December 6-án, csütörtökön 18 órától a Duna Palotában a Magyar Patrióták Közössége jótékonysági estet tart legnagyobb társadalmi, politikai és gazdasági kihívásokkal szembenéző nemzetrészünk, Kárpátalja egyik erős magyar közösségeként számon tartott Salánk javára. A rendezvényen fellép Kubik Anna Kossuth-díjas színművész és koncertet ad a Magyar Örökség-díjas kárpátaljai Credo Együttes. Az est bevételeivel a helyben élő magyarság fennmaradását, identitásának elmélyítését biztosító Ifjúsági Ház megvalósítását támogatjuk, amely a helyi református egyházközség tulajdonát képezi. Beszédet mond Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki a rendezvény fővédnöki tisztségét is vállalta, valamint Grezsa István miniszteri biztos.
Salánk múltjáról és jelenéről röviden
A történelmi Ugocsa vármegye északnyugati csücskében, Bereg vármegye határában fekvő település múltja az Árpád-korba nyúlik vissza. Történelmi jelentőségét jól tükrözi, hogy II. Rákóczi Ferenc a salánki kastélyban tartotta 1711. február 11-18. között a szabadságharc utolsó országgyűlését. A Borzsa folyó és a Helmec-hegy ölelésében fekvő településen élő magyar közösség összetartozását mi sem mutatja jobban, mint a statisztika: a település a legutolsó két ukrán népszámlálás (1991 és 2001) alapján a magyarság kb. 90%-os aránya megmaradt – mindannak ellenére, hogy a település az ukrán-magyar nyelvhatáron fekszik. A 3110 fős falu a kilencedik legnagyobb magyar közösséget mondhatja magának Kárpátalján, így a nyelvhatáron fekvő Salánk egyfajta védőbástya-szerepe megkérdőjelezhetetlen.
Salánk élni akarásáról egyesületünk tagjai is meggyőződhettek, akik az elmúlt időszakban többször is meglátogatták a helyi közösséget. A magyarság aktivitása, a helyi református gyülekezet hatalmas közösségépítő ereje minden határon túli magyar közösség számára példaértékű lehet. Az utóbbi években kibontakozó – főként anyaországi vendégeket fogadó – falusi turizmus, a hosszú évszázadokra visszanyúló bodnármesterség, a szőlőművelés, s a tradicionális ugocsai gasztronómia mai napig életben tartása mind-mind tanúbizonysága annak, hogy a Magyar Patrióták Közössége méltán támogatja Salánkot.
A jótékonysági estről, céljairól
A helyi közösség még a mostani vészterhes időkben is képes a jövőbe tekinteni: a salánki régi iskola kihasználatlan épületébe megálmodták az Ifjúsági Házat. A falak között már meg is kezdődött az értékmentés a régi tárgyak összegyűjtése és a nemzeti hagyományok éltetése. Bibliaórákat, hétvégi foglalkozásokat, táncházat kívánnak rendezni a falak között, amihez elengedhetetlen szükség lenne a lelakott állapotú épület felújítására.
Az színvonalas előadásokkal, fellépőkkel reményeink szerint emlékezetes, gondolatébresztő estet szervezünk minden érdeklődőnek. Az est folyamán beszédet mond Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, valamint Grezsa István miniszteri biztos. A rendezvény kiváló hangulatát a Magyar Örökség-díjas Credo Együttes fogja biztosítani egyenesen Kárpátaljáról. Az est folyamán befolyt belépőjegyek összegét (ami fejenként 2.000 Ft) és az adományokat a salánki magyar Ifjúsági Ház kialakítására fordítjuk.