Kontos Gábor írása

Zoboralja magyarlakta falvai a 2011-es népszámlálás szerint

A magyarság sorsáért aggódó utazóként nehéz ma a Felvidékről úgy hazatérni, hogy az ott látottak-hallottak pozitív nyomot hagyjanak az ember lelkében. Nem történt ez másként a Nyitra környéki falvakban, azaz Zoboralján tett látogatásomról haza térve sem. A címben szereplő hasonlat nem túlzás, hiszen a Zoborvidéken a magyarság fogyása 1991-2001 között kétszerese, míg a 2001-2011 közötti népszámlálási időszakban másfélszerese volt az amúgy is tragikus szlovákiai átlagnak. A magyar lakosság elöregedése és a szlovákok beáramlása mellett az identitás megroggyanása is nagyban hozzájárul a régió – számunkra – siralmas nemzetiségi statisztikájához. Az önbizalom hiánya, a megalkuvás és kényelem egyre könyörtelenebbül süllyeszti ezt a kicsiny magyar nyelvszigetet a szlovák nyelvű tengerben.

Hegymegi, vízmegi és hegyaljai falvak

Kevesen tudják, hogy a székely gyepű-, azaz határőrök kezdetben nagyrészt Magyarország nyugati határát védték, Erdélybe történő telepítésük később történt. Vélhető, de nem bizonyított, hogy a zoboralji magyarság is székely eredetű, amely feltevést a helyi hagyomány, a családnevek és a népdalkincs is támogatni látszik.

A Zoboralját eredetileg alkotó 13 Árpád-kori falu, azaz a Zobor-hegytől északnyugatra fekvő „hegymegi” Menyhe és Béd, a Nyitra folyótól nyugatra fekvő „vízmegi” Egerszeg és Vicsápapáti, valamint a Zobor-Tribecs hegyvonulat déli oldalán fekvő Alsóbodok, Csitár, Gerencsér, Geszte, Gímes, Kolon, Pográny, Zsére és Lédec a középkorban még az összefüggő magyar nyelvterület  részei voltak, azonban a török kori pusztítások és az azt követő észak-déli népmozgás során elvesztették közvetlen összeköttetésüket a visszaszoruló magyar etnikai tömbbel. A XX. század elején még izgalmas néprajzi csemegének számító Zoboralja egy évszázaddal később a nyelvi felszámolódás, önfeladás szélére került. Helyzetükben osztoznak Nyitra környékének további, többé-kevésbé magyar lakosságú falvai is (Kiscétény, Nagycétény, Nagyhind, Kishind, Kalász, Babindál, Nyitracsehi, Nyitrakér, Berencs stb.), ezért manapság már az utóbbiakat is Zoboraljához sorolják.

Huba vezértől Malina Hedvigig

Huba vezér emlékműve 1896-ban … (arpad.lapok.hu)

… és ami megmaradt belőle

A környékhez köthető jeles magyar személyiségek kiragadott sora összesűrítve tárja elénk nem csak Zoboralja, hanem áttételesen az egész felvidéki magyarság sorsát.

Az Anonymus Gestájában lejegyzett történet által megihletve a Nyitra feletti Zobor-hegyen 1896-ban Huba vezér emlékére millenniumi emlékmű épült fehér gránitból, négy turulmadárral. A húsz méter magas emlékoszlopot 1921-ben cseh légionáriusok ledöntötték, a turulok 20 mázsányi vörösréz anyagát ellopták. Az emlékműnek napjainkra csupán hengerszerű talapzata maradt meg az időközben ide épített TV torony árnyékában.

1095-ben Nyitrán hunyt el Szent László királyunk. A tiszteletére épített barokk templomot és kolostort ma már jobbára csak „piarista templomként” emlegetik. A templombelsőt 1940 után  Nyitra (ál)történelméből kiragadott jeleneteket ábrázoló freskókkal dekorálták. Természetesen véletlenül sem a névadóhoz köthető események, hanem a Pribina templom, Szent Cirill és Metód Nagy-Morva Birodalomba való érkezése és az 1921-es első három szlovák nyitrai püspök megjelenítése kívánkoztak legjobban ebbe a templomba.

Szintén Nyitrán hunyt el 1708-ban – egy, a református és katolikus magyar katonák között kirobbant csetepaté lecsillapítása közben – Esze Tamás kuruc brigadéros.

