Földradar találhatná meg Szent István nagyapjának sírját

Földradar találhatná meg Szent István nagyapjának sírját 1819 615 Patrióták
Taksony sírhelyének nyomai a Dunánál

Földradar találhatná meg Szent István nagyapjának sírját

A korai magyar történelem kutatását nagyban hátráltatja, hogy jelenleg egyetlen nagyfejedelmünk sírját sem ismerjük. Anonymus gestája nyomán sokan és sokat foglalkoztak már Árpád vezér feltételezett óbudai sírjával – kézzelfogható eredmények azonban nem születtek. Furcsa, hogy a fejedelemi rang egyik későbbi viselőjének, Árpád unokájának nyughelye nem mozgatta meg ennyire a kutatók fantáziáját, pedig erről a helyszínről is rendelkezünk néhány információval.

Kontos Gábor írása

A Ráckevei Duna-ág partján fekvő Taksony valószínűleg egykori fejedelmi szálláshelyből vált állandó településsé. Feltehetően éppen Taksony fejedelem volt az, aki felszámolta a korábban a Felső-Tisza–Bodrogköz környékén lévő fejedelemi központot, s jóval nyugatabbra, a Duna mellett hozott létre egy újat az Óbuda–Fehérvár–Esztergom háromszög térségében. Taksony vezér seregeivel megjárta Itáliát – 947-ben a csizma sarkáig, Otrantóig jutott. Később Ausztriát dúlta és ott volt Augsburgnál is 955-ben. Ezt követően váltotta a trónon – vélhetően a Lech-mezei csata eredményétől nem független okok miatt távozó – Falicsi (Fajsz) fejedelemet. Taksonyt az utolsó igazi pogány fejedelemként szokás emlegetni, aki minden ízében a sztyeppei világra rezonált. Apja, Zolta (Zoltán) keletről hozatott neki feleséget, ő maga pedig gazdag volgai bolgár előkelőket és mohamedán kíséretüket hívta be Magyarországra, nekik adományozva többek között Pest települést is. Egyes vélemények szerint azonban már Taksony felvette a kapcsolatot Rómával, s az ő udvarába kellett volna, hogy megérkezzen 963-ban a XII. János pápa által felszentelt térítő püspök, Zaccheus. A misszió azonban a pápa és I. (Nagy) Ottó német-római császár viszonyának elmérgesedése miatt elmaradt. A császár ugyanis nem akarta, hogy őt kihagyva induljon meg a magyarság keresztény hitre térítése, valamint attól is tartott, hogy a pápa azzal bízta meg Zaccheus püspököt, hogy az új hit mellett a németek elleni támadásra is rávegye a magyarokat. Amennyiben tényleg így történt, vagyis Taksony élete alkonyán már buzgó keresztény vagy legalábbis magát annak mutató fejedelemként uralkodott és így is szenderült öröklétre, sírjának valahol Fehérváron kellene lennie. Például az itt létesített fejedelmi udvarházhoz tartozó Szent Péter és Pál templomban, ahova fia Géza fejedelem is temetkezett feleségével egyetemben 997-ben. A keresztény temetkezési jogelv szerint ugyanis illő volt az ősök sírjába temetkezni, de más előkelőbb helyszín egyébként sem jöhetett volna igazán számításba akkortájt.

Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a fentebb említett térítési kísérlet nem az augsburgi csatát megjárt Taksonnyal, hanem fiával, Gézával kapcsolatos. Gézáról tudjuk, hogy később, a 973-as quedlinburgi gyűlésen valóban térítőket kért a német-római császártól, természetesen nem hitbéli meggyőződésből, hanem reálpolitikai megfontolásból. Ő is megmaradt a régi hitnél; ismert kijelentése, mely szerint elég gazdag ő ahhoz, hogy két istent is szolgáljon.

Taksony tehát valószínűleg pogányként tért meg őseihez még a kilencszázhatvanas vagy hetvenes évek elején. De hol lehet a sírja?

A puszta személynevekből képzett helységnévadás jellemzően a honfoglaló népességhez kötődik a magyar történelemben. Az eredetileg mozgó, s csak később állandó faluvá váló szállásokat ősfoglalójuknak, azaz a területet megszerző nemzetség első fejének puszta nevével nevezték el. Kezdetben logikusabb volt ugyanis magát a személyt keresni, mint a táborhelyet, amelynek helyzete nem volt állandó. Az ily módon született településnevek tengerében értelemszerűen nem képeznek kivételt az előkelők neveit visszhangzó települések sem. Taksony tehát minden bizonnyal az ugyanilyen nevű 10. századi fejedelem egyik fontos szállása volt, amely később stabil faluvá vált.

Témánk szempontjából konkrétabb adalékot nyújt a Képes Krónika tudósítása Taksony dédunokájáról, az 1047-ben elhunyt Levente hercegről: „…Levente éppen ezekben a napokban halt meg; ha tovább élt volna, és hatalmat nyer az országon, kétségtelenül egész Magyarországot megrontja a pogány bálványozással; minthogy Levente nem élt katolikus módra, a Dunán túl, Taksony falvánál temették el; mondják, ott van eltemetve pogány módra őse, Taksony is.”

Létezik olyan vélemény, mely szerint csupán népetimológia a krónikás tudósítása, vagyis a nép csak úgy „mondta”, hogy a faluban van eltemetve Taksony, naiv magyarázatot adva ezzel a településnév eredetére. Semmi nem indokolja azonban, hogy a helyi lakosság emlékezetében ne maradhatott volna fenn a mindössze hetven-nyolcvan évvel korábban elhunyt uralkodó emléke és sírjának helye. A pogány Levente herceg kimondottan dédapja mellett szeretett volna nyugodni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az uralkodót nem titokban, a szertartást végzőket mind egy szálig feláldozva temették el egy Isten háta mögötti helyen, hanem pont ellenkezőleg: sírhelye közismert és tisztelet övezte lehetett egy árvíz által nem háborgatott kiemelkedő helyen. A „Dunán túl” kifejezésen pedig a Fehérvár–Esztergom–Óbuda háromszögből, mint az ország közepéből (medium regni) tekintve a Duna–Tisza közét értették.

A Képes Krónika 1360 körül lejegyzett rövid információját Inchofer Menyhért jezsuita térképész 1644-ben írt Annales ecclesiastici regni Hungariae című művében az alábbi érdekes részletekkel színesíti máshonnan származó adatok felhasználásával.

„Leventa azon szokás szerint temettetett el, melyet még Áttila idejében követtek a hunnusok, de már Áttila idejében is a scythiai szokással sokban felhagytak, a mit még fenntartottak a hunnusok és magyarok, az a fölebb kiirt helyben közölve van, melyből következik, hogy a holt testet, miután a bélhurkákat kivették, nagy koporsóba zárták a legdrágább öltözetében, melyet életében viselt a megholt, arany s ezüst ékeit is vele eltemették mélyen ásott sírboltban, melyet azután feldomboltak. Korábban faalkotmányra vagy ravatalra helyhezteték a koporsót a holt testtel együtt, azt a szabad térre kitéve, hogy mindenki láthassa, a faalkotmányt felszerszámozott lovak vették körül, melyeken vagy mesterségesen készült emberalakok ültek, vagy pedig némely kedveltjei a megholtnak, kik megölettettek, helyheztettek fel a lovakra.”

Taksony pogány sírjánál maradva megállapíthatjuk tehát, hogy azt az első ezredforduló utáni évtizedekben még mindig számontartotta a népi emlékezet, sőt Levente hercegnek még az is megadatott, hogy oda az ősi szokás szerint temetkezzék. Ez a helyzet azonban nem maradhatott már sokáig így. Annak érdekében, hogy a dicső ős nyughelye és tisztelete megmaradhasson, a sírhely „megkeresztelése” vált szükségessé. Jogosan tételezzük fel, hogy nemsokára már egy kis kápolnának kellett állnia a nevezetes helyen, amely magában foglalta az uralkodó csontjait is. De mi vagy inkább ki alapján engedhetjük meg ezt a feltételezést?

Anonymus Árpád sírjával kapcsolatban imígyen tudósít: „…ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.”

Taksonynak is volt egy kis középkori temploma, amelyet a török kiűzését követően betelepített svábok használatba vettek. Az először 1420-ban említett kis templom védőszentje a többek között a nagyszülők(!) védelmét is elláttó Szent Anna volt. Egy 1702-es tudósítás szerint mennyezete nem boltozott volt, hanem sík; tetején egy vörösre festett fatornyocska díszelgett, harangja pedig különálló haranglábban függött. 1791-ben még utoljára felújították, 1811-ben viszont már egy új helyszínen épült új templomban folytatódott a hitélet. A régi templomot valószínűleg lebontották, ma már romjai sem láthatók, csupán néhány faragott kövét építették be az új templomba. De talán a föld alatt még ma is rejtőzhet valami a régi templom helyén! Az első katonai felmérés térképén (1782–1785) egy vaskos piros kereszt egyértelműen jelöli a régi templomot a falu déli végében, szőlők társaságában. A terepszintből jócskán kiemelkedő homokdomb neve nem meglepő módon Kirchenberg (’templomhegy’).

Vajon ennek a templomnak a romjaira vonatkozhatnak a következő, 1843-ból származó sorok? „…ezen helység érdekes nevezetét Takson magyar vezérünktől vette, ki a’ vélemény részint ott is fekszik eltemetve, egy a’ falu felső részén látható épület alatt…”

Egy bekezdés erejéig térjünk ki arra is, hogy a 20. század embere vajon mely helyszíneket tartotta elképzelhetőnek a sírhelyet illetően. A Magyar Nemzet 1939. április 30-i száma beszámol a Taksonyban hallottakról: „a helyi mende-monda a Kálvária-dombot tartja a sírdombnak, főleg azért, mert ez ott van az út mellett és mert kápolna is van rajta. Mások a községi templom dombjába helyezik a sírt. A községtől délre levő egyik dombban az 1890-es években Rudnyánszky László ráckevei szolgabíró ásatott, eredmény nélkül. A dombot átvágó kutató árok nyoma máig látható. Az árok azonban nem megy le a domb legaljáig, hihetőleg azért nem, mert a laikus ásató a „dombban” kereste a sírt, illetőleg a tetemeket.” Maga a cikkíró a Taksonytól délre található, feltételezett kurgánmezőt ajánlja megoldásként, ha nem is a fejedelem sírjaként, de mindenképpen „árpádatyafisági”temetőként. A cikkben szereplő Kálvária kápolna jóval későbbi, a 18. században épült; az őskori kurgánokba, kunhalmokba pedig csak elvétve temetkezett a honfoglaló népesség. Ma, nyolcvanöt évvel később még mindig az Anonymusra építhető analógiát tarthatjuk a legreálisabb forgatókönyvnek Taksony sírját illetően.

Az egykori templomhegyre telepített szőlők helyén ma már családi házak sorakoznak.  Régebbi építkezések alkalmával csontok is kerültek elő ezen a területen. A terület tehát bolygatott, beépítettsége azonban szerencsére nem túl nagy, ami ad némi esélyt a régi templom romjainak lokalizálására. Talán még Taksony fejedelem is megértené, ha e célból kalandoznának feltételezett nyughelye körül egy földradarral.

Kontos Gábor

Irodalom:

  • Bognár József: Csepel, in Tudománytár, 14. kötet, Buda, 1843
  • Jankovich Miklós: Buda-környék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye, in Budapest régiségei XIX, 1959
  • Kállay Ferencz: A pogány magyarok vallása, Pest, 1861
  • Szőcs Tibor: Nagyfejedelmeink temetkezési helyei az írott források tükrében, in Belvedere, 2009/XXI. 1-2.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.