Kölcsey Ferenc se úgy írta: „Nyögte Mátyás bús hadát Wiennek büszke vára” – II. rész
A fenti, megmosolyogtatónak tűnő szóvirággal hívta fel Simonyi Zsigmond nyelvtudós több mint száz éve a figyelmet arra az abszurd helyzetre, ahogyan idegenbe szakadt földrajzi neveinkkel bánik a magyar írástudó társadalom. Hiszen kinek jutna eszébe Bécs helyet Wient vagy mondjuk Velence helyett Veneziat mondani? Mégis, a külföldi földrajzi helyekkel kapcsolatos magyar helynevek garmadáját száműzték tudatunkból, hiszen az idegen elnevezés mindig csak korszerűbb és jobb lehet a jó öreg hazainál – ugyebár.
Kétrészes tanulmányunkban leporoljuk ezeket az elfeledett-elfeledtetett magyar földrajzi neveket és arra kérjük az olvasót, hogy ezentúl ő se szégyellje azokat, hiszen senki nem tilthatja nekünk meg nyelvi örökségünk eme értékes darabjainak megismerését és használatát. Az exonimák forrását külön táblázatba foglaltuk, ilyen részletesen először kerülnek publikálásra.
Ismertetőnk második részében Dél- és Kelet-Európában található exonimákat mutatjuk be. Ez a vidék jelentősebb és tartósabb szerepet játszott a magyar történelemben, mint a nyugat-európai tájak, ezért a történelmi magyar határhoz kívülről közeledve egyre több magyar vonatkozású helynevet is találunk.
A Balkán-félsziget délkeleti csücskében és Kis-Ázsia nyugati felében, tehát a mai Törökországban is találunk néhány magyarosodott városnevet: Konstantinápoly (İstanbul), Rodostó (Tekirdağ), Drinápoly (Edirne), Brussza (Bursa) és Gyelepoli (Gelibolu-Gallipoli).
1. A konstantinápolyi Héttorony erődben sok magyar raboskodott, a legismertebb közülük Szilágyi Mihály, Török Bálint, Majlád István, Bornemissza Gergely és Béldi Pál. Emléküket 2009 óta tábla őrzi.
2. Az Erdélyi követek háza Konstantinápolyban
Törökországban ma kilenc macar, azaz magyar nevű településről tudunk: három Macarlar (Magyarok), kettő Macar (Magyar), kettő Macaroğlu (Magyarfi), egy Macara és egy Macarköy (Magyarfalu) településről van adatunk Anatóliából.1) Ezek a nevek azonban nem magyar exonimák, hanem törökül nevezték el így a magyar lakosságú falvakat. Lakóik ide telepített magyar rabszolgák vagy a Thököly- és Rákóczi-féle szabadságharc befogadott emigránsainak leszármazottjai lehetnek.
3. A konstantinápolyi Szent Benedek-templom volt II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona eredeti nyughelye
Ha már az egykori Török Birodalom területén járunk, kuriózumként említsük meg a következői bibliai helyszínek magyar elnevezéseit is: Jeruzsálem (Yerushaláyim), Dömöck (Damaszkusz) és Efézus (Efes).
Törökországtól keletre említsük meg a Kazulországot, amely Iránt (Perzsiát) jelentette jó néhány évszázaddal ezelőtt.
Bolgárországban is maradt ránk néhány magyar vagy magyaros kiejtésű település- és folyónév: Bodony (Vidin), Fehérvár (Belogradchik), Nikápoly (Nikopol), Oroszcsík (Ruse), Dorosztol, Dresztor (Silistria), Plevna (Pleven), Sistó (Svishtov), Sumla (Sumen), Filippopoly (Plovdiv), Drágejkő (Dragoevo), és Ráhó (Orjahovo). A fővárost (Sofija) Anonymus Szeredőc néven említi.
Nem messze a történelmi magyar határtól ömlik délről a Dunába a Csibre v. Cibere (Tsibritsa), az Ogod (Ogosta) és a Szicsra (Isker) vize, a Fekete-tengerbe pedig a Korbács vize (Kamchiya) tart. A Kis-Balkán-hegység régi magyar neve Novák havasa. A bolgárokat magyarul eredetileg nándornak/lándornak hívták.
