Fontos könyv jelent meg Erdély elvesztéséről

Fontos könyv jelent meg Erdély elvesztéséről 2560 1440 Patrióták
Nagy-Románia a tantermekben

Fontos könyv jelent meg Erdély elvesztéséről

A gróf Apponyi Albert fémjelezte népoktatási törvényekről számos írás született korábban, azonban Köő Artúr egészen új megközelítésből vizsgálta a kérdést. A Patrióták műhelyében most megjelent, az idézett eredeti dokumentumokkal együtt mintegy 350 oldalas könyv feltárja az előzményeket is, valamint rámutat a Lex Apponyi körüli nemzetközi botrány szervezett mivoltára. A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával megjelent kötetből kiderül, hogy ez a Trianon előtti évtizedet meghatározó vita az Erdély elvesztéséhez vezető út egyik állomása volt.

Köő Artúr fontos, eddig hiányzó mozaikkal egészítette ki az Erdély elvesztéséhez vezető útról meglévő tudásunkat. Az erdélyi születésű fiatal történész-tanár szerző új könyve a dualizmus kori nemzetiségi oktatáspolitika egyik kulcsterületét, a gróf Apponyi Albert fémjelezte 1907-es iskolaügyi törvények román nemzetiségi vetületeit veszi górcső alá, 51 eddig ismeretlen forrást felhasználva, amelyhez Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár írt előszót.

A Lex Apponyi tárgyában több monográfia is született már, zömük azonban vagy a nemzetiségek szemszögéből, a trianoni békediktátum jogosságát bizonygatva mutatja be a történteket, vagy a marxista történetírást követve a magyar „vétkek” sokaságát szajkózza – holott amint erre a szerző rámutat, a korabeli Román Királyság oktatáspolitikájának asszimilációs jellege sokkal erőteljesebb volt. Ezt a politikai megfontolásokból elnagyolt képet árnyalja Köő Artúr, gondosan feltárva az előzményeket is, köztük Alexandru Vaida-Voevod hatalmas botrányt okozó parlamenti beszédét, valamint az 1906-os bukaresti kiállítás körülményeit, amelyen erdélyi tanítók és papok nyíltan hangoztatták óhajukat, hogy a Román Királyság megszerezze Erdélyt.

Az iskolaügyi törvények kétségtelen asszimilációs célzatuk miatt a románság körében jelentős tiltakozást váltottak ki, aminek híre ment a világban és sokat rontott Magyarország nemzetközi megítélésén. A feszültséget a Román Nemzeti Párt eredményesen tudta politikai céljaira felhasználni, és a szerző meggyőzően mutat rá, hogy a mozgósításban ekkor megszerzett gyakorlat nagyban megalapozta az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés sikerét. Az 1910-es években gróf Tisza István még megkísérelt egyezségre jutni a román vezetőkkel, azonban egy Bukarestből érkezett utasítás következtében a tárgyalások megfeneklettek a világháború előestéjén…

A könyv a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával valósulhatott meg. A kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, azt az egyesület elsődlegesen támogatói körében terjeszti.

Patrióták.hu Sajtó © 2025. május 14.

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.