2015. január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából jótékonysági estet tartott a Magyar Patrióták Közössége a szerémségi magyar oktatás jövőjéért. A budai ciszterci Szent Imre Gimnázium dísztermében kétszáz érdeklődő és szimpatizáns gyűlt össze, hogy jelenlétével és adományaival Maradék falu magyar szórványközpontjának létrehozását támogassa. A csaknem teltházas rendezvényen fellépett Meister Éva színművésznő, Dr. Makkai Béla történész-egyetemi tanár, valamint Dr. Papp Lajos professzor. Ha minden a tervek szerint alakul, a maradékiak hamarosan visszaszerezhetik a valamikori Julián-iskola telkét.
Estünk házigazdája, Fikó Attila köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Kölcsey Ferenc 192 évvel ezelőtt, 1823-ban ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát. 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, ami a Magyar Patrióták Közössége számára azért is fontos ünnep, mivel egy évvel ezelőtt ezen a napon alapítottuk egyesületünket. Fikó Attila kiemelte, hogy bár még csak egy éve tevékenykedünk, munkánknak már számos eredménye volt.
Közösséget építeni
Hetzmann Róbert, egyesületünk elnöke beszédében külön köszönetet mondott a maradékiaknak, akik 350 km-t utazva eljöttek Budapestre, név szerint Halász Dániel református lelkésznek, Urbán Veronka néninek és Csepregi Pali bácsinak. Figyelmeztetett: ma vannak, akik templomokat akarnak lebontani, és vannak, akik közösségeket építenek. Mint hangsúlyozta, az esten összegyűltek egyértelműen az utóbbi mellett tettek hitet. Az elnök kiemelte, hogy a református egyház gyökerei itt csupán a századfordulóig nyúlnak vissza: akkoriban a falu katolikusai hiába kértek magyar papot, a magyarellenes diakovári horvát püspök, Josip Juraj Strossmayer betiltotta a templomokban a magyar nyelv használatát, mondván, hogy „itt Kossuth kutya nem fog ugatni.” Ez a helyzet azóta sincs másként: maradéki nemzettestvéreink még az olyan falvakban is horvátul kénytelenek Isten igéjét hallgatni, ahol nem is élnek horvát katolikusok, csak magyarok. Hetzmann Róbert kijelentette: a Magyar Patrióták Közössége mint a határon túli magyar közösségek jogvédelmével is foglalkozó szervezet kiemelt céljának tekinti, hogy ezen az állapoton változtasson.
Dióhéjban a Szerémségről
A Szerémség a Kárpát-medence déli részén, a mai Szerbia Vajdaság Tartományán belül, a Duna és a Száva által közrezárt területen fekszik. Száva-vidéknek is nevezett déli része zömmel síkság, míg északi részének a középmagas Tarcal-hegység kölcsönöz kellemes arculatot. A vidéket a magyarság már igen korán megszállta, amire a régi, magyar helynevek is utalnak (pl. Nyék). A középkorban a Szerémség volt Magyarország egyik legsűrűbben lakott, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt legfejlettebb térsége. A XV. században a huszitizmus hatására a vármegye egyik városában, Kamancon fordították le elsőként magyar nyelvre a Bibliát. Akkoriban a Tarcal termette az ország legkiválóbb borait, szerepét Tokaj csak a törökdúlás után vette át. A törökök 1521-ben kezdték megszállni. 1526-tól egészen 1699-ig, délkeleti része 1718-ig hódoltság volt. A magyarság ezalatt szinte nyomtalanul eltűnt, a virágzó középkori települések helyén szerb falvak jöttek létre. Szerém vármegye 1868-ban – Fiume kikötővárosáért cserébe – az autonómiát élvező Horvát-Szlavónország részévé vált. A horvát hatóságok ezt követően a földéhség miatti kivándorlással gyarapodó magyar közösségek beolvasztására törekedtek. 1910-ben Szerém vármegye lakosainak 7%-a volt magyar. Jelenleg a Szerémségben még mintegy 4-5 ezer magyar él, akik a lakosság alig 1%-át teszik ki. Legfontosabb településük Maradék. Egyesületünk korábban bebarangolta a magyar műemlékekben bővelkedő Szerémséget, az utazás által felkeresett helyekről szóló fényképes beszámoló innen érhető el.
Hetzmann Róbert felidézte, hogy a Magyar Patrióták Közössége tavalyi nyári maradéki látogatásunkat követően határozta el a magyar nyelvű általános iskola megvalósulásának támogatását. Az elnök örömét fejezte ki amiatt, hogy a Magyar Patrióták Közössége jótékonysági esttel ünnepli a magyar kultúra napját, s mint fogalmazott, szeretné, ha ebből hagyomány születne.
Halász Dániel lelkész, aki 2012 augusztusa óta szolgál Maradékon, bemutatkozásában meghatónak nevezte, hogy ilyen sokan eljöttek. Megállapította, hogy a falu esetében a szórványmentés az utolsó utáni pillanatban indult meg: a magyar iskolát a 70-es években bezárták, azóta több generáció nőtt fel anyanyelvi oktatás nélkül. Beszámolt az eddigi tevékenységükről, így a másfél évvel ezelőtt létrehozott óvodáról és a 2013 szeptembere óta működő iskolabusz programról, melynek keretén belül az Újvidéken magyar nyelvű oktatásban részesülő maradéki gyerekek közlekedéséről gondoskodnak. Halász Dániel valódi szórványközpontot szeretne létrehozni Maradékon, az óvodától a felnőttképzésig sokféle szolgáltatással, mivel már az idősebb generációnak is sok gondja akad az írni-olvasni tudással. Ennek egyik lépcsője az általános iskola megnyitása lenne. Mint fogalmazott, az uniós csatlakozás közeledésével reméli, hogy a szerb oktatáspolitikai szabályok módosulni fognak, hiszen jelenleg a jogszabályi háttér nem teszi lehetővé egyházak számára az iskolafenntartást..
Visszaszerezni, ami a miénk volt
Maradékon régen a magyar állam ún. Julián-iskolát tartott fenn – ennek az épülete évtizedekkel ezelőtt villámcsapás áldozatává vált. A helyi közösség számára erőt adna, ha az egykori magyar állami tulajdonban lévő iskola telkén jönne létre a szerémségi magyar szórványközpont. Jótékonysági estünk bevételeit arra kívánják fordítani – jelentette be Halász Dániel – hogy a szerb államtól jelképes áron visszavásárolják az elhagyatva kallódó parcellát. Ha ez valamiért mégsem sikerülne, a pénzt az óvodára fordítják. A tiszteletes felszólalása végén kitért arra is, hogy szeretettel várják a maradékiak az anyaországi vendégeket, nemrég kezdtek bele a faluturizmusba..
Maradék, a magyar múlt maradéka
A legenda szerint azért hívják Maradéknak ezt a települést, mert a török hódoltság idején kipusztult szerémségi magyarság maradéka itt gyűlt össze, hogy falut alapítson. A valóság az, hogy a falu ugyanezen a néven már a XV. században létezett. A történelem viharai Maradékot sem kímélték. A XVIII. században mint szerb-sokác falut említik, csak a XIX. században vált ismét jelentőssé magyar lakossága. Az eredetileg katolikus magyarok nem tudták elfogadni, hogy a diakóvári katolikus püspök betiltotta a magyar nyelvet templomaikban, ezért 1898-ban áttértek református hitre. Az 1960-as években még a magyarok tették ki a lakosság felét, több mint 1200 lelket számlálva. Azóta a magyarok lélekszáma megcsappant, jelenleg 500 körüli. A falut ugyanakkor boszniai szerb menekültekkel töltötték fel, aminek hatására a magyarok aránya 24%-ra csökkent (2002). Háromnegyed részük katolikus vallású, akik – bár a horvátokhoz képest négyszer annyian vannak – horvátul kénytelenek hallgatni a szentmiséket.
Templom és iskola
Dr. Makkai Béla, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára és a századforduló magyar szórványgondozásának kutatója a magyar-horvát viszony XIX-XX. századi viszontagságairól beszélt Julián iskolák és megmaradás c. előadásában. Az 1868-as magyar-horvát kiegyezést követően az autonóm Horvátország fokozottan diszkriminálta a szlavóniai magyar kisebbséget. Ennek ellensúlyozása érdekében a magyar állam nemzetvédelmi programok keretében támogatta a helyi magyarokat, például a magyar nyelvű oktatás megszervezésén keresztül. Az 1890-es évektől jelentős magyar betelepülés indult meg a déli, szlavóniai vármegyék irányába, amely a horvát politikai körökben felkorbácsolta az indulatokat (a korabeli sajtó a magyarok beköltözését „tatárjárásnak” nevezte). Az 1904-ben alakult Julián Egyesület a magyar állam előretolt bástyájaként szervezte az asszimilációval fenyegetett Dráván túli magyar közösségek szórványgondozását. A szervezet elnöke gróf Széchenyi Béla – Széchenyi István fia – motorja gróf Klebelsberg Kuno volt. Iskolákat, művelődési köröket hoztak létre, a magyarlakta falvakat sajtóval és könyvekkel látták el. Hatékonyságukat jellemzi az az adat, hogy az 1913/1914-es tanévben 75 (!) iskolában közel 8000 gyermeket tanítottak. A szlavóniai nemzetvédelmi akció kulcsfontosságú eleme volt a templom és iskola kettős nemzetmegtartó ereje. A kezdeményezésben kiemelt szerepet vállalt legnagyobb nemzeti vállalatunk, a MÁV és az autonóm református egyház is – emelte ki Makkai Béla..
Meister Éva, az erdélyi Olthévízen született színművésznő egy külön színházi estnek is felérő fellépéssel tette gazdagabbá rendezvényünket. „Ez a világ, olyan világ…” című önálló műsorával az általa is megélt székely sorsot elevenítette fel, versekkel, prózákkal és népdalokkal. Azt a sorsot, melyet írófejedelmeink, mint Wass Albert vagy Nyirő József, oly sokszor és oly fájdalmas-gyönyörűen megírtak, és amit azért rótt ránk a Jóisten, hogy ha egy kicsivel többek vagyunk, akkor szenvedésünk is egy kicsivel több legyen..
![]() | ![]() |
Az anyanyelvünk tálentum
Dr. Papp Lajos Küldetésünk a Kárpát Hazában c. előadása elején köszönetet nyilvánított a maradékiak számára, hiszen nem Budapesten, hanem a határon túli területeken nehéz megőrizni a nemzeti identitást. Anyanyelvünket tálentumként kaptuk a Teremtőtől, ezért kötelességünk annak megőrzése. Küldetésünk hazánkat szolgálni – nyomatékosította Papp Lajos, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a szomszédos népektől időnként tanulnunk is kellene. Példaként említette a románokat, akik a nyugati emigrációban rendkívül sikeresen népszerűsítették saját hamis történelemkönyveiket, miközben a valós magyar történelem terjesztése támogatók hiányában nem sikerült Wass Albertnek. Ez különösen annak fényében szomorú, hogy nagyságrenddel több magyar élt akkoriban az új kontinensen, mint román. Magyarnak lenni tehát felelősség és küldetés is. Papp Lajos emlékeztetett: nagyon fontos a valós történelem megismerése, mert egyedül erre lehet építeni a nemzetet. Végül hitét fejezte ki aziránt, hogy Maradék – amely szótövében a maradás ige található – nem fog elveszni, hanem a nemzeti megmaradás jelképe lesz. Mint fogalmazott: „Maradék marad, és maradni is fog.”.
Az előadásokat követően a Győrből érkezett dr. Czapáry-Martincsevics András több egyesület nevében 2500 könyvet ajánlott fel a maradékiak részére, amit Halász Dániel lelkész örömmel fogadott el a készülő könyvtár számára..
Mindenki fontosnak és hasznosnak érezhette magát, aki részt vett rendezvényünkön, amely a magyar kultúra gyarapodásához és éltetéséhez érdemlegesen hozzá tudott járulni. Az összegyűlt adományokat – kiegészülve az átutalással bankszámlánkra érkezett felajánlásokkal – legkésőbb kora tavasszal fogjuk eljuttatni Maradékra.