Wittner Máriával a Horn Gyula sétány ellen

Wittner Máriával a Horn Gyula sétány ellen 2560 1727 Patrióták
Közérdekű bejelentést tettünk

Wittner Máriával együtt lépünk fel a Horn Gyula sétánnyal szemben

Nem csak az erkölcsöt és a jó ízlést sérti, jogrendbe is ütközik a Fővárosi Önkormányzat júniusi rendelete, amellyel a kommunista önkényuralmi rendszert kiszolgáló Horn Gyuláról neveztek el egy sétányt. Wittner Máriával közösen írt beadványban támadtuk meg a botrányos döntést az illetékes kormányhivatal előtt.

A fővárosi közgyűlés 2022. június 8-én Horn Gyula egykori miniszterelnökről nevezett el egy korábban névtelen XIII. kerületi közterületet. A döntés nem csak azért aggályos, mert a kommunista utódpárt politikusának halála óta még tíz év sem telt el, hanem elsősorban Horn Gyula rendszerváltozás előtti, azon belül is 1956-os szerepe miatt.

A főváros döntésével szemben azonban nem csak erkölcsi okokból merülnek fel kifogások. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény ugyanis kimondja, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Miután a Fővárosi Önkormányzat honlapján megjelent a Horn Gyula sétányról szóló rendelet, a Patrióták közérdekű bejelentést tett a tiltott önkényuralmi elnevezés miatt, arra kérve a kormányhivatalt, hogy indítson eljárást a sétány nevének megváltoztatása érdekében.

A Patrióták közérdekű bejelentésében kiemelt hangsúlyt kapott, hogy Horn Gyula az MSZMP KB felkérésére karhatalmistaként részt vett az 1956-os szabadságharc vérbe fojtásában, majd később fényes karrierutat járt be a pártállam funkcionáriusaként. Az úgynevezett „ellenforradalom” leverésében betöltött szerepéért 1957-ben megkapta a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet – áll egyesületünk Budapest Főváros Kormányhivatalának küldött beadványában.

Horn Gyula sohasem kért bocsánatot az önkényuralom megszilárdításában és működtetésében betöltött szerepéért. 1956 a magyar történelem és a nemzeti emlékezet egyik szegletköve, miáltal Magyarország Alaptörvénye is kimondja, hogy „mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.” Mindezek alapján Horn Gyula személye egyáltalán nem méltó arra, hogy a jövő nemzedékek elé példaképként állítva, közterület viselje nevét – olvasható a Fővárosi Kormányhivatalnak írt levélben, amelyhez Wittner Mária 1956-os szabadságharcos, egykori halálraítélt is csatlakozott.

Patrióták © 2022. július 14.

(A fénykép 2022. június 9-én, Wittner Mária 85. születésnapján készült.)

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.