Patrióták

Megszűnt a Patrióták irodája

Megszűnt a Patrióták irodája 1024 359 Patrióták
Nehéz helyzetben

Megszűnt a Patrióták Irodája

Közel hároméves fennállás után idén februárban megszűnt a Patrióták budapesti irodája. A fájdalmas döntést azért kellett meghoznunk, hogy a szervezet tovább tudjon működni, és az ingatlan fenntartásával járó költségek ne veszélyeztessék értékőrző programjaink megvalósulását.

2020 áprilisában, az egyesület fennállásának 7. évében – a világjárvány kellős közepén – nyílt meg irodánk a főváros XI. kerületében, a Petőfi híd budai hídfője közelében található Egry József utcában. A Patrióták központja azóta is ott működött egy tágas, kétszobás lakásban, ami egyszerre volt munkaállomás, közösségi tér és az egyesületi munkához kapcsolódó tárgyak, felszerelések raktára.

Támogatóink közül sokakkal találkozhattunk az irodában, ugyanis itt lehetett személyesen átvenni az egyesület által kiadott könyveket. Emlékezetes volt az is, amikor a háború első heteiben egy kárpátaljai magyar fiú menedékéül szolgált a helyiség.

Az ingatlan azonban nem volt a Patrióták tulajdona, hanem csak bérleményként használhattuk, amihez az első évben sikerült pályázati támogatást elnyerni. 2021-ben és 2022-ben az iroda fenntartását adományokból biztosítottuk, ami az emelkedő árak miatt egyre nagyobb terhet rótt a Patriótákra. Állami támogatás hiányában az irodánkat kénytelenek voltunk felszámolni, mert az emelkedő bérleti díj és a közmű költségek fizetése már az értékőrző programjaink megvalósítását veszélyeztette volna. Az iroda felszámolása óta az egyesületi tárgyi eszközök és készletek – köztük a több ezer kötetnyi ismeretterjesztő-értékőrző könyv, valamint az egyesületi könyvtár – tárolására egy Pest vármegyei településen raktárt bérlünk, ami egy nagyságrenddel kisebb havi költséget jelent.

Az iroda megszűnése komoly kihívások elé állítja a szervezetet, de azt szeretnénk, ha a Patrióták működését ez nem befolyásolná: folytatni fogjuk a megkezdett munkát, ehhez azonban a patrióta érzésű honpolgárok támogatására van szükség.

Az irodánk feladása szomorú fejlemény, amit átmeneti kényszerűségnek tekintünk. A jövőbeni céljaink között szerepel a Patrióták Irodájának újbóli megnyitása, mert a fizikai valóságban is jelen kell lennünk, nem csak az online világban.

Patrióták © 2023. 02. 18.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.