Kontos Gábor írása
Szőlő- avagy Bor-Trianon
Az utolsó téma, amely akadályozta Magyarország és Szlovákia 2004-es Európai Uniós csatlakozását, a Tokaji borvidék területe és elnevezése körüli több évtizedes vita volt. Akkor úgy tűnt, hogy nyugvópontra jut az ügy, azonban ma sem zárult le teljesen. A vita „hátterét”, az Eperjes-Tokaji-hegység alkotja, amelynek Magyarországon maradt részét Trianon után kezdte el felváltani a Zempléni-hegység megnevezés. Itt helyezkedik el Tokaj-Hegyalja, amely csak a török pusztítások következtében tönkrement Szerémség leépülése után vált Magyarország leghíresebb borvidékévé. 1737 óta a világ első zárt borvidéke, amely azt jelenti, hogy pontosan fel vannak azon települések sorolva, amelyek határában tokaji bor előállítására alkalmas szőlő termeszthető. A borvidék kiterjedése ennek ellenére folyamatosan változott, azaz az utóbbi évszázadokban hozzá soroltak vagy éppen kivontak belőle településeket. A tokaji bor minőségének védelme érdekében egy sor intézkedést hoztak-hoznak; a területre például nem lehet idegen bort behozni, újfajta szőlőtípusok telepítése nem engedélyezett, egységes borkészítési szabályozás van érvényben, stb.
A rengeteg előírásnak rendes körülmények között sem egyszerű megfelelni, ha viszont az egységes borvidéket egy világháború még szét is szakítja, akkor majdnem lehetetlen. A Trianoni békeszerződés értelmében hét ma Hegyaljához köthető falu, név szerint Csarnahó, Csörgő, (Kis- és Nagy-) Bári, Kistoronya, Nagytoronya, Szőlőske és Sátoraljaújhely egy része Csehszlovákiához került. A „csehszlovák” Tokajinak Ausztriába történő exportja ellen Magyarország már 1965-ben tiltakozott, mivel az elszakított területeken készített bort elvileg csak Szlovákiában, illetve kis tételben Csehországban lehetett értékesíteni; a jól fizető nyugati piacra történő export Magyarország monopóliuma volt. Létezett azonban Magyarországra irányuló korlátozott, évi ezer hektoliteres export is, az így érkezett alapanyag a magyar tokajiban „oldódott fel”.
Ki nevet a végén?
A bonyodalmak az 1990-es években kezdtek megsokasodni. A magyar fél a termőterületek folyamatos növelésével, a szigorú minőségi szabályzók figyelmen kívül hagyásával, végső soron a megnevezéshez méltatlan, gyengébb minőségű bor készítésével vádolta a „szlovák” gazdákat. A szlovák szó azért szerepel idézőjelben, mert a hét érintett falu lakossága erősen többnemzetiségű, így a nagyjából 700 gazda jelentékeny része magyar. Költői a kérdés, kinek az érdekét nézze egy helyi borosgazda.
A már az EU-s csatlakozás előtt is zajlott tárgyalásokon a magyar fél a Trianon előtti utolsó, 1908-as bortörvényt vette alapul, amely szerint a túloldalra szakadt terület nagysága 174 hektár. Ekkor hivatalosan csak a már XVIII. században is említett Kistoronya, Újhely és – az ott birtokkal rendelkező Andrássy család érdekérvényesítése nyomán – új településként Szőlőske számított bele a borvidékbe. Magyarország később belement, hogy az említett terület megnövelhető 565 hektárra.
A szlovák fél az 1959-es csehszlovák területkijelölések alapján tárgyalt, amely már eleve 703 hektárt jelent és a három eredeti település mellett négy újat tartalmaz (Bári, Csarnahó, Csörgő és Nagytoronya). A borvidék területébe 1996-ig további 195 hektárt vontak be. A későbbi vita során az Európai Bizottság úgy vélekedett, hogy az 1908-as bortörvényre hivatkozni anakronizmus, mivel az az adott kor szakmai-politikai terméke. A szlovák fél azt rótta fel, hogy a Magyarországon maradt terület kiterjedése – amely napjainkban kb. 5500 hektár – sem volt állandó, így őket is megilleti a termőterület bővítésének joga. A jelenlegi „szlovák Tokaj” 908 hektár.