A Szent László templom Nyitrán (našanitra.sme.sk)

A környék magyarságának történelmi ívét két jól ismert személy sorsa zárja. Nyitraújlakon született gróf Esterházy János felvidéki vértanú politikus. Az első bécsi döntést követően is szlovák területen maradt, hogy bátorítsa az ott ragadt 70 000 fős magyarságot. 1942-ben nem szavazta meg a zsidók kitelepítéséről szóló törvényt, mivel azonban a magyarság jogaiért küzdő politikusként folyamatosan szálka volt a soviniszta szlovák politika szemében, 1947-ben a fasizmussal történő együttműködés címén ítélték halálra, amit 1955-ben „kegyelemből” 25 év börtönbüntetésre változtattak. Egy évvel később, 55 évesen halt meg az embertelen mirovi börtönben, teste tömegsírban nyugszik. Elítélésénél csak az az abszurdabb, hogy Szlovákiában mai napig háborús bűnösként tartják nyilván. A család nyitraújlaki sírjánál minden évben koszorúzással emlékeznek meg erről a nagyszerű emberről.

Malina Hedviget 2006-ban támadták meg és bántalmazták Nyitrán, mert az utcán magyarul telefonált. Az ügyben indult nyomozást leállították, azt a képtelenséget ötlötték ki, hogy magát verte össze. Később „lakossági” feljelentés alapján hatóság megtévesztésének gyanújával eljárást indítottak ellene. A feljelentők egyike időközben öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy egy időben a titkosszolgálatnak dolgozott. A sértett 2013-ban Magyarországra települt át és kérte az ügy áttételét, amely azóta is tart. Az egész történet nem más, mint az Eszterházy per újragondolása EU-s díszletek között, célja a felvidéki magyarság sakkban tartása, öntudatának letörése.

A csitári hegyek alatt elnémult a magyar szó

A csitári hegyek alatt

A hegymegi és vízmegi falvak sorsa – magyar szempontból – mára bevégeztetett. Még a 60-as években is magyar dominanciájúnak számító Menyhe, Béd, Nyitraegerszeg és Vicsápapáti falvakban ma már sehol sem éri el a magyar lakosság aránya a 10%-ot. Ezeken a helyeken már csak a temetőben vagy idősebb személyek magánbeszélgetését „elkapva” juthat magyar nyelvi élményhez az ide látogató.

Kodály Zoltán emléktáblája Alsócsitáron

Az általam elsőként meglátogatott hegyaljai falu Alsócsitár (Štitare) volt. A legutóbbi népszámláláskor a lakosság 27%-a vallotta magát magyarnak, ennek ellenére a helységnévtáblán csak a szlovák megnevezés szerepel. A nagyméretű üdvözlőtáblán azonban magyarul is köszöntenek a 900 éves faluban. Közterületen nagyítóval kell keresni a magyar feliratokat, a temetőben azonban majdnem minden elhunyt magyar, így még döbbenetesebb az élők és holtak világa közötti különbség. A „szakállas úr”, vagyis Kodály Zoltán jó száz évvel ezelőtt még elégedetten távozott a faluból: az akkor még 94%-ban magyar településen gyűjtötte ugyanis az „A csitári hegyek alatt” kezdetű népdalt, amelyet a környékből több száz további követett. Gyűjtését 2005-ben magyar nyelvű emléktáblával jelölték meg, de egy feljelentés miatt – amely szerint megsértették a nyelvtörvényt – egy szlovák nyelvű feliratot is ki kellett biggyeszteni feléje. Magyar iskola 1976 óta nincs, így a falu fiataljai nagy eséllyel nem értik és nem is éneklik többé a világhírűvé vált dalt.

Nyitragerencsért (Nitrianske Hrnčiarovce) szintén Kodály Zoltán tette híressé az általa gyűjtött „Gerencséri utca pirossal kirakva” kezdetű népdallal. 1938-ban több falubelit elítéltek, mert aláírást gyűjtöttek Gerencsér visszacsatolásáért. A legutóbbi népszámláláskor lakóinak 21,55% vallotta magát magyarnak, így a 2021-ben esedékes népszámlálást követően valószínűleg már semmi nem fogja akadályozni a még esetlegesen meglévő kétnyelvű tábla lecserélését – egynyelvű szlovákra. A falu vezetése pár éve – igazi lokálpatriótaként – piros rózsával ültette be a főutcát. 2011-ben a itt nyitották meg a Kárpát-medence első Rockmúzeumát.

