Gömörországban jártak a Patrióták

Gömörországban jártak a Patrióták 2560 1620 Patrióták
Vendégségben Kecsőn

Gömörországban jártak a Patrióták

A Patrióták csapata 2022 tavaszán a Felvidék egyik emblematikus magyarlakta vidékét, a régi Gömör és Kishont, valamint Abaúj-Torna vármegye területét kereste fel. A régen Gömörországnak is nevezett régió – köszönhetően a vasbányászatnak – a középkori Magyarország egyik leggazdagabb vidéke volt, ma pedig Szlovákia egyik legszegényebb régiója. Itt található a háromszáz lelkes Kecső, amelynek magyar iskoláját két évvel ezelőtt a Patrióták adománygyűjtő kezdeményezése mentett meg.

A külhoni örökségturisztikai kirándulás első állomásaként Torna (Turňa nad Bodvou) községet látogattuk meg. Az egykor szebb napokat látott település Magyarország legkisebb vármegyéjének székhelye volt 1881-ig, amikor is Torna vármegye önállóságát megszüntették és a mai Budapestnél alig nagyobb területét Abaúj vármegyével egyesítették. Ha mindez nem lett volna elég, a Trianon békeszerződésben megállapított új országhatár még ketté is hasította Torna-vidék kicsiny testét, amely – az 1938-1944 közötti időszakot leszámítva azóta is ebben az állapotban vegetál. Az egykori megyeszékhely néhány kilométerrel a határ északi oldalán periférikus településsé vált.

A száz évvel ezelőtt még színmagyar település rendszerváltás környéki kétharmados magyar etnikai többsége mára egyharmados kisebbséggé (32,73%) olvadt. Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha ehhez a számhoz hozzáadjuk a magyarságukat már csak második nemzetiségként vallók arányát – így 36,81%-ot kapunk. (A második nemzetiség megjelölése újítás a szlovákiai népszámlálások történetében, bevezetése két célt szolgál: hivatalosan mentőövet nyújt azon kisebbségi állampolgárnak, aki első nemzetiségként már a szlovákot jelölik meg, de egyúttal szeretnének származásukra és kulturális gyökereikre is visszautalni. A valódi, körmönfontabb cél azonban az, hogy minél több kisebbségi – azaz magyar – válaszadót tereljenek a szlovák mint első nemzetiség felé, mondván: nincs mitől tartani, másodikként nyugodtan meg lehet jelölni a magyart.)

Tornán a magyarság visszaszorítása a szocializmusban ide álmodott cementgyárral és az üzem dolgozóinak betelepítésével kezdődött, jelenleg pedig a magyarok arányának csökkenése az asszimiláció és a magát itt szlováknak valló cigány etnikumú lakosság magasabb termékenységi rátája miatt folytatódik. Torna ezáltal ugyanazt a kálváriát járja, amelyet az erdélyi Olthévíz településnek szántak a csehszlovák kommunista államvezetés román kollégái (Erről pár éve írtunk: https://patriotak.hu/hiradas-olt-kanyar/).

A cementszürke jelen sivárságát azonban feledtették a régmúlt emlékei! Kezdjük rögtön Torna várával, amely a tatárjárás óta uralja a környéket. A romjaiban is impozáns erődítményt – Magyarország számos várával egyetemben – nem a törökök, hanem a Habsburgok robbantották fel, nehogy újra a rebellis magyarok fészkévé váljon.

Egykori legkisebb vármegyénk székházát Torna főutcájának egyik saroktelkére 1820-ban emelték későbarokk-klasszicista stílusban. Az U-alaprajzú, kétszintes reprezentatív vármegyeháza főhomlokzatának legértékesebb része a tengelyéből előre ugró, timpanonnal koronázott középrizalit, földszintjén gyönyörűen főbejárattal, felette Torna vármegye címerével. Aki meg szeretné nézni, siessen, mivel mára az épületből minden mozdíthatót elloptak, s tető nélkül várja az összedőlést.

Torna

Torna vármegye székháza … és díszes kapuja

A hajdani mezővárostól néhány kilométerre, Tornagörgőn (Hrhov) érdekes természeti látványosság fogadta a csapatunkat: a falu közepén zúdul le a – számunkra nem Szlovák-, hanem továbbra is – Aggteleki-karszt legmagasabb, 14 méteres vízesése. A zuhatagot nem a természet, hanem az ember hozta létre: a helyiek által házépítéshez használt mészkő kitermelése során keletkezett katlanba nyomult be a karsztvíz, amely annak idején több vízimalmot is hajtott.

