Munkaértekezletet tartottak május 20-án a Regnum Marianum-emlékhely megépüléséért küzdő civil szervezetek Budapesten. A Magyar Patrióták Közössége által kezdeményezett tanácskozáson a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben méltó emlékhely megvalósítását kezdeményezik a Rákosi által 1951-ben lerombolt templom eredeti helyén. Az állásfoglalás a leendő építmény funkciójára és jellegére nézve egyaránt tartalmaz javaslatokat, kiemeli ugyanakkor az emlékhelynek a jövő nemzedékek szellemi nevelésében betöltendő szerepét.
Az V. kerületi Aranytíz Művelődési Házban megtartott munkaértekezleten tizenhárman vettek részt, a nyilatkozatot összesen négy civil szervezet írta alá: egyesületünkön kívül a Fiatal Műemlékvédők Egyesülete, a Ligetvári István építész vezette Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület, valamint a Zuglóban működő BVSC Szabadidő Szakosztály, amit a tanácskozáson Foltán László olimpiai bajnok képviselt. A Regnum Marianum Alapítvány jelezte, hogy napokon belül eldönti, csatlakozik-e a közös állásfoglaláshoz. A közleményt aláírta továbbá Vető Dániel BME-s tanársegéd is.
A Magyar Patrióták Közösségét bizakodással tölti el, hogy a civilek összefogtak és közös álláspontra jutottak. A továbbiakban elsődleges célunknak azt tekintjük, hogy a Regnum Marianum-emlékhely a május 20-án elfogadott civil nyilatkozatnak megfelelő módon valósuljon meg, legkésőbb 2018-ig.