December 6-án, Szent Miklós napján újból összegyűltek a Magyar Patrióták a fővárosi Duna Palotában, hogy részesei legyenek a kárpátaljai Salánk magyar Ifjúsági Házáért rendezett jótékonysági összefogásnak. A rendezvény fővédnökének Lezsák Sándort, az Országgyűlésalelnökét kértük fel, aki ifjúkori kalandjának felidézésével tette estünket feledhetetlenné. A színvonalas kulturális műsorról Kubik Anna színművésznő és a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes gondoskodott.
Idén – a megszokottól eltérően – két jótékonysági estetszervezett a Magyar Patrióták Közössége nemzeti összetartozás programjakeretében. Hagyományos év eleji rendezvényünkön támogatóink segítségével azUngvár melletti Korláthelmec jövőbeli magyar óvodája számára gyűjtöttünk össze1,4 millió forintot. Az ukrajnai helyzet súlyosbodása azonban szükségessétette, hogy egyesületünk is fokozottabban hallassa hangját a kárpátaljai magyarságérdekében, ezért az adventi időszakban újabb gálaműsort rendeztünk, ezúttal aNagyszőlősi járásban fekvő, mintegy háromezer lakosú Salánk javára. Balogh Attila,a község református lelkésze feleségével együtt elhatározták, hogy a régiiskola leromlott állapotú épületét Ifjúsági Ház néven a helyi fiatalság nemzetiszellemű és erkölcsös nevelésének szolgálatába állítják.
Jótékonysági estünk alkalmából jóérzésű honfitársainknak népes közönsége látogatott el a Szent István bazilika szomszédságában található Duna Palotába. Az egybegyűlteket a Magyar Patrióták Közössége nevében Fikó Attila, a nemzeti összetartozás estek főszervezője köszöntötte. Ezt követően Hetzmann Róbert egyesületi elnök beszédében rámutatott, hogy az egységes magyar nemzet államhatárok feletti összetartozása valóság, amit 2010-ben törvényi megerősítést nyert. Ez a jelmondat vezette a patrióta ifjakat, amikor 2014 januárjában megalapították egyesületüket Buda várában, és ennek jegyében született meg a mai jótékonysági est gondolata is.
„ A Kárpátalján élő magyar közösség az utóbbi években a leghányatottabb sorsú nemzetrészünkké vált. A Vereckei-hágó mellékén élő honfitársaink nem csak a háború sújtotta ország terheit kénytelenek viselni, hanem mára az állami politika szintjére emelt nemzetiségellenes agresszió célpontjaivá lettek ”
– mondta el Hetzmann Róbert, felidézve azt, hogy a Patrióták kárpátaljai szerepvállalása 2016-ban, a huszti magyar iskola támogatásával kezdődött.
„ Salánk évszázadok óta a nyelvhatár őrzője, a magyar szív és lélek végvára. Azért is fontos, hogy ez a közösség újra eredményesen nézzen szembe az idők kihívásaival, mert jól tudjuk azt, hogy egy nemzetet a határainál lehet és kell megvédeni ”
– mondta el az egyesület elnöke. Hetzmann Róbert szerint a felelős patrióta válasz a jövő építése.
„ A salánki Ifjúsági Ház éppen erről szól: a leromlott állapotú épületet az értékőrzés és a jövő nemzedék lelki gazdagításának szolgálatába kell állítani ”
– hangsúlyozta.
A Kárpátalját kutató Izing Máté, a Magyar Patrióták Közössége tagja a kárpátaljai fiatalság körében végzett kérdőíves felméréséről tartott rövid előadást. A bármikor várható katonai behívók és a sorozás alól kibújni akarók felkutatására rendezett közúti igazoltatások világában más érzés fiatalnak lenni, mint idehaza. Ennek fényében nem csoda, hogy a kivándorlási szándékot és a tényleges kivándorlást firtató kérdésekre katasztrofális eredmények jöttek ki még a délvidéki vagy erdélyi adatokhoz képest is: a megkérdezett kárpátaljai magyar fiatalok 80-90%-ot meghaladó mértékben válaszoltak úgy, hogy tervezik elhagyni szülőföldjüket. Izing Máté rámutatott azonban, hogy vannak olyanok is, akik maradnak: az ő hitük és kitartásuk nekünk, anyaországiaknak is példaértékű.
Az est fővédnöke, Lezsák Sándor – hivatalos beszéd helyett – hajdani személyes élményét osztotta meg a résztvevőkkel. Amikor az általános iskolában Kölcsey Ferenc Huszt című verséről tanult, már akkor elhatározta, hogy az oly szemléletesen megénekelt várromhoz minden áron el szeretne jutni. Egy kárpátaljai kirándulás azonban a hetvenes években nem volt olyan egyszerű, mint manapság: csak kint élő rokon meghívólevele ellenében lehetett Kárpátaljára utazni, így előbb családtagot kellett „szereznie” Beregszászban.
