Kölcsey Ferenc se úgy írta: „Nyögte Mátyás bús hadát Wiennek büszke vára” – I. rész

Kétrészes tanulmányunkban leporoljuk ezeket az elfeledett-elfeledtetett magyar földrajzi neveket és arra kérjük az olvasót, hogy ezentúl ő se szégyellje azokat, hiszen senki nem tilthatja nekünk meg nyelvi örökségünk eme értékes darabjainak megismerését és használatát. Az exonimák forrását külön táblázatba foglaltuk, ilyen részletesen először kerülnek publikálásra.

A Kárpát-medencén, vagyis a hagyományos magyar nyelvterületen kívül jó néhány településnek, tájegységnek vagy akár országnak van – ma már alig ismert – magyar neve, amely természetesen eltér a jelenleg ott élő népek által használt elnevezéstől. Az ilyen elnevezéseket szaknyelven exonimának nevezzük. „Az exonima egy bizonyos nyelvben használt földrajzi név egy olyan földrajzi alakulatra, amely kívül fekszik azon a területen, ahol ezt a nyelvet beszélik. Az ilyen földrajzi név formájában eltér attól a névtől, amelyet a földrajzi alakulat fekvése szerinti terület hivatalos vagy elterjedt nyelvén (nyelvein) használnak.”1)

Az exonimák igazi mostoha gyermekei a hazai földrajz és történelemtudománynak, leginkább „régi magyar neve” megjelölés alatt tűnnek fel a figyelmes olvasóknak egy-egy írásmű olvasásakor. Közbeszédből való kiszorulásuk nem a véletlen műve volt, hiszen még a trianoni határon túlra került magyar földrajzi elnevezéseket is igyekeztek elfeledtetni, nemhogy a történelmi határainkon túl lévőket. Jelen ismertető arra vállalkozik, hogy csokorba gyűjtse a legfontosabbakat azzal a céllal, hogy leporoljuk és bátran használjuk őket, próbálják ezt akármilyen hazug érveléssel is szalonképtelenné tenni.

Nacionalizmus, anakronizmus – ezek az ellenvetések hangzanak fel leggyakrabban, ha szóba kerül ezeknek a régi magyar neveknek újbóli „forgalomba hozatala”. Csak egy példa: közismert Lviv/Lvov/Lemberg város háromnyelvű megnevezése. Hiába fogalmazódott már meg 150 évvel ezelőtt is az igény régi magyar nevének újbóli használatára, még ma is értetlenkedve néznek, ha az Ilyvó szót használja valaki. Érdekes módon azonban a Fokváros, Bréma vagy Velence elnevezés nem zavarja a fanyalgókat, pedig ezek a városok soha nem tartoztak érdekkörünkbe, magyar lakosságuk aránya is a nullát súrolta minden időben. A Húsvét-sziget, Jóreménység foka és hasonló, Isten háta mögötti helyek esetében soha nem volt gond a – legtöbbször művi úton fordított – magyar névadással, az exonimák használata csak akkor számít „magyarkodásnak”, ha a megnevezésnek és ezáltal a helynek valódi, történelmi köze volt/van a magyarsághoz és Magyarországhoz. (Híres kivétel Bécs neve, amely annyira meggyökeresedett a magyarban, hogy azt már bajos volna Wien néven erőltetni idehaza.) A magyar tudományos életre (is) jellemző kisebbségi komplexus és megfelelési kényszer miatt félő, hogy ezeket a neveket – használatuk mellőzésével – örökre kiiktatják a magyar közbeszédből, s ezáltal magyar földrajzi szókészletünket is a lehető legkisebb területre szorítják vissza. Emlegetésüket egyes körök már a második világháború előtt is ódonnak vagy éppen zavaró tényezőnek bélyegezték; hivatalos használatukat nemkívánatosnak tartották és szándékosan kerülték. 1945 után pedig már azzal érveltek, hogy – mivel régóta nem voltak használatban – archaikussá váltak, tehát maradjanak csak a megsárgult papírlapokon.

