni” – mondta az Országgyűlés alelnöke, hozzátéve, hogy ennek szükségességéről az egyházi vezetőket még nem sikerült meggyőzni. A Bem téri Radetzky-laktanya sokat jelent az egykori MDF-eseknek, ezért nagy eredménynek tartja, hogy a műemlék épület a Magyar Patrióták Közössége határozott kiállásának köszönhetően megmenekült. „Továbbra is az Önök felelőssége, hogy figyelemmel kísérjék az ügyet” – hangsúlyozta Lezsák Sándor.
A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának első embere elmondta: Ilyen fiatalokból álló közösségekre van szükség szerte a Kárpát-medencében, és akkor a nemzet fenn fog maradni. „Legyen jelkép, hogy június 4-én, az emléknapon a fiatalok, a jövő kap kitüntetést!” – zárta a Magyar Patrióták Közössége méltatását Lezsák Sándor, majd átnyújtotta Rieger Tibor szobrászművésszel közösen a kitüntetésről kiállított oklevelet és az emlékérmet az egyesület elnökének, Hetzmann Róbertnek.

a Magyar Patrióták Közössége nevében Rieger Tibortól
Kép: Ficsor Márton, Magyar Hírlap
Idén hat személy, illetve szervezet munkáját ismerte el Teleki Pál Érdeméremmel a Bethlen Gábor Alapítvány. Egyesületünk mellett díjazásban részesült Bata János Horgoson élő költő, a délvidéki Aracs folyóirat szerkesztője, Dr. Hoffmann Rózsa tanár és oktatáskutató, volt államtitkár, Dr. Horváth László orvos-közíró, a felvidéki Bánkeszi szülötte, valamint Jerzy Snopek hungarológus, műfordító, Lengyelország nagykövete. A díjazottak közül Zabolai Csekme Éva evangélikus lelkész, volt ENSZ tisztviselő egészségügyi okokból később tudja csak átvenni kitüntetését.
Az emlékérmek átadását követően a szervezők részéről ifj. Arató György megköszönte a figyelmet, majd zárásként az egybegyűltek elénekelték a Szózatot.
A Magyar Patrióták Közössége hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy munkáját Teleki Pál Érdeméremmel ismerték el. Tevékenységeinket a kitüntetéshez méltó módon, még nagyobb felelősségtudattal fogjuk folytatni, a tudós államférfi szállóigévé vált gondolata jegyében: „Merjünk magyarok lenni!”