Idén ősszel tizenheten indultunk el keresztszülők Magyarországról a gyimesi Kostelekre busszal és egy utánfutóval, ahová a csomagokat helyeztük. Az utat a kosteleki falugazdák, Vermes Miklós és Vermes Miklósné szervezték meg, akik maguk is keresztszülők. (Magyarországi emberek a KEMCSE civil szervezet és az AMMOA alapítványán keresztül lehetnek keresztszülők, a falugazdák az itt megvalósuló oktatási program kapcsolattartói a keresztszülők és a tanárok között.) Október 7-én pénteken hajnali négy órakor indultak el a Nógrád megyei Terényből, Hatvanban és még néhány helységben felvettek még további utasokat, én a Magyar Patrióták Közössége képviseletében Debrecenben csatlakoztam hozzájuk. Többek kérésére odafelé a tordai sóbányát néztük meg, ami szépen felújított, gondozott állapotban van. A turisztikai fejlesztés európai uniós támogatással valósult meg, biztosítanak magyar nyelvű idegenvezetést. Éjszakára Csíkszeredában, a régi csángó kollégiumban szálltunk meg, ahová este tíz órakor érkeztünk meg. A konyhán meleg vacsorát is kaptunk. Maga a kollégium jó állapotban van, a mosdó részleg szerény, felújítás jót tenne neki, de ettől függetlenül használható. A csíkszeredai kollégistákat idén ősszel átköltöztették a Kós Károly Szakközépiskola kollégiumába. Ferencz Gabriella, a bentlakás vezetője levelet küldött a keresztszülőknek, támogatóknak, falugazdáknak, hogy a bentlakást komfortosabbá tegyék. A kapott pénzadományból megvásárolhatják a szükséges felszereléseket.
Szombaton reggel hatkor indultunk el Csíkszeredából, hogy a tíz órakor kezdődő szentmisére Kostelekre odaérhessünk. A Kostelekre vezető út nehezen járható állapotban van, az utolsó húsz kilométert egy óra alatt lehet megtenni, ami a Szulca-patak szoros völgyében vezet fel a hegyekbe. (A Csíkszépvíz felől tervezett útszakaszból csak a Hargita megyéig tartó részt építették meg, a Bákó megyéhez tartozó szakasz egyelőre tervekben létezik, előrelépés nem történt.) Kostelekre időben megérkeztünk, Bardocz Noémi és Vaszi Levente fogadott bennünket, és kocsival elvittek mindenkit a saját keresztgyereke családjához. Nagy öröm volt újra találkozni a keresztgyerekünkkel, Virág Erikával és a családjával. Szívélyesen és szintén nagy örömmel fogadtak ők is engem. Előző év nyarán láttam őket utoljára, de idén Pünkösdkor sikerült Erika bátyjával, Zsolttal megbeszélnem egy találkozót a csíksomlyói búcsú alatt, a kegytemplomnál. Ő Csíkszeredában tanul már második éve az egyik gimnáziumban, ahol kollégiumban lakik. Mostani találkozásunkkor kicsit beszélgettünk, ajándékokat, édességeket, tisztálkodási szereket adtam át, majd Erikával elindultunk a templom felé. Tízkor Málnási Demeter atya ünnepi szentmisével indította el a minden évben megrendezendő kosteleki szüreti eseményeket. A „szüret” itt csak az őszi mulatságok elnevezése, szőlő nem terem a környéken a hideg éghajlat miatt. Azonban, ha az ezerméteres magasságban fekvő Kostelek nem is bortermő vidék, ez nem akadályozza meg őket abban, hogy szüreti felvonulást, bált rendezzenek a faluban. Szőlőt mindig visznek erre az eseményre, a mi csoportunkból is hoztak a terényiek.
Mise után az atya fogadásra hívta az összegyűlt vendégeket. Az idő közben esősre váltott, még a hó is esett. Ennek ellenére a szüreti lovas, szekeres felvonulás vidám hangulatban elindult, a kocsikról zenéltek, énekeltek az emberek, voltak ott csőszök, csőszlányok is. Külön szekerük volt a gyerekeknek, külön a felnőtteknek és a többi vendégnek. Zsolti is jött a szépen feldíszített lovával. Sok vendég volt ott, jöttek többen Gyimesközéplokról, a szomszédos településekről, jöttek Magyarországról, volt aki Sopronból. Délutánra már elállt a havas eső. Este a házigazdáimmal elindultunk a szüreti bálba, amit a helyi kultúrházban tartottak. Nagyon jól sikerült ez is, jól megszervezték, előző nap Noémi a gyerekekkel szépen feldíszítette a termet. A Csángó Hármas együttes zenélt, fergeteges hangulatot teremtettek a Kosteleki Zenész-csoporttal együtt, mindenki vidáman táncolt, alig volt olyan ember, aki tánc nélkül maradt volna, úgy megtáncoltattak mindenkit a kosteleki fiúk. Éjfél után mentünk csak haza. Közben megtapasztaltam, hogy tényleg valós az az állítás, hogy Kosteleken alig találnak párt maguknak a fiatalok, mert sokan – elsősorban a lányok – elmennek a jobbnak tekintett, nyugatias életmód által elvárt megélhetés reményében a városba vagy külföldre dolgozni. Több fiú beszélt ott nekem ezekről a problémáiról.
