Mentsük meg a bánsági templomokat!
A Magyar Patrióták Közössége 2014 nyarán hívta fel a figyelmet arra, hogy a nagybecskereki püspökség (Délvidék, ma Szerbia) a kevés hívekkel rendelkező szórványbeli templomok lerombolását tervezi. Az erről szóló döntést maga a püspökség tette fel saját hivatalos honlapjára. A helyi közösségek és értékek ilyen nyílt és önkéntes feladásával korábban még nem találkoztunk.
Különösen három helyszín, Németcsernye, Párdány és Módos vált közismertté. Egyesületünk fellépésének köszönhetően a magyar kormányszervek is rendszeresen foglalkoznak az üggyel, és a magyar állam segítségét is felajánlották. Megkongattuk a vészharangokat, hogy felhívjuk a társadalom és a döntéshozók figyelmét a nehéz helyzetbe került, a második világháború előtt a magyar és a német lakosság által közösen használt bánsági templomok sorsára. Azóta több alkalommal is látogatást tettünk a lebontás vagy pusztulni hagyás által fenyegetett templomoknál, és dokumentáltuk azokat.
2016-ban a magyar állam támogatásával megkezdődött a németcsernyei templom felújítása, továbbá Módos és Párdány templomaiban is elvégezték a legsürgetőbb állagmegóvási munkálatokat. A Magyar Patrióták Közössége nagy sikernek tartja, hogy 2014 óta a Bánságban egyetlen templomot sem bontottak le, sőt az egyik még meg is újulhatott. A munka itt még nem ért véget, a templomok megóvása érdekében tovább tevékenykedünk.

Jelentés a bánsági templomokról
A Magyar Patrióták Közössége 2014-ben és 2015-ben bejárta azokat a helyszíneket, melyek az egyházmegye (egyébként hivatalosan máig vissza nem vont) “bontáslistáján” szerepelnek. Mivel ezeket a templomokat idáig a közérdeklődés és a szakma figyelme elkerülte, egyesületünk kidolgozta az egyes épületek leírását, bemutatását, valamint feldolgozta az egyes települések helytörténetét. Ezt a feladatot (akárcsak többi tevékenységünket) önkéntesen, javadalmazás nélkül láttuk el. A bánsági templomokról készített tanulmányunkat 2015 decemberében hoztuk nyilvánosságra.
A jelentést itt töltheti le.
Beszámolók
Ne hagyjuk a templomot! – Értékőrző kiadvány a veszélybe került bánsági templomokról
2018. július 31.
Kiadvány – Veszélybe került templomok a Bánságban
2018. június
Templomrombolás helyett felújítás Németcsernyén
2016. szeptember 6.
Közlemény – Aki másra rágalmat szór, nem a béke útján jár
2016. április 28.
Sajtótájékoztató a veszélybe került bánsági templomokról
2015. december 14.
Villámlátogatás a bánsági templomoknál
2015. november 9.
Három nap a Délvidék legdélebbi szegletében
2015 októbere
Az Országházban Maradék és a bánsági templomok ügye
2015. március 11.
Közlemény – Tiltakozás a nagybecskereki püspökség valótlan állításai ellen
2014. december 18.
Pótolhatatlan kincseket pusztíthatnak el a Bánságban
2014. november 29.
Mégiscsak templomrombolás készül a Bánságban
2014. október 5.
Győzelem: Megmenekült három bánsági templom a lerombolástól!
2014. augusztus 18.
Templomrombolás a Bánságban – Levélváltásunk a nagybecskereki püspökkel
2014. július 30.
Képek a veszélyeztetett templomokról
Egyesületünk 2014 és 2015 során fényképesen dokumentálta azokat a műemléki értékű templomokat, melyeket a nagybecskereki egyházvezetés lebontással fenyegetett. A főbb helyszínekről készített szakszerű fényképes dokumentációt közkinccsé tettük, a képgyűjteményeket az alábbi albumokra kattintva lehet böngészni.
![]() | ![]() | ![]() |
Módosi Nagyboldogasszony-templom (épült: 1911) | Szerbcsernye Szent József temploma (épült: 1808/1868) | Párdányi Nepomuki Szent János-templom (épült: 1804) |
![]() | ![]() |
Perlaszi Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatása-templom (épült: 1777) | Galagonyási Szent Anna-templom (épült: 1841) |
További tervek
A Magyar Patrióták Közössége a jövőben is figyelemmel kíséri a bánsági templomok sorsát. Évente egyszer felkeresünk minden helyszínt, a változások ellenőrzése és figyelemmel kísérése céljából. Szomorúan kell megállapítanunk, hogy 2014-ről 2015-re a legtöbb templom állapota tovább romlott. Fontos célunk, hogy a magyar kormány további számottevő pénzösszeget különítsen el a rossz állapotú bánsági szórványtemplomok megóvására – különösen szorgalmazzuk ezt Módos esetében, ahol még van számottevő hívő közösség.