Szépségtapasz a trianoni gyalázaton

Szépségtapasz a trianoni gyalázaton 572 883 Patrióták
Kontos Gábor írása

Szépségtapasz a trianoni gyalázaton

„A Rongyos Gárda vezette nyugat-magyarországi felkelésnek köszönhetjük, hogy a magyar állam kivonulása után keletkezett hatalmi űrbe nem masíroztak be könnyedén az osztrákok, s a terület magyar kézen maradt a végső rendezésig. Ez a döntő és elégszer el nem ismételhető tény alapozta meg a későbbi népszavazási sikert, enélkül ugyanis az osztrákok birtokba vették volna az egész területet és kilátás sem lett volna többé semmilyen revízióra.” Az idén 102 éve, 1922. január 1-jén újra magyar közigazgatás alá került Sopronra emlékező írással köszöntjük támogatóinkat, boldog és egészségben gazdag új évet kívánva!

Kontos Gábor írása

Százkét évvel ezelőtt győzött a hűség és hazaszeretet a rideg gazdasági szempontok felett: Sopron és környékének lakói a gazdaságilag fejlettebb Ausztria helyett Magyarországot választották a lakóhelyük hovatartozásáról szóló népszavazáson.

A magyar történelem nevezetes dátumai között fájóan kevés az olyan, amely nem szomorú, hanem pozitív eseményekre emlékezteti az utókort. Különösen így vagyunk a 20. századdal, amelyet vizsgálva nagyítóval kell keresni a számunkra örömet okozó történéseket. Az 1921. december 14–16-án megtartott soproni népszavazás ilyen volt: Magyarország egyik legnagyobb történelmi tragédiája, a trianoni békeszerződés után nyújtott némi vigaszt és reményt a nemzet számára, általa került egy apró szépségtapasz a rútul szétszaggatott Magyarország orcájára.

A soproni népszavazás volt az első eredményes próbálkozás a trianoni diktátum békés revíziójára, amelynek sikeréért – a kedvező politikai helyzetet kihasználva – keményen meg kellett dolgozni. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a szintén vesztes Ausztriának juttatta a már korábban neki ígért Moson, Sopron és Vas vármegye nyugati sávját. Magyarország 1921 nyarán megkezdte a terület kiürítését, ám az osztrákok nem tudták birtokba venni a nekik juttatott Nyugat-Magyarországot. Az 1921. augusztus 28-i ágfalvi csatával – mikor is a benyomuló osztrák csendőröket a Rongyos Gárda tagjai megfutamították – megkezdődött az ún. nyugat-magyarországi felkelés. Francia Kiss Mihály, Héjjas Iván, Prónay Pál, Madersprach Viktor és Ostenburg-Moravek Gyula vezetése alatt az osztrák csendőrök elleni gerilla akciókat folytató félkatonai alakulat nemcsak harcedzett katonákból állt, hanem számos antikommunista hazafi, nemzeti érzelmű diák és parasztember is gyarapította sorait. A Rongyos Gárda vezette nyugat-magyarországi felkelésnek köszönhetjük, hogy a magyar állam kivonulása után keletkezett hatalmi űrbe nem masíroztak be könnyedén az osztrákok, s a terület magyar kézen maradt a végső rendezésig. Ez a döntő és elégszer el nem ismételhető tény alapozta meg a későbbi népszavazási sikert, enélkül ugyanis az osztrákok birtokba vették volna az egész területet és kilátás sem lett volna többé semmilyen revízióra.

A nyugat-magyarországi felkelés okozta patthelyzet feloldására olasz közvetítéssel Velencében tárgyalóasztalhoz ült Magyarország és Ausztria. Megállapodtak abban, hogy Magyarország végleg kiüríti az Ausztriának ítélt területet, cserébe Sopronban és nyolc mellette lévő községben népszavazás dönthet a terület hovatartozásáról. Ez a megállapodás tehát – Nyugat-Magyarország többi részének feláldozása árán – kikényszerítette a térség legértékesebb részének, Sopron hovatartozásának népszavazás útján történő rendezését.

Korabeli magyar népszavazási plakát három nyelven

A népszavazásra bocsátott terület Sopron városát és a környező nyolc települést foglalta magában. Sopronban 1921. december 14-én, a városhoz tartozó Brennbergbányán december 15-én, míg Ágfalván, Balfon, Fertőbozon, Fertőrákoson, Harkán, Kópházán Nagycenken és Sopronbánfalván december 16-án bonyolították le a referendumot. A magyar fél sikeresebben mozgósított, amelynek meg is lett az eredménye. Az 1921-ben nagyjából fele magyar, fele német lakosú Sopronban a szavazók 72,8%-a voksolt Magyarországra, míg a szintén vegyes lakosságú népszavazási zóna egészét tekintve 65,1% volt a Magyarországot választók aránya. Ez kimagasló eredmény, mivel az utolsó magyarországi népszámlálás adatai nem borítékolták előre a magyar sikert (a szóban forgó terület lakosságának 36%-a magyar, 57%-a német és 5%-a horvát volt 1910-ben). Szerencse, hogy a népszavazásra kijelölt zónát a velencei jegyzőkönyv értelmében oszthatatlan egységként kezelték, így a többségében Ausztria mellett voksoló Ágfalva, Balf, Fertőrákos, Harka és Sopronbánfalva is Magyarországhoz került az ide szavazó Fertőbozzal, Kópházával és Nagycenkkel egyetemben. Az osztrák kormány nem akarta elismerni a végeredményt, de a nagyszámú csalást vizionáló vádaskodások – melyek szerint még a halottak is szavaztak – nem nyertek bizonyítást, így az eredmény jogerőssé vált. Miután a szavazás eredménye a Sopronvármegye című újságban megjelent, ezrek vonultak az utcára, majd hetekig tartó ünnepségek következtek. A népszavazás sikeres megszervezésében oroszlánrésze volt Sopron polgármesterének, Thurner Mihálynak, akit később – az úgynevezett „népi demokráciában” – tönkretett és halálba kergetett a magyarországi kommunista hatalom.

Sopron és környéke hivatalosan 1922. január 1-jén került vissza Magyarország fennhatósága alá. A nemzetgyűlés a népszavazás emlékét a következők szerint törvénybe iktatta.

„A soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovátartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot. A hűséges ragaszkodás e megnyilatkozása a magyar haza minden fiában megerősítette a boldogabb jövő bekövetkezésébe és az isteni igazság örök diadalába vetett reménységet. Midőn a törvényhozás a soproni népszavazási terület lakosainak államhűségét, melyről mindenkor meg volt győződve, szeretetével viszonozza, a népszavazás emlékét a következőkben örökíti meg: (…) Sopron sz. kir. város címere a »civitas fidelissima« jeligével egészíttetik ki.”( 1922. évi XXIX. törvénycikk – részletek)

A soproni népszavazási kerület települései az eredmények tükrében (kép: Andrew Frank Burghardt: The Political Geography of Burgenland, National Academy of Sciences-National Research Council, 1958)

A soproni népszavazás örömteli eredményét látva óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: vajon mennyi könnyet és vért spóroltak volna meg a nagyhatalmak Közép-Európának és benne hazánknak, ha a megcsonkított Magyarországot Somorjától Szabadkáig körbe ölelő magyar etnikai sávban is engedélyezték volna a népszavazást. Mennyire mérgesedett volna el hazánk és az utódállamok viszonya a második világháború előestéjére és vajon hol tartanánk ma a velük való együttműködésben, igazságosabb államhatárokkal megáldva? Jól tudjuk persze, hogy hiába készült el Teleki Pál „vörös térképe”, hiába hangzott el számtalan vészjósló figyelmeztetés, esély sem volt már arra, hogy a legyőzött és semmibe vett magyar népet – a kisantant érdekeinek ellenében – bármiről is megkérdezzék.

Sopron és környéke azonban megmaradt magyarnak, kiegészülve később azzal a további tíz, Vas vármegyei faluval, amelyekben 1923-ban a második nyugat-magyarországi felkelés révén térhettek haza: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátkeresztes, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Németkeresztes, Olmód, Pornóapáti és Szentpéterfa – annak ellenére, hogy lakosságuk többsége nem magyarajkú volt – szintén Magyarországot választották. Tettükkel kiérdemelték a „Leghűségesebb Falu” („Communitas Fidelissima”) címet 2014-ben.

A Sopronban és környékén száz évvel ezelőtt történtek igazolták Deák Ferenc szavait, vagyis „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”

A kormány 2001-es döntése értelmében december 14. a hűség napja.

Éljen Sopron, a hűség városa!

Kontos Gábor

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.