Idén is megrendezte erdélyi partnerszervezetünk, a székelykakasdi Pro Veritas Egyesület már hagyományosnak mondható összejövetelét, a helybeliek és barátaik közös ünneplését. A Marosvásárhely melletti település többnapos találkozójára ezúttal szeptember végén került sor, melyen a Tolna megyei Kakasd, a Bács-Kiskun megyei Kelebia és a partiumi Köröstárkány, valamint a Magyar Patrióták Közössége képviseltette magát.
Szeptember 20-án csütörtök este finom házias ételekkel várták a székelykakasdiak a találkozóra érkező vendégeket. A rég nem látott barátok üdvözlése éjszakába nyúló beszélgetéssel folytatódott. Másnap, kellemes nyári időben különjáratú autóbusszal a történelmi Királyföldre, az egykori szász vidékre kirándultunk. Elsőként a kincses Segesvárt, Nagy-Küküllő vármegye hajdani székvárosát tekintettük meg. Egy finom közös ebéd elköltése után Berethalom gótikus erődtemploma következett. Egésznapos szászföldi kirándulásunkat a Nagy-Küküllő völgyének alsó szakaszán fekvő Medgyesen zártuk.
Közösen felidéztük a Királyföld múltját: a XII-XIII. században erre a korábban székelyek által lakott területre a magyar király hívta be a szászokat, akik 700 éven keresztül éltek itt. Fájdalmas volt látni, ahogy a régi szász városok az utóbbi néhány évtizedben a németek kivándorlása miatt románná váltak, és balkáni jelleget öltöttek magukra. Az épített örökség azonban ma is emlékeztet a régi korok értékteremtő embereire.
Az ünnepély szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött a székelykakasdi református templomban. Az istentiszteleten Molnár Endre lelkipásztorral közösen adtunk hálát a Teremtőnek, hogy egy év után ismét viszontláthattuk egymást. A közönség a templomból átvonult a közeli gyülekezeti házba, hogy Nemes Gyula helytörténész könyvbemutatója révén jobban megismerkedjen Székelykakasd múltjával. A megjelenteket ízletes ebéd várta a művelődési házban, amit a székelykakasdi iskolások táncos-zenés előadása követett. Végül az idősebbek is színpadra léptek egy kabaréelőadás erejéig, majd kezdetét vette az estig tartó mulatság.
A vasárnap a búcsúzásé volt: délelőtt még egyszer összegyűltünk a falu művelődési házában, majd a székely himnusz eléneklését követően mindenki hazaindult, hogy egy év múlva újra találkozhassunk és együtt ünnepelhessük a nemzeti összetartozást. Ezúton is köszönjük partnerszervezetünknek a szívélyes meghívást, a feledhetetlen székelykakasdi találkozásokat és a határtalan vendégszeretetet!
A tavalyi székelykakasdi találkozóról készített beszámoló megtekintéséhez kattintson ide.