4. Hunyadi János szobra Várnában
5. Kossuth Lajos háza Sumlában
6. A mesébe illő várat csak Belogradcsik néven ismerik, pedig első írásos említése Fehérvár néven történt
Macedóniában említésre méltó a főváros (Skopje) Szkopia és (Ohrid) Ohrida latinos városneve.
Az albán nép megnevezésére az oszmán hódítást követően a török arnavut (albán) szóból származó arnót megnevezés volt használatos Magyarországon. Albániát Arnótországnak hívták, s tudunk három albán városnévi exonimáról is: Duracs, később Duránc (Durrës), a kadarka szőlőfajtának nevet adó Kadar, Szkutari (Shkodër) és Arnótfejérvár (Berat) elnevezése.
7. „A Magyar kommunistaellenes forradalom” utca Kadarban (Shkodër)
Montenegro egykori fővárosának, Cetinjének régi magyar neve Thaly Kálmán (1839-1909) történész kutatásai szerint Csetenye volt.
Szerbiában a Szávától és Dunától közvetlenül délre fekvő területnek honfoglaláskori őslakossága nem rác (szerb), hanem nándor (bolgár) volt. A szerbek ekkor még jóval délebbre, a népüknek rác és országuknak Rácország nevet adó Raška város környékén éltek. Az ereje teljében lévő Magyar Királyság a Balkán-félszigeten eleinte terjeszkedő, majd később védekező célból ütközőzónát alakított ki. Ennek pillérei a Magyarországtól függő, de belső önkormányzattal rendelkező bánságok voltak, amelyek sorsát – hazánkéval együtt – az Oszmán birodalom pecsételte meg. Az itt fennállt Macsói, Barancsi és Kucsói bánság területén találkozhatunk néhány – évszázadokat átvészelt magyar földrajzi névvel. Az itt élő népességnek nem volt ilyen szerencséje: a mind északabbra nyomuló rácok már a törököket megelőzve, majd később hathatós támogatásukkal pusztították, üldözték el a magyar lakosságot a kezdetben Túlsó-Szerémségnek, majd később Végvidéknek nevezett, Dunától délre fekvő területről. Később ugyanez a sors várt a magyar Délvidék lakosaira is.
Rácországban a következő magyar exonimákkal számolhatunk: Lándor- vagy Nándorfehérvár (Beograd), Macsó (Valjevo), Debrecen (Debrc), Kucsó (Kučevo), Barancs (Braničevo), Passaróc, Posaróca (Požarevac), Szabács (Šabac), Szendrő (Smedrevo), Ráma (Ram), Galambóc, Galambvár (Golubac), Nissza (Niš), Elekszinca (Aleksinac), Rásnya (Ražanj), Zsarnó (Žrnov, Avala), Izdril (Ždrelo), Nepricsó (Nepričava), Sár vize (Nišava), Ponisa (Porečka) vize, a Tomla (Tamnava) folyó, valamint Cseralja (Pocerina) és Dettosföld. Délvidéki S. Attila ezeken túlmenően közli egykori déli magyar határhoz közel eső Fölsővábna (Suvodanje), Fejérkő (Boljevac), Dormán (Drmno), Drinavár (Loznica), Tekerős (Tekeriš), Vitince (Vitovnica) településneveket is.2)
Legrégibb fennmaradt elbeszélő költeményünk, a Szabács viadala (1476) Mátyás király szerémségi törökellenes büntető hadjáratát örökíti meg. Érdemes egy szöveghű részletét beemelni az ismertetőnkbe, mivel Nándorfehér vár és Szabács is szerepel benne.
De az fellÿwl mondot pal kenezÿ
Aroknak melyseget ygen nezÿ
Kÿ Sabach erws voltat elmelli
Honneg mÿnemw algÿw kelmelli
Zorgosth megÿen Nandorfeyer varra
Holÿ kyral errwl biszon hÿrt vara
Leg ottan zamtalan sok hayokath
Feÿer varnal az Dunan valokath
Nagÿ hamar fel vontata az zawan
8. Galambóc vára az Al-Dunánál
Szerbiai kitekintésünk végén, de nem utolsósorban említsük meg Rigómezőt (Kosovo polje), amely 2008 óta de facto egy új országnevet is takar.
