Színes programok a II. Királyfeszten

Színes programok a II. Királyfeszten 2400 1256 Patrióták
Családbarát hagyományőrző fesztivál

Színes programokkal várjuk a II. Királyfeszten!

Nyilvánossá vált a szeptember 10–11-i hétvégén megvalósuló középkori forgatag programja, amely a már megkedvelt hagyományőrző bemutatók, régizenei koncertek mellett idén előadósátorral is várja a közönséget. Az érdeklődők ezúttal is meglátogathatják a Rákosmezei Királydomb újjászületett csodáját, a középkori királyi sátrat.

A színpadon a fesztivál mindkét napján a Maszk Bábszínház lép fel elsőként, a gyerekeket szombaton és vasárnap is 10:30-tól várják a színpadsátorban. Szombaton déltől a régizenét játszó Hollóének Hungarica ad koncertet, akik vasárnap is jelen lesznek, a Királyfeszt második napján azonban 15 óra után – Hunyadi jelképes megválasztását követően – találkozhatnak velük a látogatók. Szombaton 16 órától a Tabulatúra régizenei együttes fellépését láthatjuk, míg vasárnap délben hangszerbemutató kezdődik gyerekeknek, majd 13 órától a Számadó zenekar táncháza következik.

Hamarosan újra középkori királyi sátor ékesíti majd a Királydomb magaslatát, és megint történelmi zászlóinkat lengeti a szél a Rákos mezején. A Compania csapatának korhű viseletbe öltözött hagyományőrzői történelmi hadijátékokkal, bajvívással és „középkori játszótérrel” is készülnek a családbarát rendezvényre, és mindkét nap felidézik 15 órai kezdettel az 1446-os rákosmezei országgyűlést, amely alkalmából jelképesen újra Magyarország kormányzójává választják Hunyadi Jánost.

Idén előadósátor is várja az érdeklődőket a domb aljában, a mezőn, a színpadsátor közelében, amelyben történelmi-ismeretterjesztő előadások segítenek elmélyíteni tudásunkat a Rákosmezei Királydombról és a magyarság múltjának dicső évszázadairól. Szombaton 11:30-kor egy könyvbemutatóval kezdünk: Pataki Tamás író, újságíró szól nagysikerű könyvéről, a Hazatért Hungáriáról, majd 13:30-tól Bán János íróval beszélgetünk a készülő Hunyadi történelmi filmsorozatról. Végül 15:30-tól a Patrióták legújabb kiadványát, a Rákosmező és a Királydomb története című hiánypótló emlékkönyvet mutatja be a kötet szerzői csapata.

A közönség idén is találkozhat a tavaly már megismert, népszerű állandó programokkal, így az állatsimogatóval, íjászattal, népi iparművészeti vásárral, valamint a Patrióta könyvsátorral. A résztvevők természetesen a Rákosmezei Királydomb újjászületett csodáját, a középkori királyi sátrat is meglátogathatják, a helyszínen pedig büfé gondoskodik az étkezésünkről és szomjunk oltásáról.

A II. Királyfeszt a Magyar Patrióták Közössége és a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány szervezésében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Összetartozás Alapítvány támogatásával valósul meg. A forgatagon a Compania csapatának hagyományőrzői biztosítják a középkori hangulatot. A rendezvény ingyenes, de a szervezők arra kérik a résztvevőket, hogy adományaikkal lehetőség szerint járuljanak hozzá a programok megvalósulásához.

Patrióták © 2022. 09.04.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.