• 2017.12.08.

Emlékezés Bözödújfalu összedőlt templomára

Emlékezés Bözödújfalu összedőlt templomára

Emlékezés Bözödújfalu összedőlt templomára 150 150 Patrióták
A templomtorony, amikor még állt (Fotó: Máté Zsuzsa, facebook)

A templomtorony, amikor még állt (Fotó: Máté Zsuzsa, facebook)

2014. június 29-én délután két óra körül leomlott a híres templomtorony Bözödújfaluban – pontosabban, az egykori Bözödújfalu helyén. Ezt a marosszéki, korábban félezer lelkes színmagyar települést a Ceauşesu-féle diktatúra a hírhedt falurombolás jegyében vízzel árasztotta el. Épp ez tette Bözödújfalut jelképpé: az eszement elképzelés, a Tündérkertet panelházak és betonrengeteg közé szorítani kívánó “géniusz” politikája itt megvalósulhatott.

Az összedőlés pillanatában (Fotó: Máté Zsuzsa, facebook)

1988 óta állt vízben ez a templom, s az eltelt 26 évben Erdély egyik legnagyobb felkiáltójele volt: ilyenné tette volna egész Erdélyt a falurombolás, ha az a maga teljességében megvalósul. A régi kacskaringós falusi utcákat sportpályák, a templomok, kastélyok, kúriák, várak helyét lakótelepek vagy halastavak foglalták volna el. Az ősidők óta helyben élő lakosságot szétszórták volna a felépített falanszter-ország különböző lakótelepeire. A terv meghiúsult, köszönhetően annak a nemzeti és nemzetközi összefogásnak, mely a rendszerváltás hajnalán kibontakozott.

Ami a templomból megmaradt… (Fotó: Máté Zsuzsa, facebook)

Ami a templomból megmaradt… (Fotó: Máté Zsuzsa, facebook)

Mindebből maradt egy templomtorony, egy vízből égnek meredő felkiáltójel, örök időknek szánt figyelmeztetés. Tele vagyunk ilyen felkiáltójelekkel. Ami Erdélynek Bözödújfalu, az a Felvidék számára Mohi. Ott is csak a református templomot látni, az ezeréves magyar falut hiába keressük, atomerőmű áll a helyén. Az idő vasfoga, a víz lassú mosása kikezdi emlékeinket, ha nem vigyázunk rájuk. Először csak a torony teteje omlott össze, most végül az egész műremek ledőlt. A Küsmöd patak felduzzasztott vizéből immáron csak egy kőhalom látszódik ki.

A mi felelősségünk, hogy az elpusztított Bözödújfalu emlékét megőrizzük-e egy, a régi templomra utaló emlékmű felállításával. Talán nem egyedül gondoljuk azt, hogy az efféle felkiáltójelekre igenis szükség van: hadd szembesüljön az utókor a pusztítás szellemének kísértetével! Mivel Bözödújfalu a Székelyföldön van, ez az emlékmű lehetne akár egy félbevágott, megcsonkított, a vízből kiálló hatalmas székelykapu. Örömmel adakoznánk megvalósítására!

Magyar Patrióták Közössége © 2014. június 30.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.