Nemzeti ünnepünkön nyílt meg a Minden magyar számít! kiállítás
Nem csak az a magyar, aki Magyarországon él – mondta Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke a Minden magyar számít! kiállítás üllői megnyitóján. A tárlat az üllői önkormányzat március 15-i ünnepélyén mutatkozott be, ahol egy váratlan találkozásnak köszönhetően megható pillanatoknak lehettünk részesei.
Az esős időjárás ellenére is sokan kilátogattak az üllői Templom térre, hogy az önkormányzat rendezvényén megemlékezzenek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójáról. Az ünnepélyt különlegessé tette, hogy a jeles nap alkalmából nyílt meg a „Minden magyar számít! – A Kárpát-medence arcai” című kiállítás.
A megemlékezés a Himnusszal kezdődött, majd Kissné Szabó Katalin polgármester ünnepi beszédével folytatódott. A városvezető a 175 évvel ezelőtti eseményeket felidézve kiemelte: bár 1848 nagyjai sem értettek egyet mindenben, mégis képesek voltak a közös cselekvésre, amikor a haza ügye ezt megkövetelte.
1848. március idusát a Kanavász Színház művészeinek társulata és Mr. Basary énekes emlékműsora idézte fel, majd az Árpád Fejedelem Általános Iskola tanulónak fellépése következett. Az Üllő Kenderes Hagyományőrző Egyesület tagjainak Küküllő menti táncai és az Összetartozásunk dala Pomázi Zoltán gitárművész előadásában tovább emelte a rendezvény fényét.
Az önkormányzati megemlékezést követően Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke ünnepélyesen megnyitotta a Minden magyar számít! vándorkiállítást, amely a Kárpát-medence arcait hozta el Üllő központjába. Az elnök beszédében kiemelte: „a kiállítás feladata, hogy még azok számára is világossá tegye, akiknek a magyarságélmény kimaradt tananyag: nem csak az a magyar, aki Magyarországon él.” Az emlékműsort követően az önkormányzat képviselői, valamint a társadalmi szervezetek vezetői elhelyezték koszorúikat.
Megható pillanatoknak lehettünk tanúi a Minden magyar számít! kiállítás üllői megnyitóján. A kárpátaljai Babics János, aki az egyik plakáton szerepel, meglepődve fedezte fel, hogy a kiállítás útja és a sajátja keresztezik egymást, hiszen jelenleg Üllőn tartózkodik. A fotón a saját plakátja előtt látható az üllői sétálóutcán, ahol vasárnap estig lehet megtekinteni a Kárpát-medence arcait.

A kiállítás óriástablóin 35 véletlenszerűen kiválasztott erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, drávaközi és muravidéki fotóalany portréja együtt szerepel a magyarországiakéval, ezzel is kifejezve a magyar nemzet oszthatatlanságát. Üllő után Mezőtúron folytatja útját a tárlat, ahol március 26-ig lesz látható a kiállítás, majd Pásztó következik (március 27-től április 2-ig). A Jogar Alapítvány és a Patrióták együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósult vándorút a Jászságban ér véget, Jászdózsán a húsvéti hosszú hétvégével bezárólag lesznek jelen a Kárpát-medence arcai.
Patrióták © 2023. március 16.
Fényképek: Gera Miklós Béla / Üllő Város Önkormányzata