Amikor nem tiltott, sőt kívánatos a magyar név használata
Az ádáz vita a vidék nevét s ezáltal a címkéken megjelenő termék-megnevezéseket sem kímélte, hiszen nem kérdéses, hogy egy külföldi vásárlónak a Tokaji vagy a Tokajská név cseng-e ismerősebben, s így melyiket veszi le az áruház polcáról. A 2009-es „Tokajská, Tokajské, Tokajský vinohradnícka oblast” (Tokaji borvidék) megnevezés helyett az Európai Bíróság 2014-es döntése értelmében már Szlovákia is használhatja a „Vinohradnícka oblast Tokaj”, azaz Tokaji borvidék megnevezést. Jelenleg furcsa módon a hat szlovákiai borvidék megnevezése mind „-i”, azaz „-ská” végződésű, kivéve az egykori tokajskát, amely már egyszerűen csak „Tokaj”. Vajon a szigorúan magyarellenes szlovák nyelvpolitika most miért nem erőlteti a szlovák megnevezést a magyar ellenében?
A „túloldali” Tokaji hírnevének építése gőzerővel folyik. Bár a „Szlovák Tokaj” hangulata komorabb és barátságtalanabb a magyarországiénál, elkezdték a turizmus fellendítését. Van már kimondottan a borvidékről szóló információs-turisztikai honlap is – pocsék magyar fordítással és történelmi ismertetővel, sőt 2016-ban a New York Times-ban is megjelentettek egy marketing célzatú ismertetőt. A „remek” kis reklámanyag, hogy a tájékozatlan amerikai olvasót teljesen belehúzza a szlovák fél által gyártott szellemi fertőbe, átvezet a Tokaji Borvidéket bemutató http://www.tokajwine.sk/en/tokay-region.html oldalra, amelyen – több nyelvi csemege társaságában – felfedezhető Kisújhely és Csarnahó angolosított változata is, „Slowak New City” és Blacks (a szláv černý, azaz fekete szóból) néven. Sajnos Szepsi Laczkó Máté és Lórántffy Zsuzsanna nevével sem birkózott meg a dicső nagymorvák tolmács utóda; sikerült ugyanis az aszút és a feltalálásában szerepet játszó két személyt egy zagyva angol-szláv mondattá összegyúrnia. Aki a fentieknél jóval több nyelvi és történelmi „gyöngyszemre” vágyik, bátran keresse fel a tokajregion.sk/hu/ oldalt, amelynek mottója: Tokaj csak egy van.
A „Tokaj Borvidék” 2016-ban
Kisújhely (Slovenské Nové Mesto) Trianonig Sátoraljaújhely vasútállomásának környéke, Gyártelep nevű városrésze volt. Azért, hogy a stratégiai vasútvonal mellé a vasútállomást is Csehszlovákiának juttassák, kikanyarítottak egy részt a városból. Később északról tót telepeseket költöztettek a vasút mellé, így jött létre a pár utcás „Tótújhely”. A Magyarországról felől érkezőket Cirill és Metód „üdvözli”, mert ezen a vidéken feltétlenül fontos tudni, hogy a testvérpár 863-ban a „Nagymorva Birodalomba” jött, hogy terjessze a kereszténységet és a kultúrát. A városrész legkalandosabb sorsú épülete egy XIX. századi épület, amelyet később zsinagógává, majd ezt követően katolikus templommá építettek át. A védőszentje ki más lehetne, mint Cirill és Metód.
Szőlőske (Viničky) előtt vége szakad a síkságnak és megjelennek a szőlőhegyek. A falu ma is magyar jellegű. Az utcán találomra megszólított középkorú férfi természetes magyarsággal válaszolt, de a kocsmában dolgozó fiatal pultos lány, miután arra vonatkozó kérdésemre, hogy tud-e magyarul, bólintással felelt, – zavartan – egy idős vendéghez irányított. A falut átszelő út szélére nemrégen felállították a friss, logóval ellátott Tokaj feliratú oszlopot, amelynek sorozatban gyártott hasonmásai – mint később kiderült – máshol is „pompáznak”.