A történelmi Torna és Gömör vármegye határát jelentő Szoroskő hágóján átkelve megérkeztünk a Felvidék egyik jelképének számító Krasznahorka vára alá. A tíz évvel ezelőtt emberi felelőtlenségből keletkezett tűzvész okozta károkat lassacskán eltüntetik és újra látogatható lesz az erődítmény. Krasznahorka vára tehát továbbra is büszkén dacol az idővel – nem úgy, mint az alatta elterülő Krasznahorkaváralja (Krásnohorské Podhradie) község. Magyarországi látogatóknak mellbevágó lehet azzal szembesülni, hogy egy ilyen, kimagasló történelmi örökséggel rendelkező településen is zuhanásnak indulhat a magyarság aránya. A rendszerváltozáskor még 60 százalékban magyar faluban előbb 2011-ben 39%-ra, majd legutóbb – 2021-ben – 27%-ra fogyatkoztunk, de a magyar nemzetiségüket másodlagosan megvallókkal együtt is majdnem 10%-ot esett a magyarság aránya tíz év alatt Krasznahorkaváralján. Az arányok durva eltolódása csak kisebb részben az asszimilációval, hanem sokkal inkább a cigány etnikum lélekszámának robbanásszerű növekedésével magyarázható, akik a legutóbb már többnyire szlovák nemzetiségűnek vallották magukat.

Felújítás alatt áll Krasznahorka büszke vára

Krasznahorka várával ellentétben a község keleti szélén álló Andrássy-mauzóleum jelenleg is szabadon látogatható. A szecessziós síremléket Andrássy Dénes építette 1904-ben saját maga és felesége, Hablawetz Franciska díszes nyughelyéül. A belső teret két carrarai márványból faragott szarkofág uralja, rajta a házaspár portréjával. A gömöri Ravennának is nevezett mauzóleum kupoláját apró, aranyfüsttel bevont, velencei üvegdarabokkal díszítették, az ablakok pedig csiszolt achátlapokból készültek.

Az Andrássy-mauzóleum Krasznahorkaváralján

Krasznahorkáról Rozsnyóra tartva vetettünk egy pillantást a Pozsálló hegycsúcsra, amely 1293 méterével csak második legmagasabb pontja a Gömört északról határoló Rozsnyói-hegységnek (a legmagasabb hegy, az 1318 méteres Aranyasztal már a történelmi Szepességben, az egyik északi oldalgerincen emelkedik). Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy az első bécsi döntés és a Kárpátalja visszafoglalása közötti rövid időszakban Magyarország legmagasabb pontja legyen.

A gömöri bányavidék központja Rozsnyó (Rožnava), amely ma is ugyanolyan bájos, mint száz évvel ezelőtt. Ez a megállapítás természetesen csak a négyzet alakú főtérre és néhány szomszéd utcácskára vonatkozik. A többi városrészt ledózerolták, hogy lakótelepeket és szlovák betelepülőket ültessenek az akkoriban szinte még csak magyar szótól hangos utcák helyére. Az egykor szászok alapította Rosenau-Rozsnyóban a magyarság helyzete nem túl rózsás, de akár rosszabb is lehetne. Nemzetiségi számarányunk az utolsó tíz évben 19,8%-ról 18,8%-ra, viszont ha a magyarságot második nemzetiségként megjelölőket is figyelembe vesszük, akkor 22,1%-ra változott (1991-ben még 31,2%-a volt magyar). Rozsnyó városa is beleillik abba a trendbe, amely szerint a felvidéki városok magyar lakosságának aránya a vártnál kisebb mértékben csökkent, sőt egyes helyeken stagnált, vagy még nőtt is – ellentétben a községekkel, amelyek bizonyos részében súlyos százalékokkal csökkent nem csak létszámunk, hanem arányunk is az elmúlt tíz évben. Bizony, nem elég etnikailag magyarnak lenni, a szívnek is annak kell lennie. Reméljük, hogy a soron következő népszámlálás idejére már a kisebb településekre is elér a felismerés: magyar gyökerekkel nem menő szlováknak lenni, s nem kell nemzeti hovatartozásunkat megtagadni egy gondtalanabb élet – hamis – reményében.

