• 2017.07.22.

A Patriótákról

A Patriótákról

A Patriótákról 150 150 Patrióták

A Magyar Patrióták Közössége egy kulturális-közéleti egyesület, amelyet anyaországi és határon túli magyar fiatalok hoztak létre 2014-ben. Célunk, hogy a konzervatív értékrendű, nemzetben gondolkodó jövő nemzedéket összefogjuk a magyarság által létrehozott értékek megóvása érdekében. Szeretnénk, ha a szülőföld szeretete és a nemzeti összetartozás újra megerősödne társadalmunkban. Értékvédő tevékenységeink mellett a megmaradásra épülő nemzetpolitikával és a globalizáció jelentette kihívások megválaszolásával is kiemelten foglalkozunk.

A Magyar Patrióták Közössége az egész Kárpát-medencében tevékenykedik annak érdekében, hogy céljaink minél teljesebben megvalósulhassanak. Működésünk az önkéntesség elvén nyugszik. Alapítóink, tagjaink többsége fiatal, az egyesület átlagéletkora körülbelül 30 év. Összejöveteleinket elsősorban Budapesten tartjuk, de ma már a Kárpát-medence legtöbb vidékéről vannak tagjaink.

A magyar kultúra védelmének és örökségünk megóvásának fontosságát talán Wass Albert szavaival fogalmazhatjuk meg legpontosabban:
A nemzet élete a kultúrával azonos, nem a politikai történésekkel, melyek csak átfutnak fölötte, mint a szél. A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.

Küldetési nyilatkozatunk így szól:
„A Magyar Patrióták Közössége a Haza értékeinek oltalmazására alakult meg, különös tekintettel kulturális, épített és népi örökségünkre, természeti kincseinkre és nemzeti értékeinkre. Feladatunk, hogy a magyarság újra hazaszerető, áldozatkész, múltját és értékeit megbecsülő és jövőjébe felelősséggel tekintő, keresztény erkölcsi alapokon álló társadalom legyen.”

Nevünkről

A Magyar Patrióták Közössége nevet tudatosan választottuk. A Pátria – latin eredetű – szó jelentése (’haza’) a magyar nyelvben összekapcsolódik Rákóczi Ferenccel, a szabadságharcokkal, az egész történelmünkkel. A Hazáért, a Haza értékeiért kívánunk tenni. Mindez egy olyan hívó szó is egyben, amelyet egyelőre egyetlen politikai párt sem tett magáévá, le nem járatott. A Közösség nevünkben kifejezi azt, hogy ez az egyesület valóban egy élő közösség kíván lenni – önmagában is egy érték, a tagok közös műhelye.

Alapítóink és ügyeink

A Magyar Patrióták Közösségének létrejöttét 2014. január 22-én, a magyar kultúra napján mondták ki a budai várban, a koronázó (Mátyás-) templom mellett, Szent István szobránál nemzeti értékeinkért felelősséget viselő honpolgárok. Maga az egyesület megalapítása a budai rendi országgyűlések helyszínén, a régi budavári országház épületében történt, az Országház utcában.

Megalakulásunk (2014) óta számos tevékenységünk során találkozhatott velünk az olvasó. A legfontosabb eddigi munkáink: a veszélybe került bánsági (délvidéki) templomok megvédése (Németcsernye, Módos, Párdány), a budai Radetzky-laktanya megmentése a lerombolástól, egyesületünk Nemzeti Összetartozás Programja, a Regnum Marianum-emlékhely ügye, valamint az antikommunizmus munkacsoport tevékenykedése.

Hazánkban nagyon sok a tennivaló. Bízunk benne, hogy munkánkat a jövőben az eddigieknél is alaposabban, hatékonyabban tudjuk végezni. Ha szervezetünk elnyerte tetszését, kérjük támogassa a Magyar Patrióták Közösségét, lépjen be tagságunkba!

Jelvényünk az újjászületést szimbolizálja

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.