A szőlőskei pincék a török időkben búvóhelyként szolgáltak, napjainkban pedig – kevés pozitív példaként a környéken – magyar nyelven is csalogatják az arra járókat, ezért javaslom, hogy aki a túloldali borvidéken jár, ezekben a pincészetekben költse el az euróját. Egy kicsiny liget közepén mai napig áll az Andrássy család XIX. században épült nyári „lakja” és Szent Józsefnek szentelt kápolnája. 1952-ben itt hozták létre a Szőlészeti és Gyümölcstermesztési Szakközépiskolát, amelynek stílusosan saját, XVI. századból származó pincéje van.
Bári (Bara) igazi dombvidéki kis falu, vagyis kettő, mert Kis- és Nagybári összevonásával jött létre. Talán félreeső fekvése miatt ma is kétharmad részben magyar többségű, még a hivatalos statisztika szerint is. A Kisbári nevű falurészben található XIII. századi román-gótikus templom mérműves ablakaival és csinos terméskő kerítésével kívülről is kedves látvány, de belseje egyedi egyházi emléket rejt: Bári Mihály és neje, Horváth Kata patrónusok bibliai idézettel ékesített padját 1615-ből. Sajnos testközelből nem tudtam megnézni, mivel a gondnok tájékoztatása szerint előbb telefonon kellett volna bejelentkeznem a tiszteletes asszonynál.
Csarnahó (Černochov) szintén a mai napig magyar többségű falu. Az egész tárgyalt tájegységen belül itt vannak a legszebb régi lakóházak, amelyek a főtéri református templommal és sokablakos parókiával – a rengeteg villanyvezeték eltüntetése után – helyi védettség alá véve, jó kiindulási alapjai lehetnének a falusi turizmusnak. A romantikus szőlővidék mint háttér ugyanis adott. A déli lejtésű domboldalakról belátni a Ronyva-patak völgyét, ellátni a sátoraljaújhelyi hegyekig. Jól választottak tehát az illetékesek, amikor 2015. május 30-án, Szent Orbán napján a Csarnahó és Kistoronya közötti szőlőhegyen avatták fel a borvidék legújabb attrakcióját, egy hordót formázó kilátót. A 4 szintes, 12 méter magas építmény „dongái” 13 méteres fa oszlopok. Svájci és szlovák pénzekből épült, magyar feliratot sehol se láttam, pedig a kistájra látogatóknak állítólag már több mint 30%-a „külföldi”, amely fogalom valószínűleg főleg magyarországi látogatókat takar.
A „borvidék töredék” nyugati falvai Nagytoronya, Kistoronya és Csörgő mára erősen elszlovákosodtak. Már a XIX-XX. század fordulóján megállapították, hogy Csörgő és Nagytoronya abba a 22 Közép-zempléni községbe tartozott, amelyek a dualizmus korában vegyes lakosságúak és kétnyelvűek voltak, lakói a magyar és szlovák nemzetiséghez tartozás bizonytalan határmezsgyéjén éltek. A magyarosodást az I. világháború szomorú eredménye visszájára fordította.
Nagytoronya (Veľká Tŕňa, „angolszlávul” United Tŕňa) a faluszélen található több mint harminc, tufába vájt borospince miatt a leglátogatottabb település. A magyarság a nemzetiségváltás miatt hivatalosan szinte teljesen eltűnt a Tolcsva nemzetség egykori falujából. Magyar felirat sehol. A magyar nyelvtudás nem csak az időbeli skálán előre, hanem a korfán lefelé haladva is mélyrepülésben van. Magyar óvoda vagy iskola nem hogy itt, de még a magyar többségű falvakban sincsen. A téglából épült, külső falfelületén fogazott és fűrészfogas díszítésű, jellegzetesen Árpád-kori református templom és a görög katolikus templom bizonyítja, hogy a lakosság eredetileg magyar és ruszin volt. Nem gondolta ezt másként Fényes Elek sem, akinek 1851-es Geográfiai szótára szerint „Nagy-Toronya magyar-orosz falu”.
