Minden hagyománytisztelő magyart nagy örömmel töltött el a hír, hogy az Országgyűlés visszahelyezi Nagy Imre szobra helyére az 1918-19-es forradalmak mártírjainak emlékművét a Vértanúk terére. Tudomásom szerint elsőként Nagy Zsolt országzászló-kutató, műemlékvédő kezdeményezte az emlékmű visszaállítását, amire az Országgyűlés elnöke is felfigyelt.
Nagy Imre szobra 1996 óta áll a Vértanúk terén. A Horn-kormány nyilvánvalóan azért helyezte itt el a szobrot, hogy ne kerülhessen vissza az eredeti emlékmű. 1937-től a nemzet vértanúinak emlékművéről kapta ugyanis a tér a nevét akkor, amikor Nagy Imre még Moszkvában dolgozott az NKVD ügynökeként.
Én 2016. február 29-én a következőket javasoltam Kerényi Imre felhívására egy nyílt levélben: „A Kossuth tér visszaállításának része kellett volna lennie, de még most sem késő, hogy visszaállítsuk az 1945-ig állt Vértanúk emlékművét, mely egy stilizált kőkoporsó volt a Hungária nőalakkal, és a 18-19-es forradalmak (Tanácsköztársaság) áldozatainak nevével. A jelenleg a Vértanúk terén itt álló Nagy Imre szobrot a budai Nagy Imre térre kell áthelyezni, hiszen ott egyetlen szobor sincs és méltó helyet biztosíthatna a hídon álló egykori miniszterelnöknek. A Tanácsköztársaság rémuralmának 100. évfordulójára ez megoldható lenne.„
Idén januárban pedig Gulyás Gergelynek, a Fidesz akkori frakcióvezetőjének személyesen átadott levelemben így fogalmaztam: „Arra kérem Önt, hogy a választások után fontolja meg az alábbi emlékmű visszaépítésének támogatását. Az 1918-19-es forradalmak vértanúinak emlékműve a Vértanúk terén állt 1934-től. A hatalmas kőpillér tetején egy kőkoporsó volt látható. A pillér előtt Hungária alakja állt, alatta a következő felirat: ,A nemzet vértanúinak 1918-1919′. A pillér hátoldalán egy izmos férfi vív sikeres harcot egy sárkányszerű szörnnyel. A férfi a magyarságot, a szörny a bolsevizmust jelképezi. 1945 szeptemberében lerombolták. Ezzel az emlékművel lenne teljes a Kossuth tér helyreállítása.„
A haraszti kőből faragott emlékművet Lechner Jenő építőművész tervezte, míg a szobrokat Füredi Richárd készítette. A lépcsőtalapzatból hatalmas kőpillér emelkedett ki, melynek teteje honfoglaláskori magyar motívumokkal díszített kőkoporsóval zárult. Két oldalán az Attila-kincsről vett bikafőn nyugvó áldozati csésze volt. A kőpillér egyik oldalán Hungária hatalmas ősmagyar alakja állt. Alatta a felirat: A nemzet vértanúinak 1918—1919. A kőtömb másik oldalán erőteljes, izmos férfi vív sikeres harcot a lábai alatt vonagló szörnyeteggel. Alatta a felirat : A Fehér Ház kezdeményezésére kegyelettel emelte a magyar nemzet.[1]
A Fehér Ház Bajtársi Egyesület célja többek között a polgári rend helyreállításáért vívott küzdelmekben vértanúhalált szenvedett bajtársak emlékének az ápolása is volt. A vértanúk emlékművének újrafelállítási ideje 2019. augusztus 6-a, a Fehér Ház Bajtársi Egyesület megalakulásának dátuma lehetne. Annak idején is ezen a napon avatták és később is ekkor tartották az emlékműnél a megemlékezéseket.
Nagy Imre unokája, Jánosi Katalin és marginális szélsőbaloldali csoportok tiltakoznak a Nagy Imre szobor Jászai Mari térre való áthelyezése ellen. Valójában örüljenek, hogy nem a Szoborparkba kerül, mert valós, igaz történelmi mércével nézve odavaló. (A 16 másik szobrával együtt.) Jánosi Katalin képtelen szembenézni azzal, hogy valójában ki volt Nagy Imre. A forradalomban játszott szerepe, a Varsói szerződésből való kilépés, hogy elismerte a forradalmárok követeléseit, majd becsületes viselkedése a koncepciós per alatt sem teszik semmissé azt, amit a magyar nép ellen egy évtizeden át 1945-től elkövetett. A Rákosi-Gerő-Farkas-Révai banda után közvetlenül ő következett a hatalom legfelsőbb szintjén többekkel, pl. Rajk Lászlóval együtt.
