A székely szabadság napját Marosvásárhelyen ugyan nem, de Budapesten sikeresen megtartották. A felszólalók pozitívan nyilatkoztak a nemzeti régiók megtartásáért és fejlesztéséért gyűjtött aláírásokról. Bár fogytán az idő az egymillió aláírás összegyűjtéséhez, bíznak abban, hogy ez összejöhet májusig. Az eseményen a Magyar Patrióták Közössége is jelen volt, és mint minden hazafias rendezvényen, az egyesület tagjai a budapesti Hősök terén is gyűjtötték az aláírásokat.
„A nemzeti régiókért indult európai polgári kezdeményezés sikere nem csak rajtunk múlik, de az a mi felelősségünk, hogy rajtunk ne múljon. Ha megmozdul és összefog a Kárpát-medencei magyarság, a többi európai nemzetiség is fel fog figyelni a Székelyföldről indult felhívásra, mert a nemzeti régiók megerősítése a baszkok, katalánok vagy éppen dél-tiroliak számára éppúgy fontos ügy” – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a március 10-i Székely Szabadság napján.
A budapesti Hősök terén elhangzott beszédében az elnök kiemelte, hogy a Patrióták azért csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett európai polgári kezdeményezéshez, mert „most ez az, amit megtehetünk és meg is kell tennünk az elszakított nemzetrészekért.”

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke azt mondta, hogy újabb lendületet akarnak adni a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésnek, amelyet a Székely Nemzeti Tanács indított el.
Fogytán az idő az egymillió aláírás összegyűjtéséhez, amely arról szól, hogy az Európai Unió „ne olvassza be” a nemzeti régiókat, ne számolja fel a kulturális sokszínűséget – tette hozzá.
Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője szomorúnak nevezte, hogy Marosvásárhelyen nem lehetett megtartani a székely szabadság napját. Ez ugyanakkor emeli a budapesti esemény jelentőségét – vélekedett. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes politikusok a magyarok elleni uszítással akarnak érvényesülni – jegyezte meg a frakcióvezető.
Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja kiemelte, hogy Románia száz éve szabotálja az érdemi párbeszédet az autonómiáról, miközben évtizedek óta szándékosan kevesebb fejlesztési forrást juttat a magyarok lakta térségeknek. Az idei székely szabadság napjának kiemelkedő témája a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés – mutatott rá Dabis Attila, hangsúlyozva, hogy már csupán két hónap maradt a szükséges aláírások összegyűjtésére.
„Ha mi nem törődünk a saját megmaradásunkkal, mások boldogan átlépnek majd felettünk” – jelentette ki az SZNT külügyi megbízottja.
Hertelendy Gábor / Magyar Patrióták Közössége © 2020. március 18.