Csütörtök kora este a Patrióták csoportja a fővárosi Királydombon száz darab fáklyát gyújtott meg, amelyek egy hatalmas világító kettőskeresztet rajzoltak ki a középkori rákosmezei országgyűlések színhelyén. Így üdvözöltük, hogy a parlament szerdai ülésén egyesületünk javaslatára ellenszavazat nélkül nemzeti emlékhellyé nyilvánította a Királydombot.
Az Országgyűlés december 16-án 169 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a főváros X. kerületében található Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról szóló törvényjavaslatot. A kormány a rákosmezei országgyűlések központi helyének védelmére irányuló előterjesztést egyesületünk kezdeményezésére nyújtotta be a parlamentben.
A fáklyagyújtásról készült videófelvételen Hetzmann Róbert, egyesületünk elnöke elmondta, hogy a Királydomb nemzeti emlékhellyé nyilvánítása a hét éve létező egyesület legnagyobb sikere, mert eddig még nem hozott törvényt az Országgyűlés a Patrióták javaslatára. A Királydomb sorsát a jövőben is szívünkön fogjuk viselni – üzenik a Patrióták.
A Patrióták idén tavasszal kezdeményezték a rákosmezei országgyűlések központi területének nemzeti emlékhellyé nyilvánítását. A Királydomb a középkori Magyar Királyság életében kiemelt szerepet töltött be, a területen harmincöt országgyűlést tartottak, mások mellett itt választották királlyá Hunyadi Mátyást, és ehhez a helyhez fűződik az 1505-ös rákosi végzés elfogadása is.
Rákosmező emlékezete a XX. században csaknem feledésbe merült, a Királydombot egészen mostanáig a teljes beépítés veszélye fenyegette.