Bemutatkoztak az ŐSÖK és HŐSÖK

Bemutatkoztak az ŐSÖK és HŐSÖK 1024 768 Patrióták
Nagy idők tanúi

Bemutatkoztak az ŐSÖK és HŐSÖK

Elsőként a sármelléki Hangárfesztiválon láthatták tíz kisfilmünket

A Balaton mellett, a sármelléki Hangárfesztiválon mutattuk be a nagyközönségnek tízrészes történelmi filmsorozatunkat ezer év katonai hagyományőrzőinek társaságában. Az oktatási segédanyagként is használható felvételek közül az 1956-os Pesti Srácokról szóló rész már fel is került a Patrióták YouTube-csatornájára.

Aki ellátogatott az idei Hangárfesztiválra, könnyen egy történelmi filmben találhatta magát: a fesztivál programjába szervesen beépülve, a Patrióták szervezésében tíz korszak beöltözött hagyományőrzői vegyültek a közönség soraiba. Nagy siker fogadta a korhű ruházatban és felszerelésben megjelent harcosokat, vitézeket és katonákat, akik készségesen válaszoltak az érdeklődők kérdéseire, egyúttal közös fotók készítésére is lehetőséget biztosítottak.

Az ŐSÖK és HŐSÖK című történelmi ismeretterjesztő kisfilmsorozat a magyar történelem nevezetes eseményeit, korszakainak katonáit úgy teszi közismertebbé, hogy egyben civil életüket is bemutatja, párhuzamba állítva a hősök szerepvállalását mindennapjaikkal. A Patrióták YouTube-csatornájára elsőként az 1956-os Pesti Srácokról szóló rész került fel.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósult produkció célja a hagyományőrzés, a pozitív nemzetkép erősítése és a jövő nemzedékek megszólítása, ugyanakkor az értékőrzés mellett a tradíciók újragondolt formában való átadását is szolgálja. A közönség legközelebb a Fonyódi Harcsafesztiválon találkozhat az oktatási segédanyagként is használható kisfilmekkel és a hagyományőrzőkkel.

Ezúton is köszönetet mondunk a Hangárfesztivál rendezőinek, Posza Róbert és Farkas Gábor főszervezőknek, hogy befogadták az ŐSÖK és HŐSÖK produkciót. Mindkét nap jól éreztük magunkat, hiszen a rendezvény idén is látványos szórakozási lehetőséget nyújtott a történelem és a hadikultúra kedvelőinek.

Patrióták © 2021. 07. 28.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.