Írta: Hetzmann Róbert
A Balaton-felvidék szelíd dombjai és a Déli-Bakony találkozásánál, egy történelmi értékekben bővelkedő kies medence közepén találjuk a középkori váráról közismert Nagyvázsonyt. A hajdan rangosabb települést ma csak 1700-an lakják, de a kiránduló útvonalak szerencsére nem kerülik el. Féltett kincse, a Kinizsi-vár nemcsak távoli, ködös legendák színhelye, hanem egyik legnépszerűbb nemzeti hősünk, Kinizsi Pál hajdani birtokközpontja. A romjaiban is impozáns műemlék megőrzése, valamint a nemzetpolitikába való hangsúlyosabb bekapcsolása alapvető érdeke egy gyökereit kereső, számtalan kihívás elé néző társadalomnak.
600 évvel ezelőtt, valamikor a XV. század elején kezdték meg a mai vár elődjének építését a helységnek is nevet adó Vázsony nemzetség leszármazói, a Vezsenyiek. A később Vázsonykőnek nevezett vár a Budáról Róma (délnyugat) felé vezető országút (borostyánút) fontos elágazásánál épült: az egyik irányban az út Vasvár, Muraszombat felé vezetett, míg a másik Keszthely, Nagykanizsa felé tartott. Az erősség helyének kiválasztásakor fontos szerepet játszott még, hogy a domboldalban egy állandóan bővizű forrás fakad, amely a vár területén belül ma is megtalálható. Északi irányból az erősség számára természetes védelmet nyújtott a séd visszaduzzasztott, mocsaras lapálya.
Vezsenyi László, a család utolsó tagja, Hunyadi Mátyás diplomatája utódok nélkül halt meg, így a vázsonyi uradalom 1472-ben a koronára háramlott. Mátyás király a várat és tartozékait még ebben az évben „gyermekségétől fogva hű katonájának”, Kinizsi Pálnak adományozta vitézsége elismeréséül. Kinizsi nem véletlenül egyike a magyar nép legkedveltebb nemzeti hőseinek – különösen, hogy valóságos, történelmi személyiség volt. Paraszt származásúként (eredetileg molnárlegény volt) küzdötte fel magát a legmagasabbra úgy, hogy halála évében már az országbíró tisztségét töltötte be, ami a középkori Magyarország harmadik legfontosabb méltóságaként a király és a nádor után következett. Mai szemmel nézve is bámulatos karrierét pedig nem egyéb, mint roppant fizikai ereje, halált megvető bátorsága és kiváló szellemi képességei alapozták meg. Feljegyezték, hogy akár egy malomkövet, akár egy egész hordó bort egyedül fel tudott emelni. Kinizsi valóban a nép fia volt, de nem a kádári érában agyonajnározott igénytelen proletárt megtestesítve, hanem az erényes hazafi értelmében.
Korának szinte minden csatájában részt vett. Együtt harcolt Mátyással sikertelen moldvai hadjárata alkalmával, de ott volt Szabács viadalánál is. Az 1477-es ausztriai hadjárat során már fontos szerepet kapott. Legnagyobb hőstette 1479-ben a Hunyad megyei Kenyérmezőn megvívott csata volt, amelyet követően 30.000 Dél-Erdélybe betört török maradt a harctéren. Ettől a naptól kezdve az egész ország hősként tekintett rá. Heltai Gáspár 1575. évi krónikája így jellemzi: „Kinizsi Pál mindkét felől fegyvert kötött vala fel és mint egy oroszlán oly fene vala az viadalban. Valamelyfelé fordul vala, mind levágja az törököket, és rakva vala mind a két keze vérrel. És erős kiáltással bátorítja vala az hadakozókat és nódítja vala őket a viadalra…”
Kinizsi élete szinte egybeforrt az ország déli határainak védelmével. Ám hiányos képet alakítanánk ki személyét illetően, ha csak mint kiváló katonáról, hadvezérről emlékeznénk meg róla. Elkötelezetten támogatta ugyanis a környék felvirágoztatását, a hitéletet és a kultúrát. Miután jelentősebb vagyonra tett szert, a település határában pálos kolostort alapított, emellett pedig jelentősen kibővítette és átalakította az akkoriban már mezővárosi jogokat élvező Vázsony plébániatemplomát.