A P. Mobil Rockmúzeum Gerencséren (facebook)

A koloni Szent Istvánnak van min szomorkodnia

Kolonban (Kolíňany) kétnyelvű helység- és üdvözlőtábla, sőt kétnyelvű sportpálya fogadott Igaz, itt még 49,7%-43,2% a magukat magyarnak, illetve szlováknak vallók aránya. A Papdomb a temetővel és a római katolikus templommal egyértelmű magyar identitást mutat: a 2013-ban felszentelt keresztút kőből készül stációi kétnyelvűek, a templom mellett pedig egy fájdalmas tekintetű Szent István szobor figyeli a szentmisére igyekvőket. A domb alján lévő kereszt felirata: ”Keresztény magyar nemzetként Európában.”

Abszurd a pogrányi (Pohranice ) színmagyar temetőben elhelyezett I. és II. világháborús emlékmű, amely kötelező szlovák-magyar sorrendben emlékezik meg a kizárólag magyar hősi halottakról. A temetői tájékoztató már csak szlovák nyelvű, viszont az út szélén a „Halottasház” feliratú táblácska magyarul is olvasható…

2011-es 67%-os arányával  Nyitrageszte (Hosťová ) számít a legmagyarabbnak az összes zoboralji falu közül (2001.: 82,5%). Itt minden felirat kétnyelvű: a szocreál élelmiszerbolttól kezdve a faluismertető tábláig. Sajnos beszélgetni nem volt alkalmam; így rejtve maradt, hogy a 67% tényleg kétharmad-e vagy a magyar nyelvtudás skálája meredeken szűkül az idősebbtől a fiatalabb nemzedék felé haladva.

A gímeskosztolányi templom

Gímeskosztolány (Kostoľany pod Tribečom) büszkélkedhet a mai Szlovákia területén legrégebb óta folyamatosan fennálló templommal. Állítólagos radiokarbonos vizsgálatok szerint a honfoglalás környékén épült. Ez a hivatalos változat; egyes vélemények szerint ugyanis a csehszlovák korszak restaurátorai alaposan „rásegítettek” arra, hogy az épület minél bizánciasabbnak, azaz magyar korszak előttinek tűnjön. A templomban feltárt XI-XII. század fordulóján készült freskók Mária életének eseményeit ábrázolják. A faluban fennmaradt jó néhány kedves parasztház, magyar embert viszont már ne nagyon keressünk; a 19. században még vegyes lakosságú Kosztolány már 100 évvel ezelőtt is tót falunak számított. Szép fekvése miatt napjainkban gazdag szlovákok üdülő falujává kezd válni.

Lédecen (Ledice) 2011-re a magukat magyarnak vallók aránya a 2001-es  43,7%-ról 31,8%-ra esett. A kocsma holléte iránt érdeklődő kérdésemre az elsőként megszólított két fiatal szó nélkül faképnél hagyott; a következő, nagymamájával sétáló tizenéves lány viszont tökéletes magyarsággal útba igazított. A „műintézményben” szlovákul folyt a társalgás, kis idő múlva azonban kiderült, hogy a kocsmárostól kezdve a vendégek nagy részéig szinte mindenki magyar, viszont megszokásból már egymás között is szlovákul beszélnek. Ez főleg a 30 felettiekre vonatkozik; 30 alatt többen vannak, akik már csak értenek, de nem szólalnak meg magyarul. Nem ritka, hogy olyan családban is csak szlovákul tanítják meg a gyereket, ahol mindkét szülő magyar nemzetiségű.

A falu végén egy nagymama sétálgatott fiatal rokonságával. A helyes útirányt tudakoló magyarul feltett kérdésemre szlovák válasz érkezett – az unokától.

Ghymes vára

Gímesen (Jelenec) hivatalosan a lakosság 26,7%-a magyar; de 2001-ben még 36,6% volt (1991-ben pedig 45,8%!). Miközben Magyarországon a Ghymes együttes szép dalait hallgatták, a névadó faluban minden negyedik magyar ember eltűnt a statisztikából. A szlovákok ugyanezen időszak alatt 13%-os növekedést könyvelhetnek el. Ghymes várának építtetője a Forgács család őse, András koronaőr volt, aki a Muhi csatában a menekülő IV. Béla királynak saját lovát átengedte, megmentve ezzel az életét és ezáltal talán az egész országot. A Forgács grófok pár száz évvel később nemcsak a muflont telepítették be Gímesre – elsőként Magyarországon -, hanem az első tót családokat is északról. Falubeli kastélyukban ma egy néprajzi múzeum is működik, ahol hiteles kiállítás mutatja be a település múltját. Egy helybeli férfi elmondása szerint a család leszármazottai ma már szlovák identitásúak.

