Hetzmann Róbert írása
Máris kitört az ideológiai háború a Budai Vár tervezett újjáépítése kérdésében. Ahogy ezt jósolni lehetett, az értékőrző honpolgárok részéről régóta óhajtott rekonstrukciós elképzelésével szemben megindult az “ellentámadás”, mégpedig a “haladó baloldal” irányából, akik a történelmi épület helyreállítása helyett a kádári kultúrpolitika termékét őriznék. Egyáltalán nem ért minket váratlanul, ám összességében mégiscsak meghökkentő, ahogy a baloldali-liberális hangadók egy meglehetősen elfogult riportban valósággal nekirontottak a történeti hagyományt képviselő eszméknek. Mivel a Hauszmann-program 2024-ig szól, ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a következő tíz évben fontos szimbolikus viták fogják a kedélyeket borzolni.
Talán az sem lehet meglepő, hogy a nagy vita első felvonásának éppen az Index.hu, Magyarország legolvasottabb liberális médiuma adott teret. A cikk elsősorban az OSA Archívum véleményén alapszik, amelyet eleve úgy állít be, mintha valamiféle állami vagy legalábbis “mindenható” tudományos intézet lenne, amelynek az álláspontja több mint vélemény, ha nem egyenesen maga a tény. Holott az OSA nem más, mint “a budapesti Közép-Európai Egyetemen működő kutatási és kulturális intézmény, a közelmúlt és a jelenkor világtörténelmének egyik legjelentősebb sajtóarchívuma és audiovizuális gyűjteménye” (idézet az OSA honlapjáról). Vagyis, egy belső intézmény a Soros György által alapított – és filozófiailag a liberalizmushoz kötődő – CEU-n, amelynek az igazgatója, Rév István azzal kezdi megszólalását, hogy: “Ami a palotával történik, az ránk tartozik.” Mivel úgy érezzük, hogy talán ránk is, ezért bátorkodunk újra megszólalni ebben a kérdésben.
Kár, hogy az OSA megkérdezett munkatársaitól egy kutatóintézethez méltatlan módon a történelmi tények elferdítése, sőt megmásítása sem áll távol. A cikk hemzseg az olyan csúsztatásoktól, minthogy “ott soha nem trónolt király.” A cikkíró pedig örömmel csatlakozik egyik legnagyobb nemzeti emlékhelyünk szellemi lebontásához, amikor hatalmas betűkkel ex katedra leszögezi, hogy “A budai palota ugyanis mindössze 68 évig volt államigazgatási központja Magyarországnak, Mátyás trónra lépésétől kezdve Mohácsig.” Ami persze nyilvánvaló hazugság, hiszen a IV. Béla által 1247-ben épített budai vár – kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan – 700 éven át volt a Magyar Királyság államigazgatási centruma. IV. Bélán kívül például Zsigmond király idején, aki német-római császárként ide helyezte egész Európa központját. És nem csak Mohácsig – kár ugyanis, hogy ebben a rendkívül jelentős kutatási központban nem tudják, hogy Buda nem 1526-ban került török kézre, hanem csak 1541-ben. S bár ezt követően hosszú ideig valóban Pozsony volt hazánk ideiglenes fővárosa, ám a törökök kikergetését követően Budát tekintették az ország szellemi és politikai központjának. Ennek legvilágosabb jele, hogy a királyi palota újjáépítéséhez már 1715-ben hozzákezdtek. Az igaz, hogy ezt követően király életvitelszerűen nem lakott benne, de mégiscsak az ország szakrális és történelmi központja volt, amelyért 1849-ben honvédek százai adták életüket.
A szög persze csak kibújik a zsákból. Az említett intézmény vezetője szerint ugyanis a kupolája csúcsán a Szent Korona másolatával díszített, nemzeti múltunk jelentőségét kifejező épület “egy antidemokratikus világ hatalmi intézménye.” Idézzük ugyanakkor az igazgató önleleplező nyilatkozatát, amely rávilágít arra, milyen gondolat száll szembe a történelmi Magyarország egyik legfontosabb műemlékének helyreállításával: „Az ember ott áll szemben a hatalom épületével, és érzi a saját kiszolgáltatottságát. Nem arról van szó, hogy az emberek használják ezt teret, nincs egy játszótér, nem lehet biciklizni, kutyát sétáltatni. Hanem hogy tátsák el a szájukat. Pedig a demokráciában az embernek úgy kellene éreznie, hogy övé az állam, nem úgy, hogy neki kell viselkednie.” Mindez nem más, mint a balliberális értelmiség állásfoglalása a hagyományon alapuló rend, a történelmi múlt megbecsülése, a tekintélytisztelet, a hősies életfelfogás ellen.
A cikk legfontosabb ellenérve ugyanakkor az, hogy a várra szánt 200 milliárd forint olyan hatalmas összeg, amelyet vétek immateriális célokra fordítani. Ám ha figyelembe vesszük, hogy valójában ez a tényleg tetemes kiadás tíz év alatt fog jelentkezni, az így évente felmerülő átlagosan 20 milliárdos “költekezés” mindössze néhány kilométer autópálya ára. Ha már Magyarország egyik legfontosabb történeti terének helyreállításáról beszélünk, ez igazán nem nevezhető irreálisnak. Persze, a szociális demagógia iránt fogékony honfitársaink számára, akik megszokták, hogy a közösből kivenni jó (“osztogatást a népnek”), oda betenni pedig nem annyira, ez az érvelés aligha lehet meggyőző. De azt talán ők is – még ha sajnálatos módon végképp el is zárkóznak a magasabb rendű céloktól – méltányolják, hogy ez egy olyan kulturális beruházás, amely – különösen a turizmus és a vendéglátás terén – bőségesen meg fog térülni, mint ahogy az Európa más, egyelőre nálunk bátrabb országaiban (Németország, Lengyelország, Oroszország) is történt, ahol a fontos történelmi épületek újjáépítése mellett döntöttek. A helyreállítás 10 éve ráadásul rengeteg értékes munkahelyet fog teremteni, gondoljunk csak az építészeti részletek mesteri megmunkálására…
Minden magyarnak fel kell ismernie, hogy a Budai Vár és benne a Királyi Palota látképét és a nemzet életében betöltött szerepét a zsigerileg hagyománytagadó kommunista diktatúra hamisította meg, mégpedig szándékosan úgy, hogy az a Szent István-i Magyarországra lehetőleg semmiben se emlékeztessen. Szerencsére, a palota az eredetileg kilátásba helyezett lerombolástól megmenekült, így helyreállíthatóságához – bizonyos dokumentálatlanul elpusztult belső tereket, pótolhatatlan műalkotásokat kivéve – kétség sem fér. Még mielőtt a múlttagadás eszméje ebben a kérdésben is vélemény-monopóliumot szerezne, úgy éreztük, hogy meg kell szólalnunk, mint a budai vár helyreállításának támogatói. Nehogy már csak azok hallassák a hangjukat, akik kutyasétáltatókat, játszótereket és biciklipályákat szeretnének a királyi palota helyére. Éppen ezért ebbe a “vitába” ezennel belevetjük magunkat. Hajrá, fel a várfalakra!
A szerző a Magyar Patrióták Közössége elnöke, szabadidejében a Budai Vár kutatója