Kitüntetést vehetett át egyesületünk elnöke

Kitüntetést vehetett át egyesületünk elnöke 1198 1137 Patrióták

Kitüntetést vehetett át egyesületünk elnöke

„Magyarságért” kitüntetést adományozott Hetzmann Róbertnek a Patrióták élén végzett, a magyar kultúra védelmét szolgáló munkája elismeréseként a Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége. Egyesületünk elnöke a díjat szombaton vette át négy másik kitüntetett – Csáky Pál, Dunajszky Géza, Falath Zsuzsanna, Mihályi Molnár László – társaságában a győri városháza dísztermében.

A díjátadón egyesületünk elnökéről Dr. Czapáry-Martincsevics András nemzetőr altábornagy, a rendezvényt szervező szövetség elnök-parancsnoka mondott laudációt, aki kiemelte, hogy a „Magyarságért” kitüntetéssel „a magyar identitás védelmét és a Patrióták élén a Kárpát-medencei magyar megmaradást, a magyar nyelv és kultúra védelmét szolgáló eredményes tevékenységét” ismerték el.

„Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés, amit a jövőbeni feladatokra tekintettel megelőlegezett bizalomnak tekintek, és az egész csapatot illeti” – mondta Hetzmann Róbert a kitüntetés átvételét követően. A „Magyarságért”-díjat egyesületünk elnöke mellett idén Falath Zsuzsanna nagyszombati muzeológus-történész, Dunajszky Géza író-publicista, Csáky Pál politikus-író, valamint Mihályi Molnár László költő-publicista – valamennyien felvidékiek – vehették át.

Az október 9-én megtartott rendezvényen levetítették a Népirtás Pozsonyligetfalun című filmet, valamint megemlékeztek a Magyar Nemzetőrség „Török István” Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megalakulásának 15. évfordulójáról is.

Patrióták © 2021. október 11.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.