Fejetlenség egy fejedelem körül
Alig ötvennégy esztendőt élt, és csupán egy évig volt Erdély fejedelme. Bő öt évtizedes életútja olyan eseménydús volt, amely más uralkodónak kétszer annyi idő alatt sem adatott meg. Kalandos életénél csak halálának körülményei izgalmasabbak, holtteste a mai napig nem került elő a törökkel vívott végzetes csatája óta. A Kemény János (1607–1662) erdélyi fejedelem halála és eltűnése köré szövődött legendáknak jártunk utána Dél-Erdélyben.
Kontos Gábor írása
Kemény János fejedelem nem tartozik az erdélyi történelem közismert alakjai közé. A név hallatán legtöbben Kemény János íróra, az erdélyi Helikon egyik alapítójára gondolnak, aki szintén ugyanannak a családnak a sarja, mint fejedelmi elődje.
Pedig az „idősebb” Kemény írói munkássága szintén nem a „futottak még” kategóriába sorolandó: önéletírásában (1657–58) Kemény János alkalmazta először rendszeresen és szervesen az anekdotát a magyar irodalomban. Rövid, tanulsággal végződő prózai történetekkel tarkított „emlékirata” a magyar barokk próza jelentős alkotása.
Volt honnan merítenie, élete nem szűkölködött megörökítésre érdemes témákban: öt fejedelmet szolgált, volt apród, nagykövet, kancellária vezető, hadvezér, diplomata és hadifogoly.
Kemény János erdélyi fejedelem (1607-1662), (Forrás: wikipédia)
Kemény Jánost 1661 első napján választották fejedelemmé, egy nappal azután, hogy elődje, az erélytelensége és az adók emelése miatt népszerűtlenné vált Barcsay Ákos lemondott. Kemény nem elégedett meg elődje félreállításával, még ugyanazon a nyáron embereivel megölette Barcsayt. Kegyetlen tette miatt a kortársak által erősen elítélt Kemény ekkor még nem sejtette, hogy fél év múlva ő is erőszakos halállal fogja követni elődjét a túlvilágra. Kemény ugyanis felmondta a Portával kötött szövetséget. Habsburg segítségben – naivan – bízva, szeretett volna megszabadulni a töröktől, aki erre válaszul hadsereget küldött Erdélybe.
A Habsburgok kezdetben támogatták pártfogoltjukat. Miután azonban a Porta színre léptette saját fejedelmét I. Apafi Mihály személyében, Bécsben megnyugodtak, hogy az Oszmán birodalom mégsem foglalja el Erdélyt, hanem meghagyja különálló entitásként. Kemény hiába indított támadást Apafi ellen, a Habsburgok a háttérben már kiegyeztek a törökkel, így kihátráltak egykori pártfogoltjuk mögül. A Kemény megsegítésére küldött sereg vezére, Montecuccoli kijelentette, hogy „őfelsége seregét, melynek sikerétől az egész keresztény világ jóléte függ, nem teszi ki veszélynek” – majd visszafordult és magára hagyta Keményt. A törökök ezzel szemben Kücsük (a forrásokban Kucsuk) Mehmed pasa vezetésével erős csapatot küldtek Apafi megsegítésére. A mindent eldöntő csatára 1662. január 23-án került sor a Segesvár melletti Nagyszöllős falunál, amelyben a török párt győzedelmeskedett, és Kemény több mint négyszáz katonájával hősi halált halt. A fentebb említett erdélyi kortársak imígyen kommentálták halálhírét: „Barcsay uram bús haláláért áldozat kellett, Isten keze volt rajta”, „visszaadá Isten igaz kölcsönnel a jámbor kegyes Barcsay Ákos ártatlan halálát”. Az Erdélytől távolabb élő kortárs, Zrínyi Miklós reálisabban látta a helyzet tragikumát: Keménynek „egész Erdély s minden jó keresztény siratja pusztulását”.
Kemény János fejedelemnek tehát a nagyszöllősi csatatéren bevégeztetett, az utókor számára azonban itt kezdődnek a megoldásra váró kérdések. Már Kemény halálának mikéntjéről is eltérőek a beszámolók. „Futtában lováról lefordult és eltiportatott”, „a szaladás közben maga katonáitól nyomorultul eltapodtatott”, „bérelt lovásza rosszul szerelvén, nyerge fordul le: s földre hull”, „lova megbotlik” – szegény pára megszabadult ugyan a csatából, de botlásáért az özvegy Keményné később főbe lövette. „Egy császári katona azt beszélte, hogy látta őt egészen egyedül, karddal a kezében, miközben emberei futottak” – ez utóbbi alapján bár sebesülten, de akár még saját lábán is távozhatott a csatatérről.