Két részletben feltárjuk, milyen magyar elnevezéseket zártak el előlünk az évszázadok és a gondos kezek. Ahány magyar névalak, annyi keletkezési történet: magyar etnikai jelenlét, a nép ajkán végbe menő magyarosodás vagy nyelvújítás korabeli magyarosítás, esetleg tükörfordítás. Olyan esetekkel is találkozunk, amikor a magyarok egy harmadik nyelv megfelelő megnevezését használták. Milano Majland és Torino Turin nevét például a németből, míg Trento Trident nevét a latinból kölcsönöztük és használtuk évszázadokon át. Még ma is torinoi helyett turini remeteként emlegetjük Kossuth Lajost vagy mondunk trentoi helyett tridenti zsinatot.

1. A turini remete dolgozószobája

Ezeket, a különböző korokban és időtartamokon keresztül használt elnevezéseket régi jelentésekben, útleírásokban, ritkábban térképeken találjuk meg; a népnyelvből mára nagy részük kikopott. Bizonyos elnevezések esetében nagyon is indokolt volna az ismételt hivatalossá tétel, de a többi, ma már régiesnek tűnő vagy „magyaros” névalak sem fájhat senkinek sem, ha azokat alternatív változatként újra használatba vesszük. Csakis így, a közbeszédbe történő be-, vagyis visszaemelésükkel szabadíthatjuk ki őket archaizmusnak keresztelt börtönükből, hiszen normális esetben mind az elavulás (archaizálódás), mind pedig az élőnyelvi használat szokás kérdése csupán.

Vegyük most sorra ezeket a földrajzi neveket, anélkül, hogy bármelyik hazai hivatásos rettegőnek félnie kellene attól, hogy újra három tengerrel akarjuk mosatni Magyarország partjait vagy Mátyás király nyomdokain újra el akarnánk foglalni Sziléziát, netán a Jajcai bánságot. A következőkben szereplő névanyag nem teljes, mivel jelen írásba csak a legfontosabb exonimák férhettek bele. Ezen kívül mindig van esély rá, hogy egy újabb név bukkan elő a felejtés homályából. Hihetetlen, de a mai napig nincsenek teljeskörűen kigyűjtve még a Magyar Királyság vármegyéinek középkori települései sem. Mit várhatnák ezért a történelmi határokon kívül eső helynevek kutatása tárgyában?

2. Mátyás király címere a sziléziai főváros, Boroszló (Wrocław) városházáján

Északon és északkeleten

A Kárpát-medencétől északra felbukkanó magyar földrajzi nevek fontosabb városokra és nagyobb folyóra, tartománynevekre korlátozódnak. Ez nem meglepő, hiszen a magyarság etnikailag nem vetette meg a lábát az Északi-Kárpátok vonulatán túl. Kivétel Peremisl (Premyśl) környéke, ahol régészetileg a 950-es évekig kimutatható a magyar jelenlét.2) Az Észak-Európában található magyar helynevek tehát nem magyar eredetűek, hanem élénk kereskedelmi és politikai kapcsolatok révén keletkeztek a helyi német és szláv névalakok magyar kiejtéshez történő igazodásával. Később, a nyelvújítás korában is született néhány elnevezés jelentős városok magyar megnevezésére. Ezek közül néhány ma is aktív (pl. Drezda, Lipcse), míg a kevésbé sikeredett, tudálékos próbálkozásokat nevettető példaként szokták előcitálni (pl.: Istókhalma=Stockholm, és Kappanhágó=Koppenhága, Kardhágó=Karthago stb.).

3. A Magyar burza, vagyis a középkori magyar diákok szállása Krakkóban

Lengyelországból Krakkó (Kraków) és Varsó (Warszawa) neve közismert. A Boroszló (Wrocław) név már csak annak mond valamit, aki jártas Mátyás király életrajzában vagy a magyar irodalomban. Jó 150 évvel ezelőtt még vers emlékeztetett a város magyar nevére, ma viszont már a fapados járatokon is csak Wrocławot említenek, amikor Boroszlóba repülnek.

„Mátyás király Boroszlóban
Jó fekete seregével;
Ellene a lengyel király
Hatvanezer emberével.”

Vajda János: Boroszlói tábor (1854, részlet)

Hiányzik a magyar köztudatból Bem apó sírját őrző Tarnó (Tarnów), mint ahogy az Árpád-házi Szent Kingához, Lengyelország egyik védőszentjéhez kapcsolódó Ószandec (Stary Sącz), Újszandec (Nowy Sącz) és Újvásár (Nowy Targ) városának neve is.

