A XX. századi hős magyar fiatalokról szóló nagy sikerű középiskolai vándorkiállításunk a járvány miatt pihenőre kényszerült, ezért heti egy online beszélgetéssel elevenítjük fel a pannókon szereplő tíz hős fiatal cselekedeteit. Elsőként a nyugat-magyarországi felkelésben elesett Baracsi Lászlóról készült videónkat láthatják.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult Haza ifjú hősei középiskolai vándorkiállítás Kecskemét, Dunavarsány, Eger és Bonyhád után Budaörsön mutatkozott be, azonban a járványügyi korlátozások miatt nem folytatódhatott az országjárás. Ezt a missziót azonban nem szerettük volna leállítani, ezért a kiállításon bemutatott tíz fiatal hőstetteit egy-egy online beszélgetésen mutatjuk be.

A haza ifjú hősei kiállítás megnyitója Egerben
Az a célunk, hogy a kiállításról megismert tíz példaképről minél többen tudomást szerezzenek, hiszen hőstetteiket mai napig elhallgatják. A középiskolai vándorkiállítással arra hívjuk fel a jövő nemzedék figyelmét, hogy még a magyarságra nézve tragikus XX. században is éltek olyan magyar fiatalok, akik készek voltak akár életüket áldozni hazájukért.
A hősök kultuszának felélesztése ma is időszerű feladat, ami a szovjet csapatok távozása óta várat magára. A közbeszédben sajnos még mindig jelen vannak a hősi emlékezetet csorbító hangok, így például legutóbb Puzsér Róbert publicista megnyilvánulása keltett botrányt, amikor a magyarok hőseire azt mondta, hogy „mocskosak, sikertelenek, tragikus tévedésekkel és szégyenletes bűnökkel terheltek”. Puzsér ráadásul kétségbe vonta, hogy a szovjet megszállókkal szemben magyar katonaként küzdő Egán Iván Pál – a Haza ifjú hőseinek egyike – hős volt, amit az Egán családdal együttérezve mi is visszautasítunk.
A tíz fiatal hős közül – az abc-sorrendet követve – elsőként Baracsi Lászlóról, a nyugat-magyarországi felkelés első hősi halottjáról készült videó került fel a Patrióták Youtube-csatornájára. Az ágfalvi csatában (1921. augusztus 28.) elesett legény a kecskeméti hentes fiaként állt be a Rongyos Gárdába, hogy kivegye részét Sopron megmentésében és a délszláv korridor megakadályozásában. Az ágfalvi ütközettel együtt 15 győztes csata vezetett el a Lajtabánság létrejöttéig és a soproni népszavazásig – mondta Balázs D. Attila író, újságíró, akivel Pataki Tamás beszélgetett.
A Haza ifjú hőseiről szóló beszélgetéseket folyamatosan, heti rendszerességgel töltjük fel a Patrióták Youtube-csatornájára. Iratkozzon fel Ön is, hogy ne maradjon le videóinkról!
Patrióták © 2021. március 6.