9. Az első, 1389-es rigómezei csata szerb hőseinek emlékműve. A második, 1448-as rigómezei csatának, amelyben a szerb uralkodó árulása miatt vesztett Hunyadi János a török ellen, már nem emeltek emlékművet.
Bosznia-Hercegovina mindkét névadó tagja rendelkezik régi magyar névvel. Bosznia: Ráma, később Bosnyákország; Hercegovina: Halomfölde. Ráma eredetileg a Ráma és a Narenta (ma: Neretva) folyó által határolt terület volt, később terjedt ki az elnevezés egész Boszniára. A nevet adó Boszna folyó régebben használt alakja a Bosnya. A délebbre fekvő Chulm, Hum, magyarul Halomfölde történelmi névalakot 1440-ben váltotta fel a Hercegovina, amikor is III. Frigyes német-római császár Kozacsa Ivánt Szent Száva hercege címmel a terület urává tette.3)
10. Magyarország balkáni birtokai Nagy Lajos király korában
A mai Bosznia-Hercegovina területén további bánságokkal (Ozorai, Sói, Jajcai, Szreberniki, Boszniai) folytatódott a Magyar királyságtól függő hűbéres államocskák sora. Mindezektől függetlenül három ún. alsószlavón vármegyénk is volt itt, Orbász, Szana és Dubica néven, amelyek minden értelemben Magyarországhoz tartoztak. Szlavónia (középkori magyar nevén Tótország) és annak Száván túli része – Thallóczy Lajos után Alsószlavónia – a középkorban Magyarország része volt, semmi köze sem volt a szintén Magyarországhoz tartozó Horvátországhoz.4) Egykori területükön a helynevek alapján magyar lakosság is élt.
Thallóczy Lajos – a számos, csupán szláv nevű mellett – az alábbi magyar névvel is rendelkező helységeket találta. Közülük már nem mindnek a helyét lehet beazonosítani. Orbászvásárhely (Gorni Šeher?), Orbászszentgyörgy, Orbászváralja, Szentjánosegyháza, Szentlukácsegyháza, Asszonyfalva (Ašanac?), Belonkateleke (Bjelajke), Breszt (Brestovo), Demetervára (Dimitrović), Dukaharasztja (Rašće v. Gjukići Rastik?), Gacsalmező (Gornje Polje?), Galas (Kola), Harajóc (Karači), Hualantelek (Kuljani), Eszék (Jišek), Petróc (Petričevac), Pristancs (Priština), Tarnóc (Trnjaci), Szentkereszt (Krst), Verhóc (Vrhovic), Vitkóc (Vitkovci); Dubica megye: Demen (Jemen), Sztrigomlya (Strigova), Verbóc (Vrbovce).
11. Magyarország délnyugati része 1490-ben. Az alsó-szlavón vármegyék a mai Bosznia-Hercegovina területén voltak
További magyar és magyarosodott földrajzi nevek Bosznia-Hercegovinában: Alföld (Donji Kraji), Árki (Prud), Ozora (Usora), Só (Tuzla), Zrebernek, Szrebernik (Srebrenik), Babolc (Bobovac), Barkaszád (Brčko), Biheg, Bihig (Bihač), Jajca (Jajce), Lukabánya, Bányaluka (Banja Luka), Sztenna (Stijena), Koszorúvár (Vinac), Cserépvár (Celepirovac v. Crijepansko staro selo), Sólyomfészek (Sokol), Szomszédvár (Susjed), Telcsák (Teočak), Újvár (Batun?), Mihalóc (Mihajlovac?), Nagykladusa (Velika Kladuša), Tersác (Tršac), valamint az Orbász (Vrbas) és Unna (Una) folyó.