Kistoronyán (Malá Tŕňa, új „angolszláv” nevén Little Tŕňa) a hivatalos nemzetiségi arányok brutális megváltozása jóval később következett be. Az 1991-es 30%-ról 2011-re 6%-ra esett a magyarság aránya. Magyar iskola a II. világháború vége óta nincsen. Mégis az utcán általam megszólított két személy gond nélkül magyarul válaszolt. Az egyik szlovák honlapon a faluból ajánlott öt borász közül négynek magyar neve van. Kistoronya Árpád-kori református temploma több érdekes, magyar és latin nyelvű feliratot, faragványt, címert rejt az 1600-as évekbeli átalakítás idejéből. Legérdekesebb a bejárat feletti kőtábla, amelynek latin szövegét egy sellőpár fogja közre. Az egykori pálos kolostor romjain a Rákócziak által épített, mára a felismerhetetlenségig átalakított kastély alatt ősrégi folyosók húzódnak. Itt található a környék leghosszabb, XVI. századból származó pincerendszere. Nem mellékes tény, hogy a faluban jelenleg a legnépesebb felekezetet Jehova tanúi alkotják.
Csörgő (Čerhov) küllemét tekintve holtversenyben van Kisújhellyel a legszürkébb település címéért folyó harcban. Az 1700-as évek elején lakatlan, a XIX. század végén tót, a XX. század elején viszont már magyar többségű volt. Napjainkban alig lakik néhány magyar a 800 fős faluban. A falu egykor tömés-, azaz vert falú házairól, ma pedig a 2008-ban, Szlovákia fennállásának 15. esztendejében emelt 10 méteres vasbeton „szlovák” kettős keresztről híres, amelyről tudni kell, hogy állíttatója, Ján Slota szerint azt a célt szolgálja, hogy “elriassza a magyarok Szlovákia felett köröző hülye turulmadarait”.
Az internettől már biztosan sikerült elriasztani őket, ugyanis a tárgyalt falvak hivatalos honlapjai közül egy sem elérhető magyar nyelven; egyedül „Viničky-Szölöske” esetében futotta arra, hogy legalább a település nevét kiírják magyarul – rövid ö-vel, helytelenül.
Végezetül lássuk a statisztikákat!
Összlakosság, magyar nemzetiségű %-ban | ||||||||||
Település | 1910 | 1921 | 1991 | 2001 | 2011** | |||||
Bári | 535 | 99,6% | 539 | 84,4% | 356 | 84,6% | 336 | 69,9% | 322 | 67,1% (78,9%) |
Csarnahó | 435 | 100,0% | 462 | 97,8% | 268 | 78,4% | 228 | 77,2% | 208 | 64,9% (77,9%) |
Csörgő | 460 | 80,9% | 560 | 4,3% | 745 | 0,8% | 830 | 0,8% | 819 | 1,0% (1,2%) |
Kistoronya | 567 | 93,2% | 615 | 73,2% | 479 | 31,5% | 452 | 12,4% | 436 | 6,2% (23,2%) |
Nagytoronya | 762 | 77,7% | 675 | 79,3% | 575 | 3,0% | 511 | 2,5% | 447 | 1,1% (4,7%) |
Szőlőske | 395 | 97,5% | 394 | 77,9% | 499 | 74,3% | 522 | 62,6% | 516 | 53,7% (66,1%) |
Kisújhely | – | – | 522 | 15,9% | 964 | 23,8% | 1072 | 12,1% | 1086 | 9,0% (18,3%) |
Összesen | 3154* | 90,2%* | 3767 | 61,2% | 3886 | 33,1% | 3951 | 23,9% | 3834 | 20,0% (28,4%) |
* Kisújhely nélkül
** A legutóbbi népszámlálási adatokat tekintve szembetűnő a magukat magyar nemzetiségűnek, valamint a magyar anyanyelvűnek vallók (zárójelben) közötti eltérés. Míg Kisújhelyen az eltérés döntő részét a magyar anyanyelvű, de magát cigány nemzetiségűnek definiáló lakosok eredményezik, addig a többi faluban a két érték különbözete a beolvadás útját járó magyarok arányát mutatja.