• 2019.01.12.

Visszatekintés – Tíz kép 2018-ból

Visszatekintés – Tíz kép 2018-ból

Visszatekintés – Tíz kép 2018-ból 1000 750 Patrióták

A korábbiakhoz hasonlóan a 2018-as év is rendkívül tartalmasan telt a Patrióták számára: az alábbiakban tíz kép segítségével szeretnénk felidézni a Magyar Patrióták Közössége tavaly végzett munkáját.

1. Miután a Magyar Patrióták Közössége fokozottabb kárpátaljai szerepvállalásról döntött, egyesületünk négytagú küldöttsége óvodaépítés ügyében március elején Kotláthelmecen találkozott a helyhatóság elöljáróival és az Ökumenikus Segélyszervezet képviselőivel. A csoportkép annál az üres teleknél készült, ahová az új óvoda épülni fog.

Csoportkép annál az üres teleknél, ahová az új óvoda épülni fog (G. K.)

2. Idén is megrendeztünk Nemzeti összetartozás-estünket, azonban ezúttal nem a magyar kultúra napjához kapcsolódóan, hanem március 13-án. A jótékonysági rendezvénnyel a kárpátaljai Korláthelmec új magyar óvodájának megépítését támogattuk. A felhívás hatására rekord összegű támogatás, 1,4 millió forint gyűlt össze.

3. Az év nagy nemzetpolitikai eseménye volt a Minority Safepack nevű európai polgári kezdeményezés, amely az őshonos nemzetiségek jogaiért indult. Az ügy sikeréhez a Patrióták is hozzájárultak: az egyesület tagjai Budapesten, valamint Fejér, Nógrád és Pest megye falvaiban és városaiban gyűjtöttek aláírásokat.

4. Áprilisban tárgyalta a Kúria a budai Bem téri volt Radetzky-laktanya perét, amelyben a lebontással fenyegetett épület sorsát kedvező irányba eldöntő bírósági ítéletet megsemmisítette. Nem ez volt az egyetlen fordulat az ügyben: ősszel a felperes befektető kérte a per szüneteltetését, ami a háttérben születő megegyezésre utalt. Akik abban reménykedtek, hogy az állam veszi meg az épületet, csalódniuk kellett: karácsony előtt váratlanul törölte a kormány az ingatlan műemléki védettségét. Az új tulajdonos szándékai egyelőre nem ismertek, egyesületünk azonban továbbra is a történelmi épület megóvásáért dolgozik.

A Radetzky-laktanya a november 8-i tárgyalás reggelén

5. A trianoni békediktátum aláírásának 98. évfordulóján Teleki Pál Érdeméremmel tüntették ki munkánkat. A Magyar Írószövetség dísztermében megrendezett emlékesten a Teleki Pál Érdemérmeket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke és Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész adták át a díjazottaknak.

Hetzmann Róbert átveszi a Teleki Pál Érdemérmet a Magyar Patrióták Közössége nevében Rieger Tibortól / Kép: Ficsor Márton, Magyar Hírlap

6. Ne hagyjuk a templomot! címmel jelentetett meg 2018 nyarán a Magyar Patrióták Közössége értékőrző kiadványt a veszélybe került délvidéki templomokról. 2014-ben a Bánság szerbiai részén működő Nagybecskereki Püspökség több műemlék-jellegű templomának lebontását vette tervbe, amit egyesületünk gyors és hatékony fellépésének is köszönhetően sikerült megakadályozni.

7. Négynapos értékőrző kirándulást szervezett júliusban a Magyar Patrióták Közössége csapata a Rákóczi Szövetség és a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával Kárpátaljára. A látogatás során megfogalmazódott bennünk, hogy minden magyar kötelessége életében legalább egyszer ellátogatni Kárpátaljára.

8. Egyesületünk kezdeményezésére történelmi emlékhellyé nyilvánította a kormány az abasári Bolt-tetőt, Aba Sámuel egykori királyi és egyházi központjának romjait. A következő kormányzati ciklusban el kívánjuk érni, hogy a mátraaljai településen megtörténjen a romok feltárása és a méltó történelmi emlékhely kialakítása.

9. 2018 szeptemberében megkezdődött a közös munka a Regnum Marianum-emlékhelyért. Most már biztos, hogy a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezésére méltó történelmi emlékhely születik a Városliget peremén. A Rákosiék által 1951-ben lerombolt templomról fennmaradt visszaemlékezések, fényképek és tárgyak összegyűjtését vállalta a közösség.

A Regnum helyszíne jelenleg építési terület (2018. szeptember)

10. Tekintettel az utóbbi időben a kárpátaljai magyarságot ért jogfosztó intézkedések sorozatára, december 6-án újabb jótékonysági estet tartott a Magyar Patrióták Közössége, ezúttal Salánk ifjúsági házáért. A rendezvény fővédnöki tisztségét Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vállalta el, fellépett Kubik Anna színművésznő és koncertet adott a kárpátaljai Credo Verséneklő Együttes.

Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik munkánkat segítették, támogatták, egyesületünket bátorították!

Magyar Patrióták Közössége © 2019. január 10.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.