A nagyszöllősi ütközet (Forrás: Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós, MTT Budapest, 1900)
Kétszáz esztendővel később nem lehetett nem párhuzamot vonni a szásznagyszöllősi és egy másik, Segesvár melletti gyászos csatamezőt illetően. Ezt olvashatjuk 1892-ből: „a saját katonáitól cserben hagyott fejedelem kivont karddal menekülő alakja a segesvári síkon eszünkbe juttatja Petőfi sorsát, ugyanazon helyen. Épp oly legendai halál mythosa dereng a nemzet nagy költője életsorsa felett, mint amilyen a nemzeti viszály szomorú küzdelmeinek hősét lebegi körül Erdélyben, a fejedelemség utolsó éveiben.”
Kemény tehát biztosan életét vesztette az ütközetben, de holttestének későbbi sorsát is ugyanúgy eltérő módon adják elő a beszámolók: „János fejedelem teste négyfelé vágatott és feje Nagyváradon póznára tűzetett” – írja egy német nyelvű krónika. A csatában szintén részt vett Bethlen János kancellár semmi bizonyosat nem tud a holttest sorsáról. Egy másik szemtanú, Krausz György segesvári tanácsos leírja, hogy „az ütközetben elesett négyszázhatvannyolc Kemény-párti embernek a feje az ütközetet követő napon kopjákra tűzve diadaljelként vitetett be Segesvárra, ahol besózták és a foglyokkal együtt Temesvárra küldték a szultánnak felajánlandó diadaljel gyanánt. Temesvárt, midőn a fejbőröket gyapottal kitömték, az erdélyi követek az egyikben Kemény János fejedelem fejbőrét ismerték fel, miért is biztosra veszi, hogy teste a többi elesettekével együtt Nagyszöllősnél közös sírban nyugszik.” Cserei Mihály néhány évvel később szintén azt írja, hogy a törökök az elesett ellenséges katonákat értékes tárgyaiktól, fegyvereiktől megfosztották és fejeiket levágták. Egy török katonánál felismerték a Kemény nevével jelölt kardot, a fejedelem süvegét és pénztárcáját. Cserei Mihály ezt – a töröktől megvásárolt – kardot később Fogarason látni vélte Apafi fejedelem tárházában.
A fentiek alapján a lefejezett és/vagy felismerhetetlenségig összekaszabolt fejedelmi holttestnek a sokszáz többi áldozattal egyetemben a nagyszöllősi csatatér mellett ásott tömegsírban kell nyugodnia – vélik többen is. Nagyszöllős, 1912 óta Keménynagyszőlős határában ma is megvan az „emlékkő”, amely azt a helyet jelzi, ahol Kemény János fejedelem holttestét a csata után megtalálták. Az egyszerű téglaemlék alapja kerekded alakú, rajta nyolcszögletű emelvény van nyolcszögletű párkánnyal és kiálló tetővel. Ezen egy kocka áll, oldalain négyszög alakú bemélyedésekkel. Az építményt valaha egyszerű, négyoldalú zsindely borította, csúcsán szélkakassal. A rusztikus kis emléktornyot még 1851-ben emelték egy „öreg tömör toronyka” helyén, amelyet minden bizonnyal szintén ugyanezen okból raktak még évszázadokkal korábban. Ez utóbbit azért bontották le a helyi szászok, mert „okmányokat reméltek benne találni Hétúr szomszéd helységgel folytatott pörükhöz, de nem találtak benne semmit”. A tornyocskát 1900-ban megújították, ekkor került rá a következő, mára eltüntetett német nyelvű felirat:
Wanderer, denke hier still vergangener wirrvoller Zeiten,
Vándor, gondolj itt csendben az elmúlt zavaros időkre,
Itt a Kelet a Nyugattal harcolt ezért a hazáért,
Itt, ahol a törökök véres csatában elragadták a helyi fejedelemtől, Keménytől a győzelmet, a trónt és az életét is egyszerre; Gondolj hálás lélekkel arra is, hogy milyen kegyesre fordult a sors,
Amióta a Habsburg-ház alatt békésen virágzik a hon.
Az 1900-as felújítás óta eltett több mint egy évszázad alaposan megviselte az emlékművet. A harminc-negyven évvel ezelőtti felvételeken – mint egy romantikus festményen – még magányosan uralta az egykori csatatér látképét az ódon torony. Ma már azonban egy hulladékfeldolgozó telep terpeszkedik el közvetlen szomszédságában és csak egy bádogkerítésnek köszönhető, hogy nem öntötte még el teljesen a folyamatosan újratermelődő szemét. Jó néhány évvel ezelőtt volt magyarországi igény az emlékjel megújítására, de a román polgármester kisiklatta a szándékot.
