Alig ismert magyarlakta vidéken jártunk
Júliusban a Szilágyságba kirándultak a Patrióták, ahol a magyarság mai napig jelentős létszámmal tartja hídfőállását. Az Erdély szélén található, Tolnához hasonló hegyes-völgyes tájékon bátran használhatjuk a magyar szót, még ha román volt is a fogadó fél.
Első napunkon a színmagyar Kárásztelken található pezsgőpincészetben kiváló borokkal, habzóborokkal és pezsgőkkel fogadták csoportunkat. A jelenleg is bővülő, legmodernebb technikákat felvonultató pincészet mellett békésen ballagott hazafelé a juhnyáj – idegenlégiósként néhány kecskével megtűzdelve – az esti takarodóra. A borok frissek és üdítők, az elnyert díjak sokasodnak, az anyaországi befektetők segítségével is fejlődő pincészet szép jövő elé néz.
A második napon utunk a somlyóújlaki templomhoz vezetett, mellyel a Szilágysomlyó melletti kicsiny református közösség büszkélkedik. Gótikus falaiban lévő apró ablakos, szűk folyosóinak eredeti célját találgatja az utókor, miután a századok viharai az írásos nyomokat messzire fújták; bejárata felett mintegy hatszáz éve kecses Madonna öleli magához egyetlen gyermekét. Valaha, a török előtt kolostor volt a templom közelében, talán az apácák hallgatták a misét a falban magasan elhelyezett, keskeny folyosókról.
A kicsiny templom után Szilágysomlyó következett. Az ősi Báthory-várat, mellyel egyesületünk már korábban is foglalkozott, régi kedves ismerősünk, Erdei János tanár úr mutatta be nekünk, Töhötöm vezérrel kezdve a vidék urainak történetét. A ma ismert várat a Báthoryak építették, miután a török lerombolta a hegycsúcson lévő Somlyó várát még 1551-ben. Ezután a patinás nevű erdélyi család belviszályai, labanc és kuruc betörések, zálogosítás, a Bánffyak és Rákócziak életének jeles eseményei fűződtek a várhoz. Miután Nagyváradot visszafoglalták a töröktől, a vár hadi jelentősége megszűnt, új ura az enyészet lett egészen a XIX. századi magyar nemzeti fellángolásig.
A befolyásos családok dicsőségének egykori helyén ma a Tanár úr, a magyar kultúra fáradhatatlan őrzője vívja harcát, győztes csatáit egyebek mellett a megmentett első világháborús magyar emlékmű és egy rejtélyes úton megóvott eredeti országzászló jelzi. A 15 ezer lakosú, napjainkban negyedrészben (1941-ben még 80%-ban!) magyar Szilágysomlyón a református templom 1737-ben készült, magyar motívumokkal díszített kazettás mennyezetét is megcsodáltuk.
A Báthoryak fészkét elhagyva Zilahon tettünk kitérőt, a beton között nyomokban fennmaradt békebeli városképben a jobbágyfelszabadításért még hálás román térfoglalás egyelőre megkímélte Wesselényi Miklós szobrát, amely Fadrusz János alkotása. Zilah után pedig Zsibóra látogattunk, ahol a Wesselényiek jelenleg bezárt, hatalmas barokk kastélya várja, hogy új gazdája – a magyar állam – visszaadja régi fényét. Körülötte csak a botanikus kert kissé zilált gyógynövényes ágyásai, valamint a régi lóistálló csupasz falai és inkább szándékos rongálás, mint az időjárás áldozatául esett lószobra adott képet a száz éve birtokba került hatalom hozzáállásáról. Szerettük volna felkeresni az árvízi hajós földi nyughelyét is, azonban a második világháború vége óta enyészet uralta Wesselényi-kripta napjainkra végleg megsemmisült. A kastély mögötti dombtetőn, egy viharvert fenyő alatt, magas gazban rejtőznek omladékai… A második világháború idején még 80%-ban magyar településen az iparosítás következtében alig tíz százalékra esett a magyarok aránya.
Harmadik napunkon Szilágy megye egyetlen magyar többségű kisvárosa, Szilágycseh gótikus református templomában szeretettel fogadták csoportunkat. A Jakcs és Drágffy családok által a XV. században emelt templomot 1519-ben bővítette a mohácsi csatában öt évvel később hősként elesett Drágffy János. A községben a XVI. században már megerősödő reformáció megtette a számára szükséges változtatásokat a templombelsőben, jelenleg a közösség a középkori falfestmények feltárását tervezi. A templom alatt lévő, 1905-ben befalazott kripta felnyitását a helyiek azonban szeretnék elkerülni, mivel a romániai tapasztalatok szerint könnyen előfordulhat, hogy a leletek egy bukaresti raktárban végzik, és elvész az esély, hogy az utókornak bemutassák azokat. A templom büszkesége még egy gótikus főúri stallum, csodálatos faragásokkal, valamint egy XV-XVI. század fordulóján készült eredeti kisharang.
A lelkész megosztotta velünk aggodalmait az elöregedő közösség, a román iskolába járó magyar gyerekek és a külföldre távozó fiatalok miatt, ma még azonban a templomból kirajzó, egymást üdvözlő vasárnapi hívek sokasága bizakodásra indít. A főtéren egy „ADY” betűkombinációval végződő rendszámú autóra lettünk figyelmesek, ami egy szürreális találkozást eredményezett: a gépkocsi szilágycsehi illetőségű tulajdonosát megszólítva kiderült, hogy Ady Endre úrhoz volt szerencsénk.
Hazafelé útban tiszteletünket tettük Kémeri Nagy Imre, a fiatalon hősi halált halt rongyos gárdista szülőfalujában, Bürgezden, ahol a Kémeri Nagy nemzetség házának falán – az udvari homlokzaton – áll a nagy harcos emléktáblája. Partiumi kirándulásunk egy nagyváradi sétával zárult: megtekintettük a város magyarellenes éllel felújított főterét és a szecessziós Fekete Sas Palotát.
Bíró Judit, Patrióták © 2021. 07. 28.