4. Bem apó sírja Tarnóban

5. Szent Kinga márványoltára 1661-ből nyugvóhelyén, Ószandecen

Ugyanígy kevesen hallottak Tessény (Cieszyn), Iroszló (Jarosław), Opoly (Opole), Csesztakó, Csesztakon (Częstochowa), Bitony (Bytom), Petrikó (Piotrków Trybunalski), Melcen (Mielec), Pozna (Poznań), Szandomér (Sandomierz) és Peremisl (Premyśl) városok magyar neveiről.

6. Az Orsetti-ház Iroszlóban. Itt lakott II. Rákóczi Ferenc száműzetése kezdetén.

Még a Varsótól északra fekvő egykori fővárosnak Gniezno-nak, valamint Płock, Włocłavek, Toruń, Malbork, Nieszawa és a tengerparti Gdańsk városának is van magyar névalakja: Gnézna, valamint Palacka, Ladiszló, Toronya, Máriahegye, Nyessova és Dancka.

A fentieken túl megemlítendő a Visztula (Wisła) és a Pilca (Pilica) folyónév, valamint a Kis-Lengyelország (Małopolska, Krakkó tágabb környéke), Nagy-Lengyelország (Wielkopolska, Pozna tágabb környéke), Mazurország (Mazuria) és Szilézia (Śląsk) mint történelmi tájnév.

Északi kitekintésünk végén említessék meg a sokáig lengyel uralom alatt álló Litvaország (Litvánia) és fővárosának Vilna (Vilnius) neve is.

A kezdetben Halicsnak, később Gácsországnak nevezett Galícia területén már a honfoglalóink is átvonultak. Itt térjünk kicsit vissza a Peremislhez! Lengyel régészek szerint az ukrajnai Halics (Galics-Halych-Галич), Ladomér (Vlagyimir-Володимир) és a lengyelországi Peremisl város térségében a honfoglalók egyik katonáskodó törzse „nem kelt át a Kárpátokon, hanem a Kárpátok északkeleti hágóinak védelmében berendezkedve államféleséget szervezett. Ezen a területen és ennek szomszédságában élő szláv népcsoportot lendzsánnak (lêdzianin) hívták. Innen a lengyel népnév, amelyik egyébként a világ összes nyelvében – néhány kivétellel (litvánul lenkas, ukránul lach) – a pol tőből származik és a Gnézna és Pozna környékén a lengyel államot megalapító poljánokra vezethető vissza. Ez az egykori magyar jelenlét magyarázza azt is, hogy a 11. század második felétől kezdve állandó igényük a magyar uralkodóknak, hogy az említett térséget birtokba vegyék. Halicsföld és Ladoméria hosszabb-rövidebb ideig volt többször is a középkori Magyar Királyság része, míg az 1380-as évek végén is Hedvig királynő, Nagy Lajos leánya a kérdéses területet végleg a Lengyel Királysághoz nem csatolta.”2)

Kijevet (Kijiv) Anonymus korában még Kijónak ejthették idehaza. Az ukrán fővárostól délre találjuk Cseherint (Chyhyryn), a kozákok egykori „fővárosát”. A mai Ukrajnában van Galíciának, azaz Gácsországnak Halics városát időben követő székhelye Lvov=Lviv=Lemberg, régi magyar nevén Ilyvó.

7. A kijevi honfoglalási emlékjel. Az ugorok a ma Magyar hegynek nevezett kijevi hegy alatt
vonultak és a Dnyeper partján ütöttek tábort. (Nesztor-krónika, 1113 k.)

A mai Nyugat-Ukrajnában – a hajdani Kelet-Lengyelországban – találjuk II. Rákóczi Ferenc külföldi rejtekhelyét Brezán (Brezhani) várát, valamint Javaró (Javoriv), Sztaniszló (Ivano-Frankivsk) és Szambor (Sambir) városát.

