„Őrzöm a lángot” tábor

„Őrzöm a lángot” tábor 1920 1282 Patrióták
``Őrzöm a lángot`` tábor

A lángot nem hagyjuk kialudni!

Idén másodszor rendezték meg az „Őrzöm a lángot” zenei és kulturális tábort július 22–24-én a püspökhatvani Pince Club-ban, ahol az irodalmi és hagyományőrző programok után rockzene várta a közönséget. A Patrióták támogatásával megvalósult rendezvényen egyesületünk elnökségi tagja, Pataki Tamás bemutatta Hazatért Hungária című kötetét.

A tábor elsődleges célja, hogy megismertessék a fiatalabb nemzedékekkel a hagyományos értékeket, amelyek a mai világban egyre inkább háttérbe szorulnak. Fábián Zoltán gitáros-énekes, a rendezvény főszervezője emellett különös hangsúlyt fektet a Kárpát-medencei magyar-magyar találkozásokra, így ennek megfelelően idén is minden elszakított területről érkeztek előadók és vendégek a Váctól harminc kilométerre található faluba.

A kétnapos tábor szombati napján Pataki Tamás, elnökségi tagtársunk tartott könyvbemutatót az általa jegyzett Hazatért Hungária  képes albumról, amellyel a két háború között visszatért területek emléke előtt tiszteleg egyesületünk. Beszélgetőtársa Kenyeres Oszkár, a Hazajáró című népszerű Kárpát-medencei televíziós honismereti sorozat frontembere volt. Pataki Tamás rámutatott a máig elhallgatott területi visszatérések jelentőségére: napjainkban is azokban a térségekben fogy kevésbé a határon túli magyarság, amelyek 1938-1941 között visszatértek, ami arra vezethető vissza, hogy a hazatérés kora máig hatóan erősíti az identitást.

Pataki Tamás és Kenyeres Oszkár

Kenyeres Oszkárral együtt idézték fel, hogy Magyarország a két bécsi döntéssel, valamint Kárpátalja visszaszerzésével egyre magasabb hegycsúcsokat tudhatott magának: a Kékest (1014 méter) először 1938-ban az 1293 méteres Pozsálló váltotta le, majd egy évvel később már egy igazi havas volt a legmagasabb hegyünk: a kárpátaljai Hoverla a maga 2061 méterével. Ez az állapot 1940-ig tartott, amikor a Radnai-havasok teteje, a 2303 méteres Horthy-csúcs lett a haza legmagasabb oltára. A beszélgetésen felmerült: ma a magyar térképek zöme szemérmesen romános elnevezéssel, Nagy-Pietrosz alakban tünteti fel a Horthy-csúcsot, pedig a kormányzó emlékezete igazán megérdemelne ennyit, hiszen a hegyet a természetjárók hálája nevezte el Horthy Miklósról Észak-Erdély visszatérése idején. A beszélgetés végén Kenyeres Oszkár mesélt a Hazajáró terveiről, a még hiányzó epizódokról, majd előadását a közönség körében nagy derültséget kiváltó „bakiparádé” vetítésével zárta.

A kétnapos rendezvényen fellépett Rudán Joe (a Pokolgép és P. Mobil ex-frontembere), Ézsiás Péter a Historica zenekarból, Fábián Zoltán és Juhász Róbert pedig akusztikus koncerttel készültek. A közönség találkozhatott továbbá Püspökhatvanban a Mad-Ness zenekarral, a Chrome RT-vel, valamint a kárpátaljai BorzsaVári népzenekarral.

Fábián Zoltán érdeklődésünkre elmondta, a sikereken felbuzdulva a jövőben is meg szeretnék rendezni az „Őrzöm a lángot” tábort, amely előtt reményeink szerint ígéretes jövő áll. A rendezvény céljait – az értékek védelme, a hagyományőrzés és a nemzeti összetartozás – a Patrióták is magukénak érzik, ezért idén anyagi támogatással segítettük a tábor megvalósulását.

Patrióták © 2022. 08. 03.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.