Már a határátkelőnél megdöbbentő történésnek volt tanúja: a szovjet vámos nyilvánosan kitépte egy idős asszony nyakából a feszületet és csizmájával megtaposta azt. „Akkor értettem meg, hova is készülök tulajdonképpen” – mondta Lezsák Sándor, aki az akkori szokásos ajándékok – Biopon mosópor, Fa szappan – mellett Sütő András Rigó és apostol című könyvének harminc példányát is át szerette volna juttatni a határon. A könyvek azonban címük miatt túlzottan klerikálisnak tűntek a vámvizsgálatot végzőnek, ezért csak némi trükk árán sikerült kivinni azokat: a tiszt csak akkor enyhült meg, amikor tudtára adta a hirtelen kitalált indokot, miszerint a könyvek egy jövőbeli testvér úttörőcsapatnak szánt ajándékok.
Mivel az állítólagos rokonhoz szóló tartózkodási engedélye csak Beregszász területére korlátozódott, titokban kellett Husztra eljutnia. Az Országgyűlés alelnökének ifjúkori kalandja veszélyes vállalkozásnak bizonyult: a távolsági buszon utazva Tiszaújlaknál belefutottak egy közúti ellenőrzésbe, és csak az mentette meg, hogy mire elért hozzá az igazoltató határőr, valaki elkiáltotta magát, hogy készen van a tea. Lezsák Sándor máig az isteni gondviselés közbelépésének tulajdonítja óriási szerencséjét, hiszen a tartózkodási engedély megszegésének rendkívül súlyos következményei lettek volna a Szovjetunióban.
A kalandok azonban nem értek véget: Tiszapéterfalván megtekintette a helyi múzeumot, amit akkoriban a magyarság ügyét a kommunizmus idején is szívén viselő Bíró Andor, a nagyhatalmú helyi kolhozelnök felesége igazgatott. Tőle tudta meg, hogy már keresik. Bíró Andorné segítségével az éjszaka folyamán kijutott a vasútállomásra és fel is szállt a Husztra tartó vonatra. Végül sikerült a várrom „bús düledékeihez” eljutnia, ahol még a „felleg alól felszálló éjjeli hold” is megjelent előtte. Később, már MDF-es politikusként segélyszállítmányokat juttatott el Kárpátaljára és a Lakitelki Népfőiskola diákjaival is többször járt e vidéken, így Salánkon is. Az Országgyűlés alelnöke ma is vallja, hogy a valóság élményét nem pótolhatják az olvasás útján szerzett ismeretek, ezért mindenkinek helyszíni tapasztalatokkal kell megalapoznia tudását egy adott vidéket illetően.
Lezsák Sándor hátborzongató, de egyben rendkívül szórakoztató előadását követően a salánki közösség nevében Balogh Attila református lelkész szólt a megjelentekhez. A lelkipásztor hangot adott örömének, hogy magyarként, azon belül is kárpátaljaiként hirdetheti Isten igéjét. Üzenetének lényegét Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 15. fejezetével világította meg, amely soraiban mindenki magára ismerhet a jelen helyzetben:
„ … Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvéért élt … ”
Az Árpád-kori Salánk II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1711-ben itt megtartott utolsó országgyűlésével lépett a neves magyar történelmi helyszínek sorába. A falut jelenleg 90%-ban magyarok lakják, akik reformátusok és görög katolikusok. A Salánk feletti Hömlöc-hegynél véget ér a magyar tömbterület, innentől északra már csak szórványban találkozhatunk nemzettestvéreinkkel. A lelkipásztor kifejezte a közösség háláját az anyaország iránt, és rámutatott arra, hogy a magyarországiak is sok erőt meríthetnek a kárpátaljaiak helytállásából. Nekik nap mint nap vizsgázniuk kell túlélésből, mondhatni már hozzá is szoktak a szörnyű körülményekhez.
A helyi fiatalság pártfogásba vételét Balogh Ágnes, a református lelkész felesége szorgalmazta, miután azzal szembesült, hogy a szülők nagyarányú külföldi munkavállalása miatt egyre több a kallódó gyermek a faluban. Az Ifjúsági Ház nekik kíván alternatívát nyújtani a szabadidő értelmes eltöltésére. Kézműves foglalkozásokat, néptáncórákat fognak tartani a jobb sorsra váró épületben. A cél, hogy a hit és a nemzeti identitás a felnövekvő nemzedékben is megmaradjon, függetlenül attól, hogy hova veti a sors a jövőben a fiatalokat. Ha a hit és a nemzeti tartás megmarad, akkor van reményünk arra, hogy egy jobb korban visszatérjenek szülőföldükre az elvándorolt fiatalok.