8. II. Rákóczi Ferenc emléktáblája a brezáni kiáltvány születésének helyszínén

Észak-Bukovinában – amely eredetileg szintén nem volt része Ukrajnának – található Csarnóca (Chernivtsi). A Duna partján Eszmely (Izmail) és Killye (Kilia) városát, a Fekete-tenger mellett pedig Neszter- vagy Nyisztrafehérvárt (Bilhorod Dnistrovskiy-Білгород-Дністровський) találjuk. Ma már hihetetlennek tűnik, hogy a Hunyadiak korában itt magyar határőrök szolgáltak. A Dnyeszter folyó régi magyar neve Neszter vagy Nyisztra, a Dnyeperé Deneper. A Prut és Neszter vízközének alsó szakaszát – a régieket követve – magyarul szerencsésebb Bucsáknak nevezni a törökös Budzsák helyett. Itt csordogál csendesen az apró, török eredetű nevet viselő Kunduk (Kohyl’nyk/Cogâlnic) folyó vize.

A következő két versszak azokról az időkről szól, amikor még magyar érdekkörbe tartoztak a bennük szereplő exonimák és Ukrajnának még hírét sem ismerték:

„Immár két esztendőben fordult vala,
Királynak Szerémből megírták vala,
Török császár az frigyet elbontotta,
Nestert, Killyét egyszersmind megszállotta.

Galmbuc és Nester Fehérvár vala,
Killye, Orsva ez négy szép végház vala,
Kiket Mahumet megvétetett vala,
Frigytörést királynak megküldte vala.”

Görcsöni Ambrus: Mátyás király históriája Bécs megvételéig (1567 körül, részlet)

Ukrajnai kitekintésünk végére maradt két érdekesség. A 18. század végén tiszta magyar mezővárosként említett Mugyiló (Mohiliv Podilski-Могилів-Подільський), amelyhez négy közeli falu is tartozott és Sztojcsin (Stavchany-Cтaвчaни), amelyről egy 1743-as jelentésben azt olvashatjuk, hogy „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében”3). Ma már egyikben sem él a magyar szó.

A Rákóczi-féle szabadságharc szikszói származású veteránja, Turkolly Sámuel az orosz cár szolgálatába állva, sok kelet-európai helyszínen megfordult. Ő adott hírt elsőként a Kaukázus északi előterében lévő Madzsar nevű romvárosról. 1725-ben Asztrahánban kelt levelében –
a melynek hatására később Körösi Csoma Sándor is útra kelt – megemlít hét, magyarul beszélő falut a Krímben, amelyeket ő maga is meglátogatott. Mivel nem nevesítette azokat, így nem lehet tudni, hogy volt-e magyar nevük az Azovi-tenger, régies nevén Meótisz melletti magyar településeknek.4)

9. Részlet az asztraháni levélből. A magyar falvakat a felső néhány sorban említi

Az ukránra, mint nép és nyelv megnevezésére az utóbbi bő száz évet leszámítva a kisorosz szó volt használatban Magyarországon. Önálló néppé válásuk még ma sem fejeződött be. Kis-Oroszország, mint történeti-földrajzi elnevezés a mai Ukrajnának a Dnyeper folyótól keletre fekvő és a cári Oroszországnak délnyugati részeit fedi le. A mai Oroszországtól függetlenül az első világháborúig Vörös-Oroszországnak hívták Kelet-Galícát, míg az ettől északra területet Fehér-Oroszországnak nevezték. Ezek az elnevezések a pusztai népek körében az égtájakhoz társított színeken alapultak (vörös-dél, fehér-közép).

Oroszországba – régiesen Muszkaországba – érve meg kell említeni a Szentpétervár (Szankt-Petyerburg-Санкт-Петербург), Kazán (Kazany-Kазань) és Királyhegye (Kalinyingrád-Калинингрaд, Königsberg) városnevet; valamint az Etel (Volga), Den (Don) és Dentü (Donyec) folyók nevét.

Nyugat-Európában

Nyugat-Európában számottevő, stabil magyar lakosság soha nem volt. Ebből következik, hogy az esetleges magyar névadás a külkereskedelemben, külpolitikában és kultúrában fontos szerepet játszó városokra korlátozódik. (Erről a területről is csak a korábbi dokumentumokban felbukkanó földrajzi neveket vesszük számba. A későbbi (kb. a 19. századtól) tudós fordításokon alapuló elnevezések, amelyek ma már szintén a magyar névanyag részét képezik, felsorolását – egy-két kivételtől eltekintve – mellőzzük.