Sebes Gábor így foglalja össze Nagy Imre életútját: „1918-20 között vörösgárdista, csekista, részt vett az orosz polgárháborúban. 1921-22-ben a szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD kötelékében, majd a Vörös Hadsereg hírszerző csoportfőnökségén szolgált. Rövid magyarországi tartózkodás után, 1930-ban a Szovjetunióba emigrált, azonnal, önként jelentkezett az NKVD-nél besúgónak. Legalább 203 embert jelentett fel, közülük 12-őt kivégeztek. 1936-ban felvette a szovjet állampolgárságot, amitől soha nem vált meg. Nagy Imre 1938. június 30-i keltezésű, saját kezűleg írt önéletrajzában büszkén írja: “ Hosszú ideje odaadóan és tisztességesen együttműködök az NKVD-vel a népellenség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott harcban.„
Nagy 1950. júniustól 1952. júliusig az MDP KV Adminisztratív Osztályát vezette. Mivel ez felügyelte a fegyveres szervezetekben a „pártmunkát„, a szovjetek feltétlen bizalma és támogatása kellett ehhez a poszthoz. 1950-ben, a legsötétebb időszakban begyűjtési miniszter (1951-ben az addig legszigorúbb rendeletet is ő nyújtotta be!). Hogyan tett eleget feladatának? A történészek szerint 1948-1956 között a „közellátás veszélyeztetéséért” 193 826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951-53 között egyedül több mint 120 ezret. Egyes adatok szerint legalább száz eljárás halálos ítélettel zárult. 1950-53 között több mint 600.000 termelő hagyta el a mezőgazdaságot, közülük 220.000 1952-ben hagyott fel a termeléssel. (…)
1953-ban a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. 1956. október 24-én – már kormányfőként – statáriumot hirdetett, és fegyverletételre szólította fel a forradalmárokat. A következő napokban csak sodródott, tanácsadói és az őt felkereső küldöttségek pillanatnyi hatására hozta meg döntéseit, amelyeknek a forradalom menetére semmiféle hatása nem volt.”[2]
November 4-i rádiónyilatkozata is hazugság volt: „Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van„, jelentette be, majd azonnal a jugoszláv követségre menekült. A honvédség nem harcolt, nagyobbrészt csak a pesti srácok. A kormány nem volt a helyén…
A fenti valós életrajzi elemek helyett az MTA által fenntartott Nagy Imre Emlékházban megszépített, a sötét múltat tagadó Nagy Imre kiállítást tekinthet meg az odalátogató.
„Megható” felvezetés: „1920-ban belépett a magyar és az orosz kommunista pártba. A hadifogságban tanult meg jól oroszul, németül és franciául; itt ismerkedett meg a munkásmozgalom elvi alapjaival és történetével; itt vált meggyőződéses „baloldalivá„: egy egyenlőségelvű, igazságos emberi társadalom és a ,Szabadság, Egyenlőség, Testvériség’ eszméjének elkötelezettjévé.„
Így mentegetik például a begyűjtési rendszert: „Hiba volna azonban egyetlen embert felelőssé tenni a rendszer működéséért: a begyűjtési terv mértéke valójában az állampárt vezetőinek (s nem a miniszternek a) döntési kompetenciája volt, a terhek részletes meghatározásáért pedig az Országos Tervhivatal felelt.
A beszolgáltatás (először egy meghatározott kvótát alacsony áron az állam felé kellett teljesíteni, csak a megmaradt terményt lehetett piaci áron eladni) abban az időszakban majdnem szükségszerű volt a magyar városi lakosság és a megszálló szovjet hadsereg ellátásának biztosítása érdekében is. Az alacsony átvételi ár lehetővé tette az anyagiaknak a hidegháború által követelt hadi- és nehézipari fejlesztésére való átcsoportosítását. Nem lehet elfelejtkezni a II. világháború után az országra szakadt hatalmas jóvátételi kötelezettségek teljesítésének mérhetetlen terhéről sem.„[3]
Summázatuk szerint „Nagy Imre meggyőződése és elvei, a haza és a forradalom mellett mindhalálig kitartott. Alakja erkölcsi példává és a nemzethez való hűség szimbólumává vált.„
Ideje a Nagy Imre Házban is rendet tenni. (A hamis, kilúgozott életrajzi bemutatást meg kell változtatni.) Nagy Imre áldozatai megérdemlik ezt.
Nagy Imre Varga Tamás által készített szobra jelenleg az Országház felé néz, éppen oda, ahonnan 1956. október 23-án este szólt a tömeghez. (Kedves Elvtársak!) De a nemzet vértanúinak emlékműve sem állhat máshol, csak ott, ahová eredetileg felállították. Vagyis Nagy Imre szobra helyén. Az 1934-ben felavatott emlékmű egyik szoboralakja, Hungária is a parlament felé nézett, akárcsak a Nagy-szobor. Az 1919-es proletárdiktatúra idején a Belügyi népbiztosság politikai nyomozó osztálya, a proletárdiktatúra ellenségeire vadászó, kínzó, kivégző politikai rendőrség az Országház főrendiházi szárnyát szállta meg. [Az 1919-es politikai rendőrség vezetője Korvin (Klein) Ottó volt, helyettese pedig Sallai (Hollander) Imre.]
Hungária tehát vádlóan nézi az Országház épületét, amely a kommün napjaiban nem a törvényhozásnak, hanem a fő terrorközpontnak adott helyet. Erre emlékezni és emlékeztetni ma is kötelességünk. Ezért kell ismét felállítani az 1934-es emlékművet, méghozzá eredeti helyén. Hogy ma is és a jövőben is emlékeztessen arra, mi zajlott az Országház falai között a kommün napjaiban.
Dr. Kelemen Miklós
Magyar Patrióták Közössége © 2018. augusztus 11.
Képek forrása: köztérkép.hu
[1] Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái (1934)