Október 9-én vasárnap reggel Málnási atya beszélgetésre hívta meg csoportunkat a plébániára, ahol ott átadtuk neki ajándékunkat. Az atya kávéval kínált minket, és mesélt a helyiek életéről, a szomszédos falu, Gyepece lakosságának drasztikus fogyásáról (már csak 30-an lakják a falut), a románosodó Magyarcsügésen pedig még ennél is kevesebb magyar él. Kosteleken az idei évre gyönyörűen felújították a katolikus templomot, kívül-belül megszépült, amiről az atya örömmel mesélt. A faluban van még egy valamivel kisebb ortodox templom is, benéztem oda, mialatt a vasárnapi szertartásuk ment, amin nagyon kevesen voltak csak. (Ott románul folyik a szertartás, noha a hívek ősei magyar görög-katolikusok voltak, a katolikus templomban – a gyulafehérvári egyházmegyének köszönhetően – magyarul.) A helyi katolikus közösségnek van egy lapja, „Kostelek hangja”, ebből kaptunk mi is, ezt az atya állította össze a háromszéki származású Bardocz Noémi tanárnővel. A templom mellett a kostelekiek által különösen tisztelt Salamon Antal atya, 2014-ben elhunyt plébános sírjánál közösen imádkoztunk, koszorút helyeztünk el és mécsest gyújtottunk. Demeter atyával közös fényképet készítettünk a terényi keresztszülő csoport által az előző években ültetett kis almafánál, ami szintén a plébániakertben van.
A tanárok meghívták csoportunkat a Vaszi Levente háza melletti csűrbe egy közös ebédre. Levente édesanyja, Emma néni is fogadott bennünket. A csoport szervezői hoztak magukkal egy kis édességet és almát az óvodás és iskolás gyerekeknek. Ebéd után Levente tájékoztatta a keresztszülőket az új tanévről. Elmondta, hogy az iskolai oktatást a románok lakta moldvai Ágas község iskolájából irányítják, onnan járnak be a tanárok. Rossz idő esetén nem jönnek be, ilyenkor a kosteleki tanárok foglalkoznak a gyerekekkel. A tanítási idő első két hetében is így volt: a matematika-, biológia-, földrajz- és fizikatanárokat még nem neveztek ki, ezért egész végig magyar nyelv és történelem órákat tartottak a kosteleki nevelők. Az ágasi és a kosteleki iskola közötti koordinátor Vrencsán Adél, a kosteleki óvónéni. Levente heti négy órában magyar nyelvet és történelmet tanít a felső tagozatnak, valamint az RMPSZ hagyományőrzőjeként éneket és táncot is tanít a délutáni oktatás keretében. A délelőtti történelemórákon a tananyagot magyarul is átveszi a gyerekekkel, a hozzá kapcsolódó földrajzi ismereteket is megbeszéli velük, alkalmanként dokumentumfilmet is vetít, és a térképi ismeretanyagot számítógépen mutatja be, hogy a gyerekekben ezek jobban rögzüljenek. Levente mindennap ellátja az iskolabusz feladatkörét is: a hivatalos iskolából a csűrbeli magyar oktatásra ő viszi a gyermekeket, majd aztán onnan haza is szállítja őket. Hétvégenként a csíkszeredai kollégiumban tanuló fiatalok hazaszállítása és vasárnap délutáni odaszállításuk is az iskolabusszal történik az ágasi vasútállomásról. Bardocz Noémi a kosteleki román tannyelvű iskolában magyart tanít. Az iskola gyermeklétszáma 40 fő, míg a csíkszeredai bentlakásban jelenleg kilenc középiskolás van. Az óvodások 6-8 fővel vesznek részt a magyar oktatásban. A színmagyar falu egyetlen, román iskolájában a tanárok segítőkészek, egyedül a román nyelvet tanító oktatónak nem tetszenek a délutáni programok.
Délután visszamentünk a fogadó családjainkhoz, én is ellátogattam Erikáékhoz. Hosszan beszélgettünk, közben nagy sétát tettünk a kertben, a kert melletti havasi kaszálón, megnéztük az állatokat, játszottunk az Erika által készített, szépen megfaragott nyíllal. Van egy szófogadó, terelő kutyájuk, betereltük vele a teheneket, ahol már az esti fejésre készülődtek. Erika édesapjának segítségével még lovagoltunk is, ez nagyon tetszett nekem, később Erikával elmentünk a falu végébe és a közeli erdei útra sétálni. Közösen megvacsoráztunk, a szülőkkel beszélgettem a terveinkről, majd Erika édesanyja adott nekem ajándékot, nagyon jó házi sajtot és egy kis útravalót. Mondták, hogy legközelebb is szívesen várnak minket. Másnap, hétfőn hajnali öt órakor indultunk el a kisbusszal.
A legközelebbi viszontlátásig levelezéssel tartom velük a kapcsolatot. Mindent egybevetve az út nagyon szépen sikerült, jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk. A sofőrünk nagyon biztosan vezetett, jól ismeri az ottani utakat. A legközelebbi alkalommal is el szeretnék menni ezzel a keresztszülő csoporttal, csak ajánlani tudom másoknak, hogy tartsanak velünk.