A sok a-ra, ia-ra végződő elnevezés is mutatja, hogy a magyar nyelvben elterjedt a nyugat-európai földrajzi nevek latin és „latinos-magyaros” alakjának használata. Ez nem meglepő, hiszen a nemzetközi közvetítő nyelv évszázadokon keresztül a latin volt Európának ezen a részén. A latinos alakok használata nem csak a múltra, hanem a jelenre is igaz a magyar nyelvet illetően. A középkorban sok magyar diák által látogatott egyetemváros Göttinga (Göttingen) és Tübinga (Tübingen) városnevet például ma már régiesnek érezhetjük, viszont ma is fenntartások nélkül használjuk a Türingia, Bréma, Anglia, Hollandia, Hága stb. elnevezéseket.

A távoli Angliával, azaz Angolországgal kapcsolatban kevés és ma már ódonnak ható, latinos exonimánk van: Oxónia (Oxford), Kantabrigia (Cambridge) és Kantuária (Canterbury). London folyójának Temze (Thames) neve a német Themseből való, a régi magyar szövegekben a latin Tamesis szóval jelölték. Szintén a latinból való a Wales tartományt jelölő régi Wallia elnevezésünk is.

Franciaországban is található néhány, főleg latinos exonima: Párizs (Paris), Tolósa (Toulouse), Turonaba (Tours), Dipa (Dieppe) város neve, a Mósa (Maas), Rodán (Rhone) és Gárumna (Garonne) folyónév, valamint Baszkföld (Gascogne) és Alsácia (Elzász), mint történelmi földrajzi név.

Az egykori Németalföld területéről, a mai Hollandiából a Hága (Den Haag), Lejda (Leiden), Groninga (Groningen) és Herlinga (Harlingen); Belgiumból az Antwerpia (Antwerpen) és Lovánia (Löwen) latinos-magyaros városnevek érdemelnek említést.

A Dánia fővárosát jelölő Koppenhága egy németből származó, latinos végződéssel megtoldott exonimánk az eredeti dán København helyett.

Németországban a következő exonimák a legfontosabbak, döntő többségük latinos-magyaros névalak: Ág (Aachen), Ágosta (Augsburg), Kolonya (Köln), Monostor (Münster), Rezen, Rézen, Boldogasszonyháza (Regensburg), Friszgon (Freising), Drezda (Dresden), Lipcse (Leipzig), Bréma (Bremen), Erlanga (Erlangen), Göttinga (Göttingen), Tübinga (Tübingen), Vittenberga (Wittenberg), Magonca (Mainz), Hannovera (Hannover), Stuttgárdia (Stuttgart), Hálla (Halle), Vormác (Worms), Norimberga (Nürnberg), Heidelberga (Heidelberg), Báda (Baden-Baden), Spira (Speyer), Ulma (Ulm), Zöldváros (Würzburg), Rastád (Rastatt), valamint a Rajna (Rhein), Majna, Ménus (Main), Odera (Oder) és az Elba (Elbe) folyó neve.

10. Az ágostai hitvallás felolvasása az 1530. július 25-i birodalmi gyűlésen

Bizonyítékul arra, hogy a népnyelvben is ismertek voltak német városok magyar(os) nevei, álljon itt egy katolikusokat csúfoló református rigmus a 16. századból.

„Mi futunk Rómába, Boldogasszony Coloniába,
Onnét a Nagy Ágba bulcsus helyekre,
A Szent Jakabhoz Compostellába;
Akinek nincs annyi költsége,
Menjen csak Bátára avagy Kassára.”5)

11.Az aacheni dómba közel ezer éven át magyarok sokasága zarándokolt. Az eredetileg gótikus stílusban épült Magyar kápolnát (b elől) egy tűzvész után barokk stílusban építették újjá (j).

Németországi kitérőnk végén – a közismert Bajor– és Szászország mellett – említsük meg Lusáciát, Svábországot és Burkusországot is. Az első Lausitzot, a második a mai Baden-Württemberg tartományt és Bajoroszság nyugati részét jelenti. Burkusország elnevezése pedig nem a mesék birodalmából indult, hanem a brandenburgus (brandenburgi porosz) szóból ered és Poroszországot takarja.

Svájcból meg kell említeni a főváros Berna (Bern), Genéva (Genf), latinos nevét, Grizonusföldet (Graubünden tartomány) és a Szent Bernát-hágót (Sankt Bernhard Pass).