Zsére (Žirany) a legszebb fekvésű zoboralji falu. Az általános iskolából remélhetően még többeknek ismerősen csengő „A jó lovas katonának de jól vagyon dolga” kezdetű dalt Kodály itt gyűjtötte 1911-ben. A faluban a hatalmas római katolikus templom mellett külön érdekesség az 1994-ben felavatott, szlovák-magyar megbékélést hirdető Reménység emlékműve. A nemzeti öntudat metamorfózisa itt is döbbenetes: a 2001. évi 62,2%-36,8% magyar-szlovák arány 2011-re 49,4%-46,9% szlovák-magyar sorrendre változott! Az ezt megelőző 120 évben a szlovákok aránya mindvégig 30% alatt volt. A hivatalos statisztika ellenére Zsére a mai napig inkább magyar jellegűnek (volt) tekinthető. Idén azonban egyetlen új, magyarul tanuló kisdiák sem kezdi meg tanulmányait…

Alsóbodok (Dolné Obdokovce) faluban található a környék egyetlen, 2000-ben alapított magyar tannyelvű magánközépiskolája. Fennmaradását a környék magyar óvoda- és iskolahálózatának összeomlása miatt csupán az biztosítja, hogy nem csak Zoboraljáról, hanem 150 km-es körzetből fogadja a diákokat. Bodokon ugyanis az idei tanévben egyetlen gyermeket sem írattak magyar alapiskolába. Az 1188 fős település lakosságának legutóbb 58,8%-a vallotta magát magyarnak. 15 évvel azelőtt még 69,5% volt az arány. A falu feletti dombon három éve állították fel az Esterházy keresztút 14 stációját, az emlékmúzeum és a kápolna ottjártamkor még nem készült el.

Kozmetikázás felsőfokon

A blatnicai lelet…

… és „Pribina kardja” Nyitrán (infoglobe.cz)

A kistáj központja Nyitra városa. A XIX. század alkonyán 38,4%-kal még a szlovákok alkottak relatív többséget, mivel a XVII-XVIII. században, a kiürült Alföldre történő migráció miatt a középkori szlovák-magyar nyelvhatár lendületesen nyomult délre. A „boldog békeidőkben” azonban a folyamat megfordult, így a történelmi Magyarország utolsó, 1910-es népszámlálása Nyitrán már 59,4%-os magyar anyanyelvi többséget regisztrált. Trianon után állítólag azt mondta valamelyik nyugodtabb vérmérsékletű polgár, hogy csak annyi a változás, hogy ezentúl a konyhában fognak magyarul beszélni, a szobában pedig szlovákul, míg régebben ez pontosan fordítva volt. Érdekességként megemlítendő, hogy a környéken egyedül a mostanra 80 000 lakosú iparvárossá növelt Nyitrán nőtt arányunk 2001 óta, csodára azonban senki ne számítson: 1,7-ről 1,8%-ra.

Mivel korai szlovák őstörténelem nincsen – nem is lehetett, hiszen néppé válásuk a Magyar Királyságon belül történt meg – a magyar honfoglalást megelőző, csupán néhány évtizedig fennálló, térben és időben bizonytalan „Nagymorva Birodalom” története és a szlovák történelem közé komolytalan egyenlőségjelet tesznek. A morva fejedelemség maradéktalan megsemmisülése és Csehszlovákia megalakulása között eltelt ezer esztendő, amit mi magyar történelemnek nevezünk, a hivatalos szlovák történetírás számára kellemetlen intermezzo csupán. A kreált morva-szlovák „történelem” központi színtere egykori polgármestere által a szlovák városok anyjának nevezett Nyitra, mivel a magyar honfoglalás előtt állítólag itt már morva püspökség állt, vagy inkább kellett volna, hogy álljon. Pribina hercegnek, akinek országa természetesen a Dunától délre is kiterjedt, saját birtokán építtetett bazilikája e dicső múlt egyik sarokköve. Kár, hogy maradványait a mai napig nem találták meg, pedig már keresztül-kasul furkálták az egész környéket. A valóságban semmi nem bizonyítja, hogy Pribina birtokai valóban itt feküdtek, valamint azt sem hogy a Nagymorva birodalomnak Nyitra lett volna a „keleti fővárosa”. Sőt, azt sem tudjuk bizonyossággal, hogy morva etnikumú volt-e egyáltalán szegény Pribina, azt viszont igen, hogy a morvák űzték el a szlavisták által a mai Zalavárral azonosított Mosaburg környékére. Ugyanígy semmi köze Pribinához a belváros egyik utcájában „földbe szúrt” morva fejedelmi kardnak, amelynek eredetijét Turóc megyében találták és a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.