A keménynagyszőlősi emlékkő egy-két évtizeddel ezelőtt (1. kép) és napjainkban (2. kép). Egy izgalmas kor érdekes emléke válik lassan a szándékos hanyagság áldozatává (Forrás: Kontos Gábor)
Az emlékkővel szembeni falurész mára részben beépült (Forrás: Kontos Gábor)
Egy 19. század közepi forrás szerint a fejedelem holttestének itt kell hamvadnia a csatatéren: „Hol annyian elestek, a falun kívül, most káposztáskert vagyon. E kertek ketteje közösen egy nagy sírdombot bír: még mindig magasodik a hely, s rajta virágot termeszt a jámbor nép; s az ott lévő kopott sírkövet még mind tiszteletben tartja” – olvashatjuk a leírásban. Negyvenegy évvel később ismét megemlítik a tömegsírt és a sírkövet: „száz lépésnyire az emléktől délkeleti irányban egy kertben közös sír állott, s azon egy sírkő”.
Az időközben darabokra tört sírkő ekkor már a helyi templom sekrestyéjében pihent. Némi vizsgálódás után kiderült, hogy az nem a fejedelemnek, hanem egy, a csatában szintén elesett katonájának, Petrityevity Horváth Jánosnak készült 1666-ban, s nem ad semmiféle eligazítást Kemény János nyugvóhelyét illetően.
Petrityevity Horváth János sírköve 1666-ból. Jelenlegi holléte ismeretlen (Forrás: Századok)
Egy másik lehetséges szál a csatatértől csupán néhány kilométerre fekvő Szásznádasra vezet. Dr. Jakab Sámuel földrajzi szakíró, geológus, a falu szülötte, a témát illetően érdekes helyi szájhagyományra hívta fel a figyelmet. Gyermekkora öregjei egyszerűen csak kriptának nevezték a mai ortodox temető közepe táján lévő, ma már gondozatlan, fűvel benőtt halmot, amely alatt a hagyomány szerint Kemény János fejedelem is nyugszik. Amikor 1916-ben temetés céljából – utoljára – felnyitották a halom alapját képező Vass-kripta ajtaját, egy kard is csüngött az előtér falán, a már korábban is létező helybeli szájhagyomány szerint a fejedelem kardja. (A kard ügyében valamelyik hagyomány téved, az ugyanis nem függhetett két helyen: a sírboltban és Apafi fejedelem fogarasi várában.)
Felmerül a kérdés, hogyan épülhetett egy magyar nemesi család kriptája egy román ortodox temető kellős közepébe? Nos, a dolog éppen fordítva történt, az első románok csak a 17. század legvégén érkeztek a faluba, akik temetőjüket a már meglévő kripta körül, egy egykori nemesi kert területén alakították ki. A szásznádasi szájhagyomány nem alaptalan. Szász-Nagyszöllőstől eltérően Nádason akkoriban is éltek magyar családok, némelyikük lehetett a fejedelem híve és gondoskodhatott a holttest elrejtéséről, valamint – titkos ám méltó helyen történő – eltemetéséről. Erre annál inkább is szükség lehetett, mivel egy forrás szerint „Kucsuk pasa legkedvesebb barátja is meghalt a csatában. Kucsuknak rendkívül fájt a veszteség, és megesküdött, hogy ha megtalálja Kemény holttestét, megnyúzatja, és szalmával kitömve végighordozza egész Erdélyben. Meg is tartotta volna szavát, ha nem temette volna el titokban Keményt az egyik rokona, Bethlen Ferenc.” A forrás a temetést intéző személy megnevezését illetően pontatlan (hiszen Bethlen Ferenc ekkor már nem élt), de Bethlen Farkas, a fejedelem unokaöccse, későbbi kancellár a nagyszöllősi csatában huszonéves ifjúként személyesen is részt vett – vele keverhette a forrás Bethlen Ferencet. A Bethlen család háza ma is megvan Szásznádason – ma már román tulajdonban. Érdekes módon a helyi szász hagyományban eddig nem sikerült a legenda nyomára akadnom, a falu történetével foglalkozó német forrás is csak dr. Jakab Sámuelt tudja idézi a történet kapcsán. Időközben a Vass-kripta területét szép lassan visszavette a természet és újabb sírok is kerültek a sírbolt fölé. Még élnek néhányan azonban, akik tudják, hol rejtőzik az építmény egykori bejárata.
