„Az igazság a lélekben él, a lélek pedig halhatatlan”

„Az igazság a lélekben él, a lélek pedig halhatatlan” 1338 900 Patrióták
Wittner Mária-kiállítás a Tóth Ilonka Emlékházban

„Az igazság a lélekben él, a lélek pedig halhatatlan”

Wittner Mária egyik legfontosabb küzdelme volt az 1956-ot követően gyalázatos rágalmak alapján kivégzett Tóth Ilona szigorló orvostanhallgató becsületének helyreállítása. A kommunisták koncepciós perében gyilkosként elítélt hős jogi és társadalmi rehabilitálása évtizedekig tartott, ennek a folyamatnak a betetőzése volt a Tóth Ilonka Emlékház megszületése a XVI. kerületi Állás utcában, egykori szülőházában. A Wittner Mária életét bemutató vándorkiállításunk hétfőn erre a megrendítő emlékhelyre utazott, ahol a tárlatot Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere nyitotta meg.

Az érdeklődőket Müller Ildikó, a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ igazgatója köszöntötte, majd Németh Szilárd országgyűlési képviselő, a kiállítás védnökének beszéde következett Hetzmann Róbert tolmácsolásában.

Az ártatlanul, gyilkossággal hamisan megvádolt, bebörtönzött, testileg-lelkileg megkínzott, halálra ítélt és meggyilkolt Tóth Ilona sok száz magyar szabadságharcos bajtárs jelképévé vált. De ilyen példaképük Wittner Mária is, akit először halálra, majd – ahogy ő fogalmazott – „életre ítéltek”, míg végül 13 év után szabadult; és aki maga is oly sokat tett Tóth Ilona becsületének helyreállításáért

– üzente beszédében Németh Szilárd.

A kiállítást Kovács Péter, a XVI. kerület – Kertváros – polgármestere nyitotta meg:

Wittner Mária a bitóra küldött medika emlékét mindig szívén viselte, az Állás utcai emlékház és az alapítvány megalapításában is tevékenyen részt vett, mondhatni hazajárt a Kertvárosba

– emelte ki Kovács Péter, aki elmondta, hogy a kerület örömmel adott helyet a Wittner Mária nem mindennapi életét és harcát bemutató kiállításnak.

A rendezvényen a Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központ nevében Frölichné Lendvai Beatrix történész tartott előadást, aki a XVI. kerület ’56-os vonatkozásairól, a Tóth Ilonka Emlékház megszületéséről, valamint az emlékház és Wittner Mária kapcsolatáról beszélt. Ugyancsak Wittner Mária és Tóth Ilona emlékezetének összefonódásáról szólt Petrovics Sándor, a kerületben működő Tóth Ilonka Emlékalapítvány elnöke, az emlékhely megálmodója.

A megnyitó végén rendhagyó tárlatvezetés vette kezdetét, amelyet Hajagos Csaba történész betegsége miatt Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke tartott meg. A „Készültem az útra” vándorkiállítás május 7-ig látogatható a Tóth Ilonka Emlékházban előzetes bejelentkezés alapján, ekkor egy különleges finisszázzsal búcsúzik a tárlat a kerülettől: május 7-én (kedden) 18 órától Varga János Corvin közi szabadságharcossal, Wittner Mária utolsóként életben lévő egykori harcostársával Huth Gergely újságíró beszélget.

Patrióták

(Képek: Somogyi György)

    Név (kötelező)

    Email cím (kötelező)

    Tárgy

    Üzenet

    Az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat elolvastam és elfogadom.