Kinizsi Pál az 1480-as évek elején megkezdte Vázsonykő átépítését, ami a várúr rangjának megfelelő lakóhelyiségek kialakítását, miáltal pedig az egész építmény bővítését szolgálta. A későbbi régészeti kutatások alapján elmondhatjuk, hogy ekkor alakult ki a vár alaprajza s nagyrészt ma is látható alakja. Az ezt követő két évszázadban – a török fenyegetés közvetlensége dacára – már csak kisebb átalakításokat végeztek rajta. Kinizsi Pál 22 évig tartó uralma alatt kiépült a palota-rész, a lakótorony újabb emeletet kapott, valamint megépült a ma is látható barbakán, vagyis a kapu előtti patkó alakú, eredetileg két emelet magasságú védőmű. Ekkor készült el a vár kápolnája is. Az eredetileg 25 méter magas (majd 28 méteresre bővített) gótikus lakótorony hat szintet foglalt magában. Ezek közül csak öt volt lakóhelyiség. A bejárat, amely az I. emeleten van, felvonható hídon át közelíthető meg, ahonnan csigalépcső vezet a magasba. A II. emelet volt a várúr lakószintje a reprezentatív lovagteremmel. A III. emelet adott helyet a női lakosztálynak. Ezek a helyiségek mind dongaboltozatúak. Fölöttük az őrség lakott. A hatalmas torony falai alulról felfelé 2-2,5 méter vastagságúról kiindulva 1 méteresre vékonyodnak.
Kinizsi Pálnak azonban nemcsak a Dunántúl egyik legértékesebb gótikus várát köszönhetjük. Szent Mihály tiszteletére 1483. május 5-én pálos kolostort alapított Vázsonyban, amely a hazai késő-gótikus építészet egyik fontos alkotása. Sajnos ma már csak rom. Eredetileg családi temetkező helynek szánta, építése már az alapítás előtt megkezdődött. A pálos rend működése közismert, mégis utalni kell arra, hogy a vázsonyi kolostor kulturális és hitéleti szerepe messzire kisugárzott. Viszonylag rövid működése során a kor kiváló szellemi műhelyévé vált, négy értékes, fennmaradt kódexünk – bennük több magyar nyelvű szöveg – készült falai között. Fehérvár elestének (1543) hírére a barátok elhagyták. Nem sokkal később a környék urai felrobbantották, nehogy az üresen álló kolostorba az ellenség befészkelhesse magát. Figyelemre méltó, hogy számos építészeti értékünk valójában nem a tényleges harci cselekmények során pusztult el, hanem éppen az ország hadszíntérré válásának következtében.
A pálos kolostor romjai (A szerző felvétele)
A település északi határában álló Szent István-plébániatemplom (a középkorban Mindszent-templom) a középkori Vázsony temploma volt. Története egészen a XIII-XIV. századig nyúlik vissza. Kinizsi Pál 1481-ben jelentősen kibővítette és átalakította. Ugyan meglehetősen rossz állapotban, de szerencsésen túlélte a törökdúlást. Barokk tornyát leszámítva, szinte teljes mértékben megőrizte eredeti formakincsét, beleértve az építkezésre utaló, 1481-es évszámot rögzítő kőtáblát is, amely máig látható a XVIII. század óta újra használt templomban.
Az idősödő és már nagybeteg Kinizsi Pál egy újabb török elleni támadásra készült, amikor hideglelést kapott és 1494. november 24-én a déli végeken meghalt, Szentkelemen faluban. „És a király, mind az egész ország igen szánák ezt a drágalátos vitéz hadnagyot. Húsz éven át volt a déli végek főkapitánya” – állapította meg Heltai Gáspár. Felesége, Magyar Benigna – Magyar Balázs hadvezér leánya – végakaratának megfelelően, az általa alapított vázsonyi pálos kolostorban temette el, elhunyt férjének tardosi vörös márványból sírkövet faragtatott. Nagyobb sérülésekkel túlélte a magyar nép vérzivataros századait, ma a várkápolnában van kiállítva. Később Magyar Benigna újból férjhez ment, a Kamicsácból származó Horváth Márkhoz. Kinizsi Pálnak gyermeke nem lévén, a vázsonyi uradalom hozományként került a házasságba, miáltal a környék új urai a Horváthok lettek.
