• 2017.08.07.

Elhunyt Éhn József

Elhunyt Éhn József

Elhunyt Éhn József 150 150 Patrióták

Gyászközlemény

A Magyar Patrióták Közössége megrendüléssel és egyben szomorúsággal tudatja, hogy Éhn József okl. építőmérnök, egyesületünk köztiszteletben álló tagja július 27-én váratlanul elhunyt.

Éhn József (1942-2017) életműve és a nemzetért végzett több évtizedes áldozatos munkássága alapján valóságos példakép előttünk. A Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért egyesület alapító elnökeként minden erejével a nemzet építésén fáradozott. A székelység autonómiatörekvéseinek elkötelezett támogatójaként rendíthetetlenül küzdött az elszakított magyar közösségek megmaradásáért, zsugorodásuk megállításáért. 2015-től nemzetpolitikai tevékenységeit a Magyar Patrióták Közössége keretében folytatta, ahol komoly tapasztalatával, nagy felkészültségével és önzetlen vállalásaival másokat is cselekvésre ösztökélt. Szűkebb otthona, Budaörs is sokat köszönhet közéleti szerepvállalásainak, amelyek során nemcsak szellemi teljesítménye, hanem erkölcsi tartása is kiemelte kortársainak sorából.

Jóska Bácsi távozása nagy veszteség egyesületünk és az egész nemzet számára. Fájó szívvel, de a feltámadás reményében búcsúzunk felejthetetlen tagtársunktól, akinek munkásságáért, támogatásáért örök hálával tartozunk.

Temetése időpontját a gyászoló család a későbbiekben fogja közölni.

Magyar Patrióták Közössége ©
Budapest, 2017. augusztus 7.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.