Nem csak a Milleniumi emlékművet, hanem a Vasturult is eltüntették Nyitráról. Másolatát 2015-ben Alsóbodokon állították fel újra.

Mára szépen szárba szökkent Cirill és Metód mesterségesen életre hívott kultusza is, amely szerint a thesszaloniki testvérpár nyitrai központtal végezte térítői és bibliafordítói munkáját az ősszlovákok legnagyobb örömére. A szerzeteseket ábrázoló szobor már van, perdöntő bizonyíték természetesen továbbra sincsen. Az viszont tény, hogy – ellentétben Szent Istvánnal, akivel kapcsolatban rengeteg szlovák nyelvű imádság maradt fenn – a testvérpárnak a szlovák egyházi emlékezetben nyoma sincsen.

Arra sem kapunk épkézláb választ, hogy miként tűnt el az állítólagos nyitrai püspökség a magyar honfoglalást követően, miközben a szlovák régészet álláspontja szerint a morva=ősszlovák jelenlét folyamatos a térségben és különben is a magyarok a civilizációt az őslakosoktól tanulták el. Ami bizonyítható: a már 1110-től létező nyitrai püspökséget Könyves Kálmán alapította. Az már csak jelenkori adalék, hogy az egyházmegye területét, amely korábban a Nyitrától északra elhelyezkedő, tehát szlovák nyelvű területeket foglalta magában, 2008-ban úgy szabták át, hogy délen elérjen a Dunáig: tehát jó néhány magyar nyelvű egyházközség kerüljön bele. A cél nem volt más, minthogy véletlenül se jöhessen létre egy nyugat-keleti irányú, értsd magyar többségű egyházmegye Szlovákiában.

Ezeket a statisztikákat Ceauşescu is megirigyelné

Tudjuk, hogy hazudni igennel, nemmel és statisztikával lehet, ezért a magyarság létszáma a valóságban magasabb annál, mint amit a hivatalos adatsor mutat. Az öntudat hanyatlásának folyamatát azonban világosan ki lehet olvasni az oszlopokból, hiszen a szlovák nemzetiségűek beköltözése és a természetes fogyás önmagában nem okozna ekkora zuhanást a magyar, illetve növekedést a szlovák nemzetiségűek létszámában és arányában. A fogyásunk mértéke főleg a rendszerváltást követő évtizedekben vált rémisztővé.

* Zárójel nélkül a magyar nemzetiségűek, zárójelben a magyar anyanyelvűek aránya

* Alsóbodok, Gímes, Kolon, Nyitracsehi, Nagycétény, Zsére (bezárt), Pográny, iskolái

Aki a jövőre is kíváncsi, tekintsen ismét az oktatási intézmények fenti beíratkozási adataira. Nyitra környékén az 1960-as években 21 magyar tanítási nyelvű iskola működött, mára ez a szám 3 teljes szervezettségű és 3 kisiskolára csökkent. Napjainkban Szlovákiában a Nyitrai járásban a legmagasabb a szlovák iskolában tanuló magyar diákok aránya. Elvárható-e olyan gyermekektől a magyar nyelv és azonosságtudat továbbvitele, akiket szüleik szándékosan nem a magyar oktatási rendszerbe küldenek és ezen felül otthon is csak szlovák szóra fognak? A környéken elfogadott nézet, hogy az a szlovák, aki szlovák iskolába járt, míg az a magyar, akit magyar oktatási intézménybe írattak szülei. A magyar iskola mellőzésére a szokásos – már sokszor cáfolt – indok az, hogy a szlovák iskola a haladás és érvényesülés záloga. A valódi ok a kisebbrendűségi érzésből és megalkuvásból eredő önfeladás, amely a XXI. századra meghozta – reméljük nem végzetes – gyümölcsét Zoboralja számára.

Kontos Gábor
Múltból a Jövőbe Alapítvány, elnök
örökségturisztikáért felelős elnöki megbízott
Magyar Patrióták Közössége © 2017. február 12.