Rozsnyó látnivalóinak zöme a főtéren, a Bányászok terén sorakozik. A középen álló Diák-templomot 1650-ben építtette Lippay György érsek a jezsuiták számára a város költségén, büntetésből, mert a rozsnyói polgárok protestáns hitre tértek. Az egyszerű külsejű templom érdekessége az erkélyes barokk tetőzetet tartó Rákóczi-őrtorony (egykori tűztorony), amely magyar címerrel ékesítve oly sok fényképen feltűnt az első bécsi döntést követően. A Városháza nagy kapus, kétemeletes empire épülete 1810-ben épült. Oromzatán még mindig ott van a város címere a két bányászkalapácsot közrefogó három rózsával. A Városháza mellett álló „Fekete Sas” Szálló 1850-ben építették. A fekete sas azonban nem Rozsnyó, hanem Rimaszombat címerében szerepel! Gömör és Kishont megye két legfontosabb városának két legnagyobb szállodája a 19. században nevet cserélt, így a rozsnyói szálloda neve „Fekete Sas”, a rimaszombati szállodáé pedig „Három Rózsa” lett. A rozsnyói püspöki palota emeletes, copf stílusú épület, eredetileg a jezsuiták székházának épült reneszánsz stílusban. Mai formáját 1777-ben kapta, miután egy évvel korábban Mária Terézia püspökséget alapított a városban.  A főtér délnyugati sarkán álló, támfalakkal megerősített ház a város legrégibb polgári épülete. A Kamaraház még a középkorban épült, de II. Rákóczi Ferenc pénzverdéje is itt működött.

Rozsnyó tősgyökeres magyarsága evangélikus felekezetű, akik korán, már 1550-ben protestáns hitre tértek. Fájdalom, hogy a régi polgárok utódai mára nagyobbrészt elszlovákosodtak; a magyar ajkú lakosság derékhadát ma már leginkább a környékbeli falvakból származó katolikus és református családok adják.

Gömöri utazásunk fő célpontja Kecső (Kečovo) falu volt. Magyar tanítási nyelvű iskoláját, amely Szlovákia legkisebb iskolája, 2020-ban a Patrióták által szervezett jótékonysági esttel és adománygyűjtéssel sikerült megmenteni a bezárástól. Itt volt tehát az ideje, hogy tagjaink közül is minél többen megismerkedjenek ezzel a csodálatos fekvésű és vendégszerető faluval, amely még legutóbb is jóval nyolcvan százalék fölött vallotta magát magyarnak. A kisiskola megmentésében eszközölt segítségünket megköszönve Lőrincz Gyula polgármester úr és családja, valamint segítői finom házi koszttal vendégelték meg csapatunkat, ami mindenkinek nagyon jól esett a többszáz kilométernyi utazás után. A 2020-ban megmenekült iskola felett sajnos újra viharfelhők gyülekeznek: van olyan kisgyerekes család, aki időközben elköltözött, és sajnos vannak olyan szülők, akik ingáznak munkahelyükre; ők csemetéiket a munkahelyükhöz legközelebbi iskolába íratják be, így ismét a kritikus szintre csökkent a falu iskolájába járó gyerekek száma. Sajnos könnyen lehet, hogy szeptembertől mégis bezárja kapuit az intézmény. Bármi is történjen, Kecsőt mi örökre a szívünkbe zártuk – ígértük a polgármester úrnak, miközben átadtuk a Patrióták ajándékcsomagjait, melyeket az óvodásoknak és az iskolásoknak készítettünk össze.

Vendégségben Kecsőn

A Patrióták ajándékcsomagot állítottak össze az óvodásoknak és az iskola tanulóinak

Kecsőt elhagyva, utolsó állomásként útba ejtettük az Uzapanyit községhez tartozó Szemszúró pusztán élő felvidéki barátunkat, Tóth Zoltán fiatal költőt, aki a mindennapok felvidéki nemzeti helytállásáról mesélt nekünk, és néhány versét is előadta a csapatnak. Szívesen maradtunk volna még, de a nagy távolság miatt útra kellett kelnünk.

Vendégségben Szemszúrón Tóth Zoltán fiatal felvidéki költőnél

Szemszúró után haza felé vettük az irányt, nem fért már bele több látnivaló egynapos utunk kereteibe. Pedig felsorolni is nehéz, mennyi pompás gótikus templomot és gyönyörű tájképet rejteget még Gömörország!

Kontos Gábor

Fotók: Bökönyi Levente

Ne maradjon le kezdeményezéseinkről, céljainkról és legfontosabb híreinkről! Iratkozzon fel Ön is hírlevelünkre, hogy mindig értesüljön a Patrióta ügyekről!

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.