Felkerültek a YouTube-ra újabb történelmi kisfilmjeink
Az új év kezdetén elérhetővé vált a Patrióták videómegosztó oldalán az ŐSÖK és HŐSÖK produkció folytatásaként készült öt kisfilm, amely a magyar történelem újabb korszakait mutatja be, a főszerepben korhű viseletbe öltözött hagyományőrzőkkel. A most közzétett videók 2022-ben készültek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, és a nagyközönség még csak rendezvényeinken találkozhatott velük. Reményeink szerint az újabb öt kisfilmmel tizenötrészesre kiegészült sorozat nemcsak a magyar történelem rajongói számára lesz érdekes, hanem eredeti elképzeléseinknek megfelelően oktatási segédanyagként is segíti majd a középiskolások identitásának elmélyítését.
2025 első napjaiban – miután a pályázat elszámolása eredményesen lezárult – sokak örömére felkerültek az ŐSÖK és HŐSÖK sorozat újabb kisfilmjei a Patrióták Youtube-csatornájára, melyekkel eddig csak rendezvényeinken találkozhatott a nagyközönség. A most elérhetővé vált öt rész közül az első a keresztény Magyar Királyság ezer évvel ezelőtti megalapítását idézi fel hagyományőrző barátaink közreműködésével.
Történelmi ismeretterjesztő sorozatunk következő kisfilmje Nagy Lajos királyunk itáliai hadjáratainak állít emléket, melyek a magyar történelem legfényesebb korszakai közé tartoznak. A produkció 2022-ben készült a lovagkort megelevenítő hagyományőrző barátaink közreműködésével.
Harmadik kisfilmünkkel a magyar hősiesség fellegvárára, Eger 1552. évi ostromára, történelmünk egyik legdicsőbb diadalára emlékezünk, méghozzá azon bátor asszonyok szemszögéből (is), akik példamutatóan kivették részüket a Felvidék kapuját jelentő vár védelméből.
„Ha elvész a híd, elvész Erdély is” – 1849 elején Erdély megtartásáért folyt a harc. A piski csata fordulópont volt az erdélyi hadszíntéren – a két magyar országrész uniójának megmentéséről szól az ŐSÖK és HŐSÖK sorozat következő kisfilmje.
1956 a produkció második évadjából sem maradhatott ki. Az ötödik kisfilm felidézi, hogy miközben a fővárost utcáról utcára, házról házra foglalta el az ellenség, egy bátor sereg tartott ki a legtovább a Mecsek erdős hegyei között. Ők voltak a Mecseki Láthatatlanok: 1956 gerillái, akikről nem szabadott beszélni, nehogy legenda váljék belőlük. Rájuk emlékezünk az Ősök és Hősök sorozat újabb kisfilmjével.
A most közzétett öt történelmi ismeretterjesztő kisfilm az ŐSÖK és HŐSÖK produkció korábbi részeivel együtt díjmentesen megtekinthető a Magyar Patrióták Közössége YouTube-csatornáján.
Magyar Patrióták Közössége © 2025. január 6.