Nagysáros magyar öröksége

A Magyar Patrióták Közössége négytagú küldöttsége április 10-12. között Északkelet-Felvidéken, a történelmi Sáros vármegyében járt. Örökségturisztikai utunk fő célpontja az Eperjestől mindössze öt kilométerre északnyugatra, a Tarca folyó mentén fekvő Nagysáros (Veľký Šariš) volt, azon belül is II. Rákóczi Ferenc elfeledett udvari kápolnája, amely a Város (Varoš) nevű településrészen található.
A Rákóczi-kápolna, amely a II. világháború után lebontott Rákóczi-kastély része volt, valamilyen csoda folytán megmenekült a magyar múltat végképp eltörölni akaró csehszlovák kommunisták bontócsákányaitól – a kastély eltüntetését követően azonban puszta létezése is teljes feledésbe ment. Mi is csak véletlenül, egy XIX. századi ábrázolás és egy, az 1970-es években kiadott csehszlovák képeslap alapján azonosítottuk be az értékes műemléket 2014 decemberében. Ekkor határoztuk el, hogy az elfedetett Rákóczi-emlékhelyet felkeressük és újból közismertté tesszük.
Nagysáros a középkorban még magyar település volt, ám az idők során nemzetiségi szerkezete – ahogy ez Sáros megyében jellemző volt – markánsan átalakult. Miközben lakosai a XVII. században még tiszta magyarsággal adták elő tanúvallomásaikat különböző ügyes-bajos peres ügyeikben, az 1773-as helységösszeírásban (Lexicon locorum) már szláv nyelvű településként szerepel. Az 1910-es népszámláláskor 2476 lakosából 418-an vallották magukat magyarnak, napjainkra ez a szám az 5000 lelkes kisvárosban öt főre csökkent. Már csak a történelem és a számos magyar eredetű családnév – amelyekkel a temetők máig tele vannak – emlékeztet a régmúlt időkre.
Ez a múltban különleges utat bejárt felvidéki mezőváros nem mindennapi örökséggel büszkélkedhet. A már említett Rákóczi-féle udvari kápolnán kívül számos olyan nevezetesség lelhető fel Nagysároson, amelyre tekintettel a látogató nyugodtan rászánhat akár egy egész napot a Tarca menti városka felfedezésére. A település fő büszkesége kétségtelenül a híres Rákóczi-vár, amely az egész vármegye névadó vára volt.
Sáros vára mint a sárosi erdőispánság központja már a tatárjárás előtt fennállt, ugyanis IV. Béla a muhi csatavesztést követően ide menekült, és megerősítéséről rendelkezett. Az eredetileg királyi kézben lévő várra az Abák tették rá kezüket, mígnem Károly Róbert az 1312-es rozgonyi csatában kifüstölte az oligarchákat, Sárost pedig ismét királyi birtokként hagyta meg. 1439-ben Albert király a sárosi uradalmat a Perényieknek adományozta. 1441-től egészen 1461-ig Giskra cseh huszita vezér tartotta megszállva. 1483-ban a Mátyás király Sárost a Perényiektől elkobozta és Corvin Jánosnak adományozta, akitől Mátyás halála után a Szapolyaiak szerezték meg, majd újból odaadták a Perényieknek.
1560 után a Báthoryak a vár urai, mígnem 1608-ban Báthory Gábor az erdélyi fejedelmi címért cserébe átengedte az egész sárosi uradalmat Rákóczi Zsigmond főúrnak. Fia, Rákóczi Pál – későbbi sárosi főispán – a várhegy alatt 1613-ban felépítette a család reneszánsz várkastélyát. A sárosi vár a kuruc korban játszott utoljára fontos szerepet: 1684-ben a császári had körbezárta, ám 24 napi ostrom után meghátrálva távozott falai alól. Nem sokkal később a romossá vált várat a kurucok már nem tudták tartani, ezért felgyújtották, nehogy az ellenség kezére kerüljön. Utolsó várkapitánya Székely Márton volt. Falai még ma is magasan állnak az 570 méter magas Várhegy tetején; különösen legrégebbi magva, az Öregtorony nyújt magasztos látványt.
A Rákócziak hajdani csodálatos kastélya – amely kezdettől fogva egyike volt nemzeti emlékhelyeinknek, hiszen falai közül hurcolták el koholt vádak alapján II. Rákóczi Ferencet bécsújhelyi fogságába – már nem látható. A második világháború során megsérült, a berendezkedő csehszlovák kommunista rendszer pedig jobbnak látta eltüntetni. Ám Rákóczi kultuszát ennek ellenére sem sikerült végleg száműzni a sárosi hegyek közül, hiszen a környéken élő szlovákok is szívesen emlékeznek vissza a kuruc világra. Maga Nagysáros pedig alighanem egyetlen a felvidéki szlovákajkú települések sorában, amely utcát nevezett el a Nagyságos Fejedelemről. A várkastély tehát volt-nincs, nem úgy azonban a hozzá tartozó gótikus templomocska, amely a trianoni országfeldarabolás előtt még mint Rákóczi udvari kápolnája volt ismeretes a honi olvasóközönség előtt. Ennek a méreteiben szerény, ám megmunkálásánál és rendkívüli történelménél fogva annál kimagaslóbb értéket képviselő kápolnának az újra-felfedezése volt áprilisi sárosi utunk legjelentősebb sikere.
Az építészetileg is kiemelkedő értéket képviselő, egyhajós kápolnát eredetileg a térséget uraló Ágoston-rend építette nagysárosi kolostorának közelségében, a legújabb kutatások szerint valamikor az 1500-as évek első felében. 1599-ben átalakították, amit a szentély felett látható évszám is igazol. Azóta az épületen nem esett számottevő változás, így ma éppen abban a formában láthatjuk, mint egykor Rákóczi. Belső tere különösen értékes, ám erről képeket nem tudunk közölni, mivel ezúttal a kápolnába be nem jutottunk.
A Rákóczi-kápolna évtizedekig elfeledetten, elhanyagoltan sínylődött a főúri kastély helyén kialakított futballpálya mellett, családi házakkal szorosan körbeépítve. Miséket az államosítás óta egyáltalán nem tartanak benne. Nemrégiben a szlovák műemlékvédők is felfedezték, igaz valamiért nem Rákóczi-kápolnának, hanem védőszentje, Szent Kunigunda (Kinga) után Sv. Kunhuta-kápolnának nevezik. Felújítása a kerítésen elhelyezett tábla szerint 2012-ben megkezdődött, ám a falkutatáson kívül – amely több értékes építészeti részlettel tett minket gazdagabbá – egyelőre semmi sem történt. Továbbra is körbekerítve, gazosan, lelakatolva várja egy boldogabb kor eljövetelét. Elszomorító, hogy – mint az egyik telekszomszédtól megtudtuk – egyesek a kápolna kertjét nyilvános illemhelyként használják.
Az udvari kápolna már jóval azelőtt fennállt, minthogy a Rákócziak 1608-ban megszerezték sárosi uradalmukat. Van ugyanakkor a várhegy lábánál lévő kistemetőben egy másik szentély is, a XVII. század végén épült korai barokk Szent Erzsébet-kápolna, amelyet ténylegesen a Rákóczi család építtetett. XVIII. századi oltárának főalakja Árpád-házi Szent Erzsébet. A nemrégiben renovált templomocska sarkánál máig megőrződött egy kerek formájú nagy kő, amelyen – ha lehet hinni a helyi idősek regéinek – maga II. Rákóczi Ferenc többször is megpihent. A kistemetőben fellelhető számos magyar nyelvű síremlék mind arról tanúskodik, hogy nem is olyan régen még nem volt idegen a magyar szó ezen a vidéken.
A település régi plébániatemploma, a XIII. század közepén épült gótikus-barokk Szent Jakab-templom szintén említésre méltó. Az eredetileg egyhajós, román stílusú templom 1656-ban, egy jelentősebb bővítés révén nyerte el mai, háromhajós alaprajzát, amelyhez a XVIII. században oldalkápolnákat építettek.
A nagysárosi Rákóczi-kápolna újbóli „felfedezése” különösen azért nagy jelentőségű, mivel annak a kastélynak a része volt, amelyet a kommunista diktatúra éveiben leromboltak. Igaz, a történeti hitelesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy – mint Nagysároson ezt megtudtuk – két hónappal ezelőtt a helyi önkormányzat konferenciát szervezett a kápolnáról és Rákócziról, amelyre Magyarország kassai főkonzulját, Szesztay Ádámot is meghívták.
A Magyar Patrióták Közössége a nagysárosi Rákóczi-kápolna létezéséről és állapotáról értesíteni fogja a magyar műemlékvédelmi szerveket annak érdekében, hogy a műemlék esedékes helyreállítását kísérjék figyelemmel. Erre azért lenne szükség, mivel sárosi utunk során számtalan esetben tapasztaltuk, hogy a szlovák örökségvédelmi szervek a műemlék épületek felújításakor gyakran nem követelik meg kellő mértékben a szakmai elvek betartását. Közös érdekünk, hogy ez a kápolna – amely valamilyen csoda folytán túlélte a XX. századot – ne az „elrontott műemlékek” egyre bővülő táborát gyarapítsa.
A nagysárosi udvari kápolna a Rákóczi-örökség egyik kiemelkedő példánya, ezért méltán említhetjük együtt a borsi várkastéllyal, a sárospataki várral vagy éppen a kassai Szent Erzsébet-dómmal. A Magyar Patrióták Közössége feladatának tekinti a nagysárosi nemzeti emlékhely újbóli közismertté tételét, hogy ezáltal a Nagyságos Fejedelem udvari kápolnája a Rákóczi-örökséget megbecsülő magyar- és szlovákajkú honpolgárok zarándokhelyévé váljon.
A háromnapos örökségturisztikai látogatás során összesen 40 települést kerestünk fel: koszorút helyeztünk el Dessewffy Arisztid aradi vértanú kriptájánál Margonyán (Marhaň), Szinyei-Merse Pál sírjánál Jernyén (Jarovnice), valamint fejet hajtottunk az 1687-es eperjesi vésztörvényszék áldozatainak emlékművénél Eperjesen. Számos értékes kastélyt, kúriát, templomot és temetőt sikerült dokumentálnunk, fényképeken és jegyzetekben megörökítve nem egy olyan emléket, amely rövid időn belül örökre el fog tűnni. Az út további állomásairól hamarosan több írást is meg fogunk jelentetni.