*

Olaszországot illetően Venőce, később Velence (Venezia) és Nápoly (Napoli) magyar neve ma is közszájon forog. A németből kölcsönzött Turin (Torino) és Majland (Milano), valamint a Pádva (Padua), Flórenc(i)a (Firenze), Trident (Trento), Génua (Genova), Tergeszt (Trieste) és Mantua (Mantova) városnév, valamint a Furlánország (Friuli tartomány), a Pádus (Po) és Tiberis (Tevere) folyó nevével egyetemben viszont már közel sem ennyire ismert.

Kodály Zoltán 1905-ös gyűjtésű népdala népnyelvi szinten is bizonyítja Milano magyarban használatos Mailand nevének meglétét.

„Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik,
de Majlandban harminckettő látszik.
Inkább nézem az abonyi kettőt,
mint Majlandban azt a harminckettőt.”

12. A tridenti zsinat című mennyezetfreskó az egri Főegyházmegyei Könyvtárban

Szlovéniában annak ellenére, hogy területe határos Magyarországgal, elenyészően kevés magyar helynévvel találkozunk. Csupán Cilli vagy Cille (Celje), Potony (Ptuj), Ormosd (Ormož) város rendelkezik magyar névvel és ide vehetjük a fővárosnak nevet adó Ljubljana folyócska régi magyarban használatos Lublán vagy a német Laibachból magyarosodott Lóbok nevét is. Magának a szlovén népnek régi magyar megnevezése tót, majd vend volt.

13. Rostás Pál huszár közvitéz szobra hősi halálának helyszínén, a szlovéniai Budanjében

A Csehország részét képező Morvaország keleti része 907-től a Magyar fejedelemség gyepűjévé vált. A magyar határ közelségére és egykori magyar uralomra olyan helynevek utalnak, mint Magyarbarád (Uherský Brod), Magyarradistya (Uherské Hradište), Magyarsárvár (Uherské Ostrov). Különös Břeclav város neve: első említése a német nyelven lejegyzett Laventenburch (Leventevár), amely szintén a magyar gyepű morvaországi kiterjedésére utal.
A morva főváros esetében ugyanazt tapasztaljuk, mint az ukrajnai Ilyvó esetében: felváltva használják a szláv Brno és német Brünn alakot, csak a régi magyar Beren, Börön, Berény, Böröny nevet nem akarják visszahozni a köztudatba.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején idegenbe besorozott magyar katonák – mint azt már Olaszországnál is láttuk – nem csak az exonimákat terjesztették, hanem a kínzó honvágyat is költői módon öntötték szavakba. Most következzen egy csehországi példa Császlóból (Čáslav)!

„Nincs már bajom semmi.
Hej, csak ne kellene Csehországba menni.
Császlói nagy várba van egy nagy kaszárnya,
Oda leszek én most sokáig bezárva.
De megtérek őszre
Jó öreg szülémhez békés pihenőre.”
(Farkas Imre: Aranyszélű levél (részlet), Pesti Napló, 1913.11.30.)

A fentieken túl írásos emléke van Alamócnak (Olomouc-Olmütz), Királygréce v. Királyváradnak (Hradec Králové – Königgrätz), Kutumbányának (Kutná Hora), Károlyfürdőnek (Karlovy Vary), Prága (Praha) városának, valamint a Moldva (Vlatva), Morva (Morava) és Orsova (Olšava) folyónak. Kuriózum a dél-csehországi Temešvár település, amelyet 1716-ban, az eredeti Temesvár török alóli felszabadulásának emlékére alapítottak és neveztek el.

14. Morvaföldi magyar eredetű helynevek Melich János nyelvész szerint

Az évszázadokkal ezelőtt még Bécsországnak nevezett Ausztriában sok olyan településnévről tudunk, amelyek keletkezéséhez nagy valószínűséggel köze volt a magyarságnak. Nyugati szomszédunk területe izgalmas terep őstörténetünk szempontjából, hiszen jelentős részét tette ki az egykori nyugati gyepű, amelyből egyre többet és többet adott fel Magyarország az idők folyamán.

A pozsonyi és ennsburgi csatát (907) követően a nyugati gyepűelve az Enns folyónál húzódott. Itt említsük meg az Óperenciás-tengeren túl kifejezést, amely az ismert világ határát, egyúttal egy nagyon távoli (mesebeli) hely kezdetét jelenti. Az eredeti német kifejezés ober Enns vagy ob der Enns Enns felettit vagy Ennsen túlit jelent. A folyócska Alsó- és Felső Ausztria határát képezi, ezért egyes kutatók szerint az Óperencia Österreich ob der Ennst, azaz Felső-Ausztriát jelöli. Mivel a kifejezés első írásos előfordulása kései, 1773-ból származik, sokan kétségbe vonják annak honfoglaláskori eredetét és 18-19. századi, idegenbe besorozott magyar katonákhoz kötik elterjedését. Ennek az elméletnek ellentmond az a tény, hogy az Enns folyócskának a magyarok tudatában csak a 10. századdal bezárólag volt országhatárhoz köthető jelentése. Ráadásul az egyes osztrák örökös tartományok közötti határok nem számítottak országhatárnak a birodalom szempontjából.

15. A 10. századi magyar népi terjeszkedés nyugati határa a földrajzi nevek alapján

Az augsburgi csatavesztést követően folyamatosan szorult vissza a határvonal. Először a Traisen folyó, majd a Nagy Tulln patak vált új határfolyóvá. 973-ban Géza nagyfejedelem a quedlinburgi béke értelmében Bécsi erdőig, illetve a Fischa folyóig vonult vissza. Később, a bajoroktól 984-ben és 991-ben elszenvedett hadi kudarcai miatt a határt még keletebbre, a Sár (Lajta) folyónál jelölték ki. I. Szent István 1030-ban még visszafoglalta Bécset, majd 1031-ben újra a Fischa folyóig tolta ki a külső gyepűt, ám Aba Sámuel halálától ismét a Lajta lett a határ egészen az első világháború végéig. 6)

16. Nyugati gyepűvonalak

Kisebb veszteségek azért voltak menet közben is: Ménhárt (Mannersdorf), Somorja (Sommerein), Zillingdorf, Udvard (Hof am Leithaberge), Sárberek (Au am Leithaberge) mai napig tisztázatlan úton, míg Pinkahatárfalu (Sinnersdorf) és Leányvár (Pottenburg) határkiigazítás során került Ausztriához már évszázadokkal ezelőtt.7) Érdekes Ebesfalva (Wolfstahl) története is: az Alsó-Ausztriában található település a 19. századig Pozsony agglomerációjának számított. Egyes vélemények szerint a pozsonyi vámot kikerülő ausztriai csempészút magyarországi határállomása volt a falu. Az „ebek harmincadjára kerül” szólásunk eredetileg úgy hangzott, hogy Ebes harmincadjára kerül.8)

Exonimák Ausztriában: Bécs (Wien), Németújhely, később Bécsújhely (Wiener Neustadt), Tulun, Tulna (Tulln), Mölk (Melk), Geréc, később Gréc (Graz), Szentpöltény (Sankt Pölten), Fisemény (Fischamend), Briganton (Bregenz), Regede (Radkersburg), Dobrunak (Hartberg), Göncölhida (valószínűleg Bruck an der Leitha), Fölöstöm (Fürstenfeld), Podony, Bodony (Baden bei Wien), Korontályország (Karintia-Kärnten), Stájerország (Steiermark), Alsó-, Felső- Ausztria (Unter-, Oberösterreich), valamint a Bécsi-erdő (Wienerwald), Morvamező (Marchfeld) és Kopaszhegy (Kahlenberg). A felsorolásból nem maradhat ki a magyar krónikákból ismert Cezumór (Zeiselmauer) sem.

17. Attila és Krimhilda találkozása a kelet és nyugat határán fekvő Tulnában. A Nibelung-ének emlékműve

Van egy sor kisebb osztrák település, amelyek nevét megőrizte a nyugat-magyarországi népnyelv: Kilenctemplom (Neunkirchen), Körtefa (Bierbaum an der Safen), Öregcell (Mariazell), Kiscell (Wenigzell), Pölém (Pöllau), Fáró (Vorau), Koándorf (Kaindorf), Burgó (Burgau), Najdó (Neudau), Frídberek (Friedberk), Hónajkirch (Hochneunkirchen), Fölbó (Feldbach), Kirsló (Kirchschlag) és Vérd (Wörth an der Lafnitz).7)

A fentieken túl maradt-e valami helynévi nyoma Ausztriában az ottani több mint százéves jelenlétünknek, azaz vannak-e olyan nevek, amelyek bár nem számítanak magyar elnevezésnek, bennük mégis sejthető a magyar eredet?

Néhány helynév Alsó-Ausztriából, amelyek osztrák kutatók szerint magyar eredetűek: Tattendorf (1114: Tatindorf, a Tétény névből), Samendorf (1242: Samagdorf, a Somogy névből), Adersdorf (1290: Sadrunsdorf, a Sándor névből), Schoderleh (1376: Schaterle), Ober- és Unterschoderlee (1147: Schatirle, a magyar sátor + középfelnémet le (domb) szóból, Ockert (Ochut, az ókút szóból), Zaingrub (Zeunic, szúnyog szóból), Gobelsburg (1114: Chopanspurg, a Koppány szóból), Haindorf (1130: Hundorf), Kirchschlag (XIII. sz.: Chirislag, Kuruslak, a Köröslak szóból stb.6) Török Sándor Településtörténeti tanulmányok és határproblémák a Kárpátmedencében című könyvében a fenti listát további magyar eredetű (pl. Örs, Nyék, Kér) helynevek elnémetesedett alakjaival toldja meg.

A fentieken túl meg kell említeni az Ungar, Unger– előtaggal rendelkező helynevek (Ungerdorf, Ungertal stb.), az Öd– (magyarul: elhagyott, lakatlan terület, azaz gyepű), a Wart, Wache (magyarul: őr), Schützen (magyarul: lövő, lővér), Hain (magyarul: hun) szavakat tartalmazó földrajzi nevek garmadáját, amelyek mind-mind utalnak a hajdan itt élő magyarságra és a gyepűre. 6), 9)

Kontos Gábor / Patrióták 2021. 10. 08.

Az exonimák forrását külön táblázatba foglaltuk, ilyen részletesen először kerülnek publikálásra. A Forráslista ide kattintva elérhető.

Források:

1. Faragó Imre: Földrajzi nevek, ELTE Informatikai Kar, Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék, Budapest 2014
2. Kovács István: Egy a lengyel a magyarral A lengyel–magyar történelmi kapcsolatok kulcspontjai – 1 rész (http://www.muvelodes.ro/index.php/Cikk?id=841)
3. Sántha Attila: Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei, Székelyföld XVI., 2012/2
4. Magyar Nemzeti Levéltár HML XIII.1. XII.
5. Dunántúl, 1934.08.05.
6. Török Sándor: Településtörténeti tanulmányok és határproblémák a Kárpátmedencében, Amerikai magyar Szépmíves Czéh, Astor Park, Florida, 1973
7. Beckl János: Ausztriai magyar helynevek a Várvidék („Burgenland”) nélkül
8. Dr. Pétery Kristóf: Csokonay Vitéz Mihály összes versei I. kötet, Mercator Stúdió, Szentendre, 2006
9. Zelliger Erzsébet: Az Óperenciás-tengeren innen és túl – Magyar vonatkozású helynevek nyomában; A Magyar Nyelvtudományi Társaságban 2009. október 20-án elhangzott előadás szövegének szerkesztett változta

Képek forrása:

1. kossuthhangja.oszk.hu
2. krakkomagyarul.blogspot.com
3. dioblina.eu
4. mapio.net
5. bucsujaras.hu/oszandec
6. commons.wikimedia.org
7. kmmi.org.ua
8. timetoast.com
9. https://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/turkoly_samuel_levele_asztrahanbol
10. https://www.evangelikus.hu/488-eves-az-agostai-hitvallas
11. wikipedia.org
12. mindenamieger.blogspot.com
13. https://ma7.sk/kozelet/magyar-emlekek-nyomaban-rostas-pal-n-budanje
14. Melich János: Brünn nevéről, 1941
15. dr. Dabas Rezső: „Burgenland” álarc nélkül, Montreal, 1984
16. Juhász László: Ausztria magyar emlékei, Antológia kiadó, Lakitelek, 2005
17. donau.com