Székesfehérvár elestével (1543) Vázsony is végvárrá vált. Feladata a Balaton-felvidék védelme és ellenőrzése, a portyázó török seregek szétkergetése volt. A törökök egyszer sem foglalták el, igaz védői 1593-ban egy rövid időre a várból elmenekültek. Őrsége az eltelt százötven év alatt mindvégig magyarokból állott. Érdekes, hogy a végvári vitézek a törökvész elmúltával a környék falvaiban, így Nagyvázsonyban, Nemesleányfaluban, Mencshelyen telepedtek le. Leszármazottaik ma is ott élnek.
A Horváth család magvaszakadtával, 1649-ben Zichy István szerezte meg az uradalmat. Az 1702-es „várrombolási rendelet” Vázsonyt a Zichy családra való tekintettel nem érintette, mivel ekkor helyiségeit még lakták. Így a Rákóczi-szabadságharcban újból szerephez juthatott, ám ezt követően az elavult erődítés hadászati jelentőségét végleg elvesztette. Később a Zichyek a vár lakótornyát még tömlöcként hasznosították, majd egy ideig pálinkafőzde működött benne. Az épületegyüttes a XVIII. század második felében már romos volt, az addig épségben maradt lakótornyot pedig földrengés rongálta meg. Jellegzetes teteje 1860-ban tűzvész martalékává vált, amit nem sokkal később az Országos Műemlék Bizottság lapos bádogtetővel pótolt. A pusztuló műemlék azonban már évszázadokkal ezelőtt nemzeti emlékhelynek számított. Csokonai Vitéz Mihály kétszer is elzarándokolt „Vázsony szent omladékaihoz”, amit versben örökített meg. (Gróf Erdődyné Ő nagyságához c.) Kinizsi Pál hamvainál írt prózai művében így szól a költő: „Ő kisztet, ó, Múzsám, tégedet! indúlj tehát, szedd fel Kinizsi hamvait, s hintsd a magyarok kebelébe; feléled majd hajdani tüzök.”
Nagyvázsony idegenforgalomban betöltött szerepe elsősorban Kinizsi Pál máig élő kultuszának köszönhető. Kinizsi napjainkban is a hazaszeretet és áldozatkészség, az elemi fizikai erő mintaképe. (Tegyük hozzá, hadvezérként egyetlen csatát sem vesztett!) Töprengés nélkül állíthatjuk példaképül a jövő nemzedékek elé. Az erős, bátor, hazáját védelmező, szülőföldjét felvirágoztató – és a szellemi javakról sem megfeledkező – patrióta olyan emberi minőséget közvetít, amelyre mindig szükség van, különösen egy morálisan csődöt mondott korszakban.
Nagyvázsony várát 1955-60 között Éri István vezetésével feltárták és részlegesen helyreállították. Sajnos, ma csak a lakótorony, a barbakán és a restaurált várkápolna látható viszonylagos épségben. A vár többi része azonban még romjaiban is érdekfeszítő. Az épületegyüttes állapota ugyanakkor mielőbbi felújítást indokolna. Ebben az esetben – a diósgyőri példát követve – fel kell vetni az elpusztult, de dokumentált részek helyreállíthatóságának kérdését is (különösen a lakótorony eredeti tetejét kellene rekonstruálni). Tekintettel a vár történetére, a nemzeti emlékezetben betöltött szerepére, valamint arra a tényre, hogy itt volt Kinizsi Pál központja, a Magyar Patrióták Közössége kezdeményezte történelmi emlékhellyé nyilvánítását.
Hetzmann Róbert
Magyar Patrióták Közössége © 2015. február 16.
Felhasznált irodalom:
Éri István: Nagyvázsony – Műemlékeink sorozat. Budapest, 1969.
Helyszínen kiállított anyagok.