12. Jajca és környéke
Horvátország eredetileg a Kis- és Nagy-Kapela hegység és az Adria-tenger közötti keskeny sávot jelentette, innen származik a Tengermelléki Horvátország elnevezés. Hóman Bálint – Bíborbanszületett Konstanin császárra hivatkozva – Őstörténet, Törzsszervezet, Keresztény királyság című munkájában a magyarok és horvátok közötti természetes határt a Szávától délre, a Karszt, Kapela valamint az Una és Drina folyó között emelkedő boszniai hegyek északi lejtőjére teszi. Szent László és Könyves Kálmán királyunk tehát Horvátországot, mint a Gozd-hegységtől (Gvozd, Petrova gora) délre fekvő vidéket hódította meg, az északabbra lévő területek ekkor már Magyarország részei voltak.5)
13. Horvátország 1070 körül
Annak ellenére, hogy Horvátország és Szlavónia területe tele volt magyar településekkel, a mai napig nem történt meg e helynevek szisztematikus felkutatása, a köztudatba való visszahozásukról nem is beszélve. Jelen írás azonban elsősorban a történelmi Magyarország határain kívül eső, magyar használatú helynevekkel foglalkozik, ezért csak a Tengermelléken felbukkanó neveket veszi számba. A dalmáciai (magyar nevén Dalmátország) városokat, szigeteket eredetileg nem horvátok, hanem az illírek, majd az újlatin nyelvet beszélő dalmátok és velenceiek lakták, ezért nem meglepő, hogy olaszos helyneveik ragadtak meg a magyar nyelvben. A horváttól eltérő, fontosabb nevek, amelyek a magyar nyelvben használatban voltak, vannak: az Osztrák-Magyar Monarchia második leghíresebb üdülőhelye Abbázia (Opatija), a Szent László ereklyéinek otthont adó Raguza (Dubrovnik), Póla (Pula), Tengerfehérvár (Biograd na Moru), Zára (Zadar), Szpalató (Split), Szebenikó (Šibenik), Nona (Nin), Klisza (Klis), Trau (Trogir) és Tinnin (Knin).
14. Tengerfehérváron koronázták horvát királlyá Könyves Kálmánt 1102-ben
15. Trau a tatárok elől menekülő IV. Béla király menedékhelye volt
Moldva és Havasalföld fejedelemségének 1859-es egyesülése után létrejövő Románia – tisztességes magyar nevén Oláhország – területe hemzseg a magyar és magyar eredetű helynevektől.
Moldva, amelyet magyarul eleinte a függetlenségét I. Nagy Lajos királytól kivívó Bogdán vajda után Bogdánországnak hívtak, nagyszámú magyar lakosságnak adott otthont. Itt élnek a tatárjárás után ide telepített határőrök és a később kivándorolt székelyek leszármazottjai a moldvai csángók, akiknek szűk kétszázezres létszámából ma még nagyjából 40 000 fő ért vagy beszél magyarul. Jelentős szám ez, amely jó néhány erdélyi szórványmegye, valamint a szlovéniai és horvátországi magyarság együttes lélekszámát is meghaladja, mindezt a Kárpát-medencén kívül. Talán ezen a területen legindokoltabb, hogy az egykori magyar földrajzi nevek ne merüljenek feledésbe. A magyar helynevek a patakoktól, dűlőktől kezdve a hegyeken, völgyeken át a városokig minden felölelnek. A román megnevezések is nagyrészt a magyarból származnak, ezért a csángóföldi helynevekre nem is teljesen indokolt exonimaként tekinteni. A magyar helynevek nagy száma miatt Csángóföldet tekintve csak a legfontosabbakat ismertetjük táblázatos formában. Feltűnő, hogy a magyar földrajzi nevek a Keleti-Kárpátok és a Szeret folyó közötti sávban (azon belül is leginkább a Tatros völgyében) találhatók meg a legsűrűbben, míg innét keletre főleg csak egyes településeknek van magyar neve. A Szerettől nyugatra található helynevek jelentős része magyar eredetű, míg keletre jobbára a magyar volt az átvevő nyelv. Ennek oka, hogy a keleti gyepű, azaz védvonal határa a középkorban nem a Kárpátok gerince, hanem a Szeret folyó volt. „Egy székely hagyomány szerint nem a Kárpátok a Székelyföld határa, hanem a „Száraz-Szeret”, a Galaţi-felé vezető országút mellett, ahol a székely ember, arra járva, „kalapját leveszi”.6) A legkeletibb, csángók által lakott hely a Fekete-tenger mellett lévő Ojtoz (Oituz) falu. Az északra kanyarodó Duna és Fekete-tenger közötti földdarab neve Dobrocsa volt a ma használatos Dobrudzsa helyett. A régió központjának Conştanţanak ma már senki által sem ismert magyar neve Tomisvár.
16. Rovásfelirat a 15. században épült moldvabányai katolikus templom falán
Fontosabb moldvai magyar földrajzi nevek Moldvában
Jászvásár (Iaşi) | Románvásár (Roman) | Egyedhalma (Adjud) | Karácsonkő (Piatra Neamţ) |
Békás (Bicaz) | Kotnár (Cotnari) | Huszváros (Huşi) | Diószeg (Tuta) |
Bákó (Băcau) | Ónfalva (Oneşti) | Harló (Hârlău) | Németvásár (Piatra Neamţ) |
Somoska (Somuşca) | Acélfalva (Oţeleni) | Balázsfalva (Băluşeşti) | Bírófalva (Gherăeşti) |
Csík (Ciucani) | Trunk Galbeni) | Szépváros (Târgu Frumos) | Szaláncfürdő (Slănic-Moldova) |
Jugán (Iugani) | Kelgyest (Pildeşti) | Halasfalva (Hălăucesti) | Kománfalva (Comăneşti) |
Kézse (Cleja) | Prágurok(Focuri) | Miklósfalva (Butea) | Szabófalva (Săbăoani) |
Forrófalva (Faraoani) | Szőlőhegy (Pârgăreşti) | Németvásár (Târgu Neamţ) | Magyarfalu (Arini) |
Tatros (Târgu Trotuş | Lábnyik (Vladnic) | Nagypatak (Valea Mare) | Borgófalva (Bârgovani) |
Milkó (Milcovul) | Diószén (Gioseni) | Farkasfalva (Fărcăşeni) | Gorzafalva (Grozeşti) |
Pusztina (Pustiana) | Frumósza (Frumoasa) | Lujzikalagor (Luizi-Călugăra) | Bogdánfalva (Valea Seacă) |
Szászkút (Sascut) | Fűrészfalva (Ferestrău-Oituz) | Aknavásár (Târgu Ocna) | Dormánfalva (Dărmăneşti) |
Szerbek (Floreşti) | Szitás (Nicoreşti) | Ferdinándújfalu (Nicolae Bălcescu) | Külsőrekecsin (Fundu Răcăciuni) |
Sise folyó (Jijia) | Beszterce folyó (Bistrița) | Tázló folyó (Tazlău) | Tat(á)ros folyó (Trotuş) |
Balhó folyó (Bahlui) |
Kelet-Moldva, azaz a mai Moldávia területén is találunk néhány érdekes településnevet. Megjegyzendő, hogy a főváros Chişinău esetében nem bizonyított, hanem csak egy lehetőség a magyar Kisjenő névből való származás. Kisinó alakban viszont többször előfordult és van adatunk a Tegenye (Tighina) városnévre is. A magyar Várhely szóból származhat Orhei város neve. Elmagyarosodott kun eredetű a Dnyeszter melletti Csöbörcsök (Cioburciu) falu neve. A falu környékén valaha további 20, magyar katolikus falu volt.7) Moldáviai területre esik az Ukrajnánál már említett Mugyiló környéki négy falu is, amelyből hármat Sántha Attila azonosított: Veresfalva (Verejeni), Bálintfalva (Balinţi) és Borosfalva (Boroşeni)8). A Prut, a Dnyeszter és a Duna-delta által határolt Besszarábia régi magyar neve Baszarábföld vagy Baszarábország volt. Mivel I. Basarab a havasalföldi fejedelemség megalapítója volt, ez az elnevezés kezdetben Havasalföldre vonatkozott, később tevődött át Kelet-Moldvára.
Bukovinában, németből fordított, alig használt magyar nevén Bükkországban található a bukovinai székelyek egykori öt faluja: Andrásfalva (Măneuţi), Hadikfalva (Dorneşti), Fogadjisten (Iacobeşti), Istensegíts (Ţibeni) és Józseffalva (Voricenii Mici). Bennük ma már románok laknak. A tartomány egykori fővárosa Csarnóca ma Ukrajnához tartozik. Romániához tartozó déli részén Szőcs(vásár) (Suceava) és Radóc (Radăuţi), Moldvahosszúmező (Câmpulung Moldovenesc) és Szeretvásár (Siret) város neve említendő.
Az egykori Etelköz délnyugati részén fekvő Havasalföldet – ahol Moldvához hasonlóan a magyarok és kunok korábban megjelentek, mint az oláhok (románok) – az Olt folyó a nyugati Kis-Oláhországra (Oltenia) és keleti Nagy-Oláhországra (Muntenia) osztja. A későbbi Kis-Oláhország területén 1228-tól 1524-ig állt fenn a IV. Béla király alapította Szörényi bánság (Szörénység), Szörénytornya (Drobeta Turnu-Severin) központtal. Másik jelentős városa Zsilvásárhely (Tărgu Jiu) volt, de Mehadia város neve is eredetileg Miháld volt. A bánság északi részén, a Kárpátok déli lejtőin ősfoglaló magyarság lakott, amelyet számos földrajzi név bizonyít. A német Weigand Gusztáv és a magyar Lükő Gábor több tucat falut, dombot, hegyet, folyót és patakot, erdőt, 1 megyét, tavat, völgyet, vízmosást, falurészt gyűjtött össze a kérdéses területről, amelyek esetében kevés kétségünk lehet, hogy magyar eredetűek. Néhány közülük: Méhed vármegye (ma Mehedinţi megye néven szerepel, címerében egy méh látható), Boroşeşti (Boros), Botoşeşti (Botos), Dudaşu (Dudás), Fărcăşeşti, Fărcaşu, Fărcăşele (Farkas), Corlate, Corlăteşti, Corlăţelu (Korlát), Talpaşu (Talpas), Maghereşti, Magher, Unguri, Ungurelu (Magyar), Varodia (Várad) falvak, Leşului (Les), Sadului (Szád) patak stb.9)
Nagy-Oláhországban Argyas (Curtea de Argeş), Hosszúmező (Câmpulung), Gyurgyevó, Gyurgyó, Fekete Gyergyó (Giurgiu), Kisnikápoly, Torony (Turnu Măgurele), Bodzavásár (Buzău), Tergovist (Târgovişte), Datkó (Datcu), Görgice (Gherghița) településnek, valamint az Ilonca (Ialomiţa), Rebnik (Rabnic), Naszló (Nealjov), Kirkó (Cricovul Săret), Telega (Teleajen), Dombojca (Dâmbovița) folyónak van történeti dokumentumokban feljegyzett magyar neve.
Havasalföldön létezett az 1845-ben megszüntetett Székely (Săcuieni, korábban Saac) megye. Létéről történelmi források, a magyar etnikum ittlétéről számos magyar eredetű helynév szól. Néhány ezek közül Puşcaşi (Puskás), Palanca (Palánka), Calvini (Kálvin), Lapoşu (Lápos), Haleşu (Halas), Căpuşeşti (Kapus), Oradia (Várad), Şoimescu (Solymos), Budakarácsony (Buda Crăciuneşti) falu, Menedék vára (Menedec) stb.
A térképek nagyíthatók!
Mi lehet az oka annak, hogy a Kárpátokon kívüli magyar településterületről – Moldvát leszámítva – ma oly keveset tudunk, vagyis, hogy tudósaink a magyar szállásterületet és a magyar gyepűket csak a havasok ormáig vizsgálgatták?
A választ Mikecs László adja meg: „Részint azon előítélet folytán (…), hogy a Kárpátok gerince évezredes, változhatatlan határként él a magyarság s kutatói tudatában, mögéje tehát – mint vélték – nem kerülhetett magyar. Pedig már a régi magyarság ismeretében sem lett volna szabad megállania a magyar gyepűk kutatójának a Kárpátoknál. A harc s az uralom kérdése nem dőlhetett el a magyar gyepűállítások, a nagy, mozgó lovas csapatok portyáinak s küzdelmeinek korában a hegyormokon. Önként következik mindebből, hogy (…) a Kárpátokig eljutó régi magyarság nem nyugodhatott addig, amíg áthaladva minden hegyvonulaton, el nem ért a hegyek végéig, a Kárpátok délkeleti láncolatának bejárójáig, a havaselvi és moldvai síkságokig.”10)
20. A havaselvi Székely megye
Kontos Gábor / Patrióták 2021. 10. 08.
Források:
1. https://turkinfo.hu/bongeszde/tortenelem/magyar-rabszolgak-leszarmazottai-torokorszagban-i/
2. Délvidéki S. Attila: Elhallgatott rácjárásainkról – egy nemzetközi történészkonferencia tükrében, Kárpát-medencei magyar vértanúság történeti konferencia, Budapest, 2016. augusztus 15-20.
3. Magyar Katolikus Lexikon (http://lexikon.katolikus.hu/H/Hercegovina.html)
4. Thallóczy Lajos dr.: Jajcza (bánság, vár és város) története 1450-1527., Budapest, 1915.
5. Hóman Bálint: Őstörténet, Törzsszervezet, Keresztény királyság, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1928
6. Györffy István: Néphagyomány a Székelyföld délmoldvai határáról. Ethnographia 1923/4
7. Sántha Attila: Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei, Székelyföld XVI., 2012/2
8. Sántha Attila: A besszarábiai Mugyiló magyarjairól. in.: Moldvai Magyarság XXII. 2012. 7
9. Mikecs László: A Kárpátokon túli magyarság, in.: Deér József – Gáldi László: Magyarok és románok, Budapest, 1943
10. Mikecs László: Csángók, Bolyai könyvek, Budapest, 1941
Képek forrása:
1. kozterkep.hu
2. turkmagyarizi.com/erdel-elçilik-binası.html
3. thebyzantinelegacy.com/saint-benoit
4. https://volksgruppen.orf.at/v2/magyarok/stories/2792218/
5. https://bnr.bg/en/post/101093964/lajos-kossuth-house-museum-in-shumen-monument-of-bulgaria-hungary-cultural-relations
6. https://www.muzeibelogradchik.com/krepostta_en.html
7. https://intravel.hu/albania_vonat/
8. https://srbija-projektieu.rs/en/golubac/
9. https://hellofromkosovo.com/
10. dr. Györffy István: Magyarország régi balkáni birtokai, in: Földrajzi Közlemények, XLIV. évf. 1. füzet, Budapest, 1916
11. dr. Györffy István: Magyarország régi balkáni birtokai, in: Földrajzi Közlemények, XLIV. évf. 1. füzet, Budapest, 1916
12. Thallóczy Lajos dr.: Jajcza (bánság, vár és város) története 1450-1527.
13. Hóman Bálint: Őstörténet, Törzsszervezet, Keresztény királyság, Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1928
14. http://vile-dalmacija-365.hr/de/attraction/biograd-na-moru-3/
15. https://hu.wikipedia.org/wiki/Trogir#/media/F%C3%A1jl:Trogir_2004.jpg
16. Tánczos Vilmos: A moldvabányai rovásfeliratról, in: Erdélyi múzeum, 67. kötet, 3-4, 2006
17. Tánczos Vilmos: Hányan vannak a moldvai csángók? in: Magyar kisebbség, 1997/1-2
18. Mikecs László: A Kárpátokon túli magyarság, in.: Deér József – Gáldi László: Magyarok és románok, Budapest, 1943
19. Mikecs László: A Kárpátokon túli magyarság, in.: Deér József – Gáldi László: Magyarok és románok, Budapest, 1943
20. Hétfalu XXI/8., 2018