A rendezvényen felszólalt Salánk polgármestere, Aljohin Viktor is, aki a kárpátaljaiakat naponta gyötrő kérdéseket, dilemmákat hozta magával.
„ Mit mondhatnának azok a fiatal házasok, akik otthon nem tudják elkezdeni a saját életüket és külföldre kényszerülnek? Mit mondhatnak erre a szüleik, akik mindezt végig nézik? Mit mondhatnának azoknak a szétszakadt családoknak a tagjai, akik évente néhányszor láthatják egymást, azonban ezeket az örömteli alkalmakat is beárnyékolja a félelem, hogy vajon vissza tudnak-e menni külföldre dolgozni vagy nem engedik át őket a határon? Mit mondhat az, akinek ötven évesen kell külföldre kényszerülnie, hogy ételt tudjon tenni az otthon maradottak asztalára? ”
– tolmácsolta a kárpátaljai magyar családok mindennapjaiban felmerülő, gyötrő kérdéseket Salánk megválasztott vezetője.
A határon kívül rekedtek egyik üzenete lehet az, hogy az anyaországiak is vívják meg a szükséges harcokat, hogy a kárpátaljaiak példaképként tekinthessenek rájuk, hiszen eddig is Magyarországra figyeltek és benne bíztak – zárta beszédét Aljohin Viktor.
A drámai kárpátaljai helyzet bemutatása után Gáspár Roland, a magyar szórványközösségek gondozására létrehozott Kőrösi Csoma Sándor Program korábbi észak-amerikai ösztöndíjasa egy örömteli hírt közölt, amely kitűnő példa a jó ügy és a jó szándék találkozására. A nyugat-kanadai Brit Columbia tartományban székelő Magyar Ház szervezésében jótékonysági gyűjtés szerveztek a Vancouver-szigeti magyarság körében. Az adakozáson befolyt kétezer kanadai dollárt, azaz több mint négyszázezer forintot a salánki Ifjúsági Ház részére ajánlotta fel a szigeten élő magyarság két szervezete, a Victoriai Magyar Társaskör és a Nanaimoi Magyar Kulturális Egyesület.
Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő a színpadra lépve megjegyezte: hiába van advent, egyre nehezebb a szeretetről beszélni mai világunkban. Manapság a legtöbb embertársunk csak követelődzik, de azt a kérdést nem teszi fel magának, hogy ő maga mit adott a hazának. A karácsony előtti időszaknál pedig nincs alkalmasabb időszak a belső számvetésre: mi jót és rosszat cselekedtünk a mögöttünk hagyott évben.
A színművésznő Juhász Gyula, Gyurkovics Tibor, Kiss Benedek, Pilinszky János, Reményik Sándor, Sinka István, Tóth Árpád, valamint Ady Endre hitről, nemzetről és szeretetről szóló műveiből adott elő igen elgondolkodtató, a lélek mélyéig hatoló verseket. Kubik Anna szerint minden színésznek az a célja, hogy az előadás alatt egység jöjjön létre az előadó és közönsége között. Ez a decemberi estünkön teljességgel megvalósult.
A fellépők sorát a kárpátaljai Credo verséneklő együttes zárta, akikkel legutóbb 2016-ban találkozhattak a Magyar Patrióták Közössége színpadán. A nemzeti kultúra ügyét gitárral, hegedűvel és énekszóval szolgáló együttes főleg kárpátaljai és erdélyi költők megzenésített verseit adja elő. Dalaikkal a magyarság régmúlt és jelenlegi sorskérdéseit a zene erejével viszik el hallgatóságukhoz. Jótékonysági estünkre a Magyar Örökség díjjal is elismert együttes Bodnár Éva, Kányádi Sándor, Lengyel János és Reményik Sándor verseiből álló zenész összeállítással készült, amely valósághűen mutatott rá nemzetünk jelen sorskérdéseire.
A Credo verses énekei újra hitet és erőt közvetítettek a hallgatóság felé, amely vastapssal köszönte meg az Ivaskovics József vezette együttes műsorát. Himnuszunkat méltóságteljesen énekelve ért véget a salánki magyar közösségért rendezett jótékonysági estünk, melynek bevételei – a Kanadából érkezett felajánlással együtt – meghaladták a 800 ezer forintot. A kezdeményezésen befolyt támogatásokat a banki átutalással érkező adományok bevárását követően juttatjuk el Salánkra, amelyről a Magyar Patrióták Közössége honlapján fog beszámolni.
Fényképezte: Somogyi György
Magyar Patrióták Közössége © 2018. december 16.