Ügyeink

Felkerültek a YouTube-ra újabb történelmi kisfilmjeink 2560 1920 Patrióták

Felkerültek a YouTube-ra újabb történelmi kisfilmjeink

Reményeink szerint az újabb öt kisfilmmel tizenötrészesre kiegészült sorozat nemcsak a magyar történelem rajongói számára lesz érdekes, hanem eredeti elképzeléseinknek megfelelően oktatási segédanyagként is segíti majd a középiskolások identitásának elmélyítését. read more
„A kultúránknak vége, ha nem lesznek könyvek” 1920 1080 Patrióták

„A kultúránknak vége, ha nem lesznek könyvek”

„A kultúránknak vége, ha nem lesznek könyvek” – vallja Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták elnöke, aki a Kecskeméti Televízió Élő emlékezet című történelmi-ismeretterjesztő magazinműsorának novemberi vendége volt. read more
Mezőörsre utazott a Wittner Mária-kiállítás 2560 1707 Patrióták

Mezőörsre utazott a Wittner Mária-kiállítás

Wittner Mária életéről szóló emlékkonferencia keretében nyílt meg a ,,Készültem az útra’’ című vándorkiállítás a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mezőörs községben, amit a Magyar Műhely Közhasznú Alapítvány és a Gróf Széchenyi István Népfőiskola szervezett az ’56-os szabadságharcos tiszteletére. read more
Wittner Máriára emlékeztünk Marosvásárhelyen 2048 1365 Patrióták

Wittner Máriára emlékeztünk Marosvásárhelyen

„1956 koronatanújaként élő figyelmeztetés volt és maradt” – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke október 26-án Marosvásárhelyen, a Patrióták Wittner Mária előtt tisztelgő kiállításának megnyitóján. A Kultúrpalotában megtartott ünnepély volt egyúttal „A zászlót vinni kell” című, az ’56-os szabadságharcos életműve előtt tisztelgő emlékkötet első bemutatója. read more
Megjelent Wittner Mária emlékkönyve 908 652 Patrióták

Megjelent Wittner Mária emlékkönyve

A tavalyelőtt elhunyt 1956-os szabadságharcos előtt tisztelgő emlékkötet előszavát Kövér László, az Országgyűlés elnöke írta. A kiadványt elsőként október 26-án Marosvásárhelyen mutatjuk be a nagyközönségnek, de a nemzeti ünnep alkalmából már meg lehet rendelni a wittnermaria.hu oldalon keresztül. read more
Elkészült a Wittner Mária-emlékkiállítás honlapja 1738 951 Patrióták

Elkészült a Wittner Mária-emlékkiállítás honlapja

A tárlattal kapcsolatos információkon túl a wittnermaria.hu oldalra letölthető formában felkerültek a kiállítás tablói is, emellett az 1956-os szabadságharcostól vett – szállóigévé vált – idézetek éppúgy böngészhetők az oldalon, mint 2001-ben elmondott híres parlamenti vádbeszéde. read more
Wittner Máriáról készült fényképek kerestetnek 2560 1718 Patrióták

Wittner Máriáról készült fényképek kerestetnek

Emlékkönyv készül a Patrióták műhelyében Wittner Mária tiszteletére, amely a tavalyelőtt elhunyt 1956-os szabadságharcos életútjával és munkásságával foglalkozó tanulmányok mellett a róla szóló vándorkiállítás anyagát is tartalmazza majd. A kötetben egy különleges fotómelléklet is helyet kap az 1956-os szabadságharcos életét megörökítő pillanatokról. A Patrióták most ehhez a képválogatáshoz gyűjtenek olyan felvételeket, amelyeken Wittner Mária látható. read more
Prielle Kornélia-emlékszoba nyílt Máramarosszigeten 1920 2560 Patrióták

Prielle Kornélia-emlékszoba nyílt Máramarosszigeten

A máramarosszigeti református gyülekezet múzeumaként működik a pénteken átadott tárlat, amely bemutatja a Tisza-völgyi városban született színművésznő, a XIX. század második felének ünnepelt primadonnája megmaradt emléktárgyait. A Patrióták küldöttsége koszorút helyezett el a Prielle Kornélia szülőházán eredetileg 1896-ban állított emléktáblánál, amely mostantól a múzeum udvari homlokzatán áll. read more
Nagyváradra utazott a Wittner Mária-kiállítás 2048 1365 Patrióták

Nagyváradra utazott a Wittner Mária-kiállítás

A Szent László Napok alkalmából Németh Szilárd országgyűlési képviselő nyitotta meg a Wittner Mária-emlékkiállítást a bihari megyeszékhely történelmi jelentőségű várában, a Bethlen-bástya „F” épületében. A „Készültem az útra” című tárlat a következő két héten is Nagyváradon marad, július 12-ig a Partiumi Keresztény Egyetem aulájában találkozhatnak vele az érdeklődők. read more
Folytatódik a Wittner Mária-kiállítás vándorútja 1218 900 Patrióták

Folytatódik a Wittner Mária-kiállítás vándorútja

Wittner Mária politikai fogolyként 13 évet ült börtönben, majd a rendszerváltás után rendíthetetlenül szállt szembe az ’56-os örökség meghamisításával és a szabadságharcosok hőstetteinek elhallgatásával. A legenda életműve előtt tisztelgő kiállítás vándorútja pályázati támogatással tovább folytatódik. A tárlatról egy videó is készült, amely felkerült a Patrióták Youtube-csatornájára. read more

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.