• 2017.08.20.

Magyarberkesz megmaradásáért a magyar kultúra napján

Magyarberkesz megmaradásáért a magyar kultúra napján

Magyarberkesz megmaradásáért a magyar kultúra napján 150 150 Patrióták

A Magyar Patrióták Közössége minden év januárjában jótékonysági rendezvény megtartásával emlékezik meg a magyar kultúra napjáról. Az ünnep alkalmából tartandó jótékonysági gyűjtés célja a nemzeti összetartozás megerősítése, a határon túl élő magyar közösségek támogatása. Idén január 27-én, pénteken a budavári Magyarság Házában tartandó rendezvényünkkel az erdélyi Kővárvidékhez tartozó Magyarberkesz református gyülekezetét és a térség magyar közösségi házának megvalósítását fogjuk támogatni.

A régi református iskola Magyarberkeszen kővárvidéki magyar szórványközpontként születne újjá

A régi református iskola Magyarberkeszen kővárvidéki magyar szórványközpontként születne újjá

1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén – 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúrát. Tudatos döntés eredményeként az idén három esztendős Magyar Patrióták Közössége 2014-ben a magyar kultúra napján alakult meg. Már harmadszorra tartjuk meg hagyományosnak mondható, nagy sikerű ünnepi estünket, amelynek bevételeit egy-egy megmaradásáért küzdeni akaró, ám forráshiányos határon túli magyar közösség javára ajánljuk fel. A délvidéki Maradék és a kárpátaljai Huszt után idén Erdély következik: a Partium és történelmi Erdély határán fekvő Magyarberkesz jövőjét szeretnénk segíteni.

Kép a gyülekezet életéből

Kép a gyülekezet életéből

Magyarberkesz (régebbi nevén Sárosmagyarberkesz) egy hatszáz lelkes, kétharmad részben református vallású magyarok által lakott település Nagybányától 25 km-re délre, melyet ma már köröskörül román falvak veszek körül. Ez a terület a középkorban eleinte Külső-Szolnok vármegyéhez, majd az önálló Kővárvidékhez, Trianon előtt pedig Szatmár vármegye Nagysomkúti járásához tartozott. Kővárvidék – ez a csodálatos, dombos táj – egyike hazánk méltatlanul elfeledett tájainak. A történelem folyamán a magyarberkeszi lakosság soraiból kerültek ki Kővár őrei, akik az 1848-49-es szabadságharcból is kivették részüket. A hajdani mezőváros kicsiny faluvá zsugorodott, de szinte egyedüliként őrizte meg magyarságát az elrománosodott Kővárvidéken. A kis település ezúttal is az életet választja az önfeladás helyett.

A műemlék templom

A műemlék templom

A helyi református egyházközség az elmúlt években sikeresen visszaigényelte a régi magyar felekezeti iskola épületét, amit a kommunista diktatúra idején oroztak el a gyülekezettől. A takaros ház még Trianon előtt épült, hűen őrzi a régi világ értékeit. Mivel alsó tagozatos (1-4. osztály) magyar iskola már működik Magyarberkeszen, Kovács Péter Zoltán lelkipásztor elhatározta, hogy kővárvidéki magyar kulturális központot alakítanak ki az épületben. Célja a Kővárvidék bemutatása, a helyi magyar szórvány felkarolása és összefogása, egy olyan hely létrehozása, ahol a berkeszi magyar gyermekek számára kulturális és művelődési programokat tudnak szervezni. A régi iskola épületének helyreállítását a helyiek a tiszteletes vezetésével, közmunka keretében már megkezdték. Ahhoz azonban, hogy az intézmény megkezdhesse működését, sok támogatásra van szükségük – ezt kívánja a Magyar Patrióták Közössége elősegíteni.

Az ünnepélyen fellép Kovács Nóri, a Népművészet ifjú mestere díjjal kitüntetett népdalénekes, aki Magyar hazánk fénye című műsorával készül. A jótékonysági est során bemutatkoznak énekkel, táncokkal és versekkel magyarberkeszi vendégeink is, akik Kovács Péter Zoltán lelkipásztor vezetésével érkeznek Budapestre. A rendezvényt ezúttal is a Magyarság Háza és az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága (NÖB) támogatásával tartjuk meg. Az est fővédnöke Pánczél Károly, a NÖB elnöke.

Kovács Nóri azt vallja, hogy megmaradásunk záloga a népzene

Kovács Nóri azt vallja, hogy megmaradásunk záloga a népzene

A jótékonysági est helyszíne a budavári Magyarság Háza (Szentháromság tér 6.), időpontja 2017. január 27. péntek 18 óra. A belépőjegy ára 2.000 Ft, amellyel az erdélyi Magyarberkesz közösségi házának kialakítását támogatjuk. A jegyeket belépéskor, a rendezvény helyszínén lehet megváltani.

Mindenkit szeretettel várunk, akinek fontos a magyar kultúra és a nemzeti összetartozás ügye!

Magyar Patrióták Közössége © 2017. január 13.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.