A Bethlen-ház Szásznádason (Forrás: Kontos Gábor)
Legalább ennyire izgalmas a fejedelmi holttestnek a közeli Keresd faluban történő eltemetésének legendája. A Bethlen család keresdi ágánál fennmaradt egy családi hagyomány, mely szerint özv. Bethlen Ferencné Kemény Kata – a fejedelem húga – szerencsétlenül járt bátyja holttestét a csatatéren az ütközet napját követő éjszakán felkutatta, Keresdre vitette, s ott titokban – félve a győztes Apafi bosszújától – a családi sírboltban helyeztette örök nyugalomra. Ez a hagyomány arra a 180 x 90 cm nagyságú Kemény-címeres sírkőre támaszkodik, amelyről furcsa módon hiányzik a halott kilétéről tudósító szöveg. Az ominózus sírkő az 1990-es években eltűnt, magyarán ellopták. Csak egy, az 1970-es években készült rossz minőségű fénykép lelhető fel, amely vélhetően ugyanezt a követ ábrázolja – a kastélynak azon a részén, ahol a Kemény-címeres sírkövet egy 1893-as tudósítás is említi. Vannak azért ebben a történetben is bökkenők: a keresdi titkos temetés helyszínét a források szintén többfelé teszik. Egyesek szerint a kastély területén volt egy régi kripta, mások tagadják ennek meglétét. Más vélemény szerint a keresdi szász temetőben lévő Bethlen-kriptába kerültek a hamvak, ezt a sírboltot azonban 1708-ban felnyitották, s csak három Bethlen családtagot találtak benne; a hantolásos temetkezést pedig nem lehetett volna titokban tartani a temetőben. Hogy még bonyolultabb legyen a kép, vannak olyanok is, akik szerint a kastély kertjében temették el a testet.
Lehet, hogy Keresd ódon várkastélya rejti a fejedelem sírját? (Forrás: Kontos Gábor)
A titokzatos, felirat nélküli sírkő a falhoz támasztva (Forrás: Bethlen-kastély, Keresd)
A keresdi Kemény-címeres sírkővel és sírhellyel kapcsolatban tehát az a mérvadó vélemény, hogy Kemény Kata azt valóban elhunyt bátyjának készítette és a szöveg felírását arra az időre halasztotta, amikor az elhantolás helyét meghatározva, azzal majd megjelölhetik.
A holttest hollétére azonban nem derült fény, így az Keresdre sem kerülhetett; a szöveg felvésése tehát elmaradt és a sírkő funkció nélkül kallódott tovább, míg 330 év után el nem lopták.
Vannak azonban egyéb kósza hírek is Keresden: ma is élő öregek mesélik, hogy az 1970-es években végzett kastélyfelújításkor egy temetkezést tártak fel a fényképen látható sírkő környezetében. Erről azonban semmilyen további adattal nem rendelkezünk, így összegzésként csak annyit mondhatunk: hiába telt el majdnem négy évszázad ama végeztes csata óta, csak a kérdőjelek szaporodtak meg, válasz a mai napig nincsen. Ha a sír elrejtése volt valakinek a célja, az sikerült.
Kontos Gábor
Ez a cikk és az alapjául szolgáló kutatóút a Patrióták támogatóinak adományából tudott megvalósulni. Kérjük, támogassa a további értékmentő munkát! Bankszámlaszámunk: 63200171-11070966
Patrióták © 2023. április 26.
Források:
– Egy régi s egy uj csatahely Erdélyben, in Magyar Hirlap, 550 sz., 1851.09.02.
– Hans Georg Baier: Mythos oder Wahrheit?, in Der Heimatbote, Jahresheft der HOG Nadesch e.V., Ausgabe Nr. 28/2019
– Jakab Sámuel: A keménynagyszőlősi csatatér emlékműve és Kemény János erdélyi fejedelem sírja, in Füleky György (szerk.): A táj változásai a Kárpát-medencében – Történelmi emlékek a tájban, Balatoni Múzeum, Keszthely, 2012
– Jakab Sámuel, In Székely Ferenc: Távolban egy fehér torony – Születésnapi beszélgetések, Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2020
– Kővári László: Erdély régiségei, Pest, 1852
– Rónay Elemér: Kemény János fejedelem halála és nyugvóhelye, Kolozsvár, LNYM, 1928
– Persián Kálmán: Kemény János fejedelemsége, Stief Jenő és Társa Sajtója, Kolozsvár, 1907
– Szőcs István: Weöres és Szeőke, Utunk, 33. évf., 40. sz., 1978.10.0.6.
– V. Windisch Éva: Kemény János,