Idén is remekül sikerült a Királyfeszt

Idén is remekül sikerült a Királyfeszt 2560 1493 Patrióták
Újjáéledt a Királydomb

Idén is remekül sikerült a Királyfeszt

Másodjára tartottuk meg a szeptember 10–11-i hétvégén a Rákosmezei Királydombon kétnapos családi hagyományőrző forgatagunkat, amelynek rendezésébe idén a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány is bekapcsolódott. A hagyományőrző bemutatók, igényes régizenei programok és ismeretterjesztő történelmi előadások újra elhozták a magyar középkor ízét rendezvényünkre, melyen a záporok ellenére többen vettek részt, mint tavaly.

Bár szombaton délelőtt esőben kezdődött meg a II. Királyfeszt, a Maszk Bábszínház török kori Magyarországról szóló darabját már csaknem teltházas közönség hallgatta a színpadsátorban. Az időjárásra a nap második felében nem lehetett panasz, vasárnap azonban több zápor is megzavarta a programokat. Ez nem szegte az érdeklődők kedvét: a szervezői becslések szerint több mint négyezer fő fordult meg a fesztivál két napján, mintegy ötödével több, mint egy évvel ezelőtt.

A tavalyi Királyfeszten nem voltak még előadások, idén azonban az egyik középkori sátorban kifejezetten a magyar középkorról, Rákos mezejéről és a magyar emlékezetpolitika aktuális kérdéseiről szóló előadásokkal vártuk a közönséget. A rendezvény első napján Bán János íróé volt a főszerep, aki Hunyadi regényfolyam szerzőjeként a törökverő hősről és a készülő Hunyadi-filmsorozatról beszélt. Délelőtt Pataki Tamás tartott könyvbemutatót a Hazatért Hungáriáról, majd délután debütált a Patrióták legújabb kötete, a Rákosmezei Királydombról szóló igényes emlékkötet.

A Compania csapatának hagyományőrzői mindkét nap izgalmas bemutatókkal, programokkal, így íjászattal és bajvívással várták az érdeklődőket a középkori sátrakban. Idén is megelevenedett a Királydombon felállított királyi sátor előtt a legendás 1446-os országgyűlés egy-egy pillanata, amelyen Hunyadi Jánost Magyarország kormányzójává választották a rendek. Újdonság volt a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány vívókarámja, ahol a gyerekek a magyar–török háború csatáit játszották el.

A bábszínház másnap délelőtt is várta a gyerekeket, majd hangszerbemutató és táncház következett a Számadó Zenekar jóvoltából. A nap második felében a Hollóének Hungarica régizenei együttes muzsikált a nagyméretű színpadsátor alatt, amely a tavalyi nagyszínpadot váltotta fel. A II. Királyfeszt újítása, a sátrak alá épített színpad jól bevált: nemcsak jobban illeszkedik a korhű rákosmezei látképbe, hanem a közönség is nagyon szerette. A színpadsátorhoz hasonlóan vasárnap az előadósátor is megtelt érdeklődőkkel: délelőtt Csarnai Márk történész a Bocskai-szabadságharcról beszélt, délután Magyar Attila a Compania csapatától a történelmi életmód rekonstrukcióról adott programismertetőt, végül a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány mutatkozott be Lucza Gyula és Zsolnai Gábor tolmácsolásában.

A Királyfeszt egyik legnagyobb látványossága ezúttal is a Királydomb újjászületett csodája, a rekonstruált középkori királyi sátor volt, amelyhez a családok sokasága elzarándokolt. A sátorban berendezett kiállítás részeként Janek György felajánlásának köszönhetően magángyűjteményének két különleges ereklyéjét, Mátyás király pajzsát és kálváriáját is megtekinthették a látogatók.

A II. Királyfeszt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, valamint a Nemzeti Összetartozás Alapítvány támogatásával valósult meg. A középkori forgatagot újra átélhetik a Patrióták honlapján folyamatosan megjelenő képes beszámolók segítségével.

Fotók: Somogyi György

